2026.április.26. vasárnap.
Fordulat-9

Teljes megújulással és kilenc bemutatóval vág neki az új korszaknak a Thália Színház. Nem csupán a darabok cselekményében, de a színház arculatában és szemléletmódjában is gyökeres változást ígér a következő szezon. A „Fordulatok évada” címmel meghirdetett programsorozat célja, hogy a patinás teátrumot korszerű, 21. századi, vizuálisan is izgalmas alkotóműhellyé formálja. Egy új korszak veszi kezdetét, amelyben a filmszerű látványvilág és a műfaji sokszínűség kapja a főszerepet.

Horváth Illés, a színház stratégiai igazgatója hangsúlyozta, hogy a „fordulat” kifejezés több szinten értelmezhető. Egyrészt utal a színpadra kerülő történetek dinamizmusára és váratlan eseményeire, másrészt a színház működésének új irányára. Ez nem elfordulást jelent a Thália korábbi értékeitől. Sokkal inkább nyitást jelent. „Olyan 21. századi színházzá kívánunk válni, amely aktívan reagál az minket körülvevő ingergazdag világra, és a mai kor nézőjének nyelvén beszél” – fogalmazott az igazgató. A megújulás komolyságát jelzi a darabszám is: a korábban megszokott 5-6 premier helyett a következő évadban kilenc új bemutatóval készülnek. Erre azért van szükség, hogy a színház minél szélesebb közönséget – köztük a fiatalabb korosztályokat is – meg tudja szólítani. A klasszikus vígjátékok mellett új, modernebb hangvételű darabok is helyet kapnak. A díszletek és a látványtervezés terén a korszerű technikai megoldások és a filmesztétika dominál majd. A Thália Színház csapata új taggal bővül: Érkezik Fekete Patrícia. Minden színész életében egy új társulati tagság az egy hatalmas mérföldkő és egy új fordulat. A színésznő elárulta, hogy a felkérés váratlanul érte, de örömmel mondott igent az új, komoly lehetőségre. „Sokkos és teljesen váratlan volt a pillanat, amikor megcsörrent a telefonom. Úgy éreztem, kinyílt egy új ajtó, amin be kell lépnem” – mesélte, majd még hozzátette: Számára a színházban elsősorban a közösség ereje és az emberek közötti kapcsolódás a legfontosabb, így nagy kíváncsisággal várja a közös munkát új kollégáival és a találkozást a Thália közönségével. Az évad egyik legizgalmasabb fejlesztése az Arizona Stúdió átalakulása, önálló repertoárral rendelkező, saját világgá válik. Három olyan ősbemutatót tűznek műsorra, amelyek egy ponton közösek: hőseik életében eljön az a pillanat, amikor már nem tudnak ugyanúgy élni vagy kapcsolódni, mint korábban. Fredrik Backman világhírű regényének színpadi adaptációját – Az ember, akit Ovénak hívnak” – Zajzon Zsolt rendezi, a monodráma főszereplője pedig Görög László lesz. A darab mély és fontos kérdéseket feszeget. Mi adja az élet értelmét? Hogyan képes az ember bármilyen életkorban a fejlődésre? „A mi barátságunk” című ifjúsági előadást Mórócz Adrien viszi színre, egyik kulcsszerepében Sóvári-Fehér Annát láthatjuk majd. A produkció a barátság szövevényes és néha fájdalmas fordulatait vizsgálja. Podlovics Laura író-rendező és Sipőcz András főszereplő közös munkája „Az élet jobbik része” egy kortárs dráma és újabb izgalmas aspektusból világít rá az emberi sorsok megismételhetetlenségére. A „Fordulatok évada” a Télikertben is magasabb fokozatba kapcsol. Három premier, három teljesen eltérő világ várja a nézőket, de egy valami közös bennük: a sűrű atmoszféra és az a pillanat, amikor minden végérvényesen megváltozik. A Télikert eddig is az intim hangvételű előadások otthona volt, most még erősebben fókuszál a feszültségre és a mély emberi drámákra. A repertoár a vígjátéktól a feszült krimi-thrilleren át egészen Arthur Miller klasszikusáig ível. A vígjáték, a „Casanova, avagy álmaim nyugtalanok”. A rendező, Szécsi Bence szerint azt hisszük, ismerjük, de csak annyit tudunk róla, hogy a női nem tisztelője volt. Az élete ennél sokkal kalandosabb és szabadabb volt, mint amit ma el tudunk képzelni. A címszerepet játszó Dóra Béla feladata lesz megtalálni az egyensúlyt a legenda és az esendő ember között, megmutatva a karakter szélsőségeit.  A krimi és a thriller műfaja költözik a színpadra Szervét Tibor rendezésében. A „Várj, míg sötét lesz” története feszültséggel teli: egy vak lányt (Czakó Juli) három bűnöző próbál sarokba szorítani. Az előadás nemcsak a bűnügyről, hanem az emberi tartásról is szól. Az előadás egyik főszereplője, Gyaskó Bálint kiemelte: a Télikert kis tere lehetővé teszi, hogy a színészek és a közönség együtt „botorkáljanak” át ezen a félelmetes, feszült történeten, ahol minden nesznek és csendnek jelentősége van. Az évad egyik legfajsúlyosabb bemutatója Arthur Miller klasszikus drámája a „Pillantás a hídról” lesz. Kelemen József főrendező szerint a darab a lélektani realizmus és a görög sorsdrámák találkozása. A történetben a családi lojalitás, a vágy és az árulás feszül egymásnak, egyenes úton vezetve a főhőst az elkerülhetetlen bukás felé. Ez az évad tehát nemcsak izgalmakat, hanem mély önvizsgálatot is ígér mindazoknak, akik belépnek a Thália különleges világába. Horror, kvíz és Molnár Ferenc; ezzel érkezik a „Fordulatok évada” a nagyszínpadra.  A színház falai között vibrál a levegő: ez az időszak három olyan nagyszínpadi bemutatót ígér, amely alapjaiban mozgatja meg a nézői élményt. A szezon egyik legkülönlegesebb vállalása a brit sorozat alapján készülő „A 9-es szám alatt”. A darab műfaja hazai színpadokon ritka: horror-vígjáték. Az előadás látványvilágában filmes hatásokra és váratlan vizuális megoldásokra épít. A színpadon Szabó Győző garantálja a precíz játékot, aki elárulta: minden este egy meglepetés sztárvendég is csatlakozik a társulathoz, akinek ott, a helyszínen, improvizatív módon kell beilleszkednie a hátborzongatóan vicces jelenetekbe. A következő nagy dobás a „Kvíz” című előadás, amely a világszerte ismert Legyen Ön is milliomos! című vetélkedő egyik legnagyobb botrányát dolgozza fel. Interaktív show-műsor lesz, ahol a nézők nemcsak szemlélők, hanem esküdtek is lesznek, szavazhatnak a főhős bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Végezetül egy igazi klasszikus, Molnár Ferenc: „Játék a kastélyban” című darabja érkezik a nagyszínpadra, de nem a megszokott formában. Orosz Dénes zenés vígjátékként álmodta újra a művet. A történet megőrzi a 40-es évek eleganciáját és Molnár zseniális ütemét, de a dalok segítségével még több érzelmi réteget kap. Szervét Tibor és Czakó Julianna főszereplésével a „színház a színházban” motívum kel életre. A cél: Megmutatni azt a mély szeretetet és ravaszságot, amellyel a szereplők megpróbálják kimenteni egymást a kínos helyzetekből. A forma: Zenés vígjáték, amely nem musical, hanem a klasszikus magyar filmek hangulatát idéző, dalokkal tarkított előadás. A színház ezzel a hármassal – a horrorral, az interaktív kvízzel és a zenés klasszikussal – bebizonyítja, hogy a modern színjátszás egyszerre lehet kockázatvállaló, szórakoztató és mélyen emberi. A közönséget pedig arra invitálják: ne csak nézzék, éljék is át a fordulatokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük