Párizs-Dakar rali
4 perc olvasás
Húsz évvel ezelőtt egy bulvárhír tartotta izgalomban Párizs autósait. Az eset úgy indult, hogy egy fiatalember a város szívében lakott az Avenue de Wagram parányi lakásában özvegy nagyanyjával. A húszéves ifjú a középiskola elvégzése óta semmilyen munkát nem tudott szerezni. Fél évig kapta a munkanélküli segélyt, majd a szupermarketek környékén őgyelgett. Felajánlotta a segítségét azoknak,akik nagy csomagokkal indultak a parkolóhelyük felé. A borravaló csurrant-cseppent, nagyanyja nyugdíjával együtt épp hogy a lakbért és a rezsit ki tudták fizetni. Ételre azonban alig futotta. A fiú már ott tartott, hogy jól öltözött járókelőktől kéregetett pár frankot. (Az eurót csak egy évvel később vezették be.)
Húsz évvel ezelőtt egy bulvárhír tartotta izgalomban Párizs autósait. Az eset úgy indult, hogy egy fiatalember a város szívében lakott az Avenue de Wagram parányi lakásában özvegy nagyanyjával. A húszéves ifjú a középiskola elvégzése óta semmilyen munkát nem tudott szerezni. Fél évig kapta a munkanélküli segélyt, majd a szupermarketek környékén őgyelgett. Felajánlotta a segítségét azoknak,akik nagy csomagokkal indultak a parkolóhelyük felé. A borravaló csurrant-cseppent, nagyanyja nyugdíjával együtt épp hogy a lakbért és a rezsit ki tudták fizetni. Ételre azonban alig futotta. A fiú már ott tartott, hogy jól öltözött járókelőktől kéregetett pár frankot. (Az eurót csak egy évvel később vezették be.)
Ez így nem mehet tovább, gondolta és belépett egy kávéház teraszára. Kis figyelmet kérnék, hölgyeim és uraim, nagyanyám egyedül nevelt fel, munkám nincs, éhezünk, kérem, segítsenek rajtunk. A vendégek tétován nézték, egyik-másik a zsebébe is nyúlt, aztán a pincér közbelépett. Húzz el innen kölyök, mert rendőrt hívok. A fiú továbbállt, majd benyitott egy utazási irodába. A tulajdonos épp egyedül volt bent.
– Mit tehetek önért?
– Kérem………. a nagyanyám érdekében jöttem.
– Miért, mi van a nagyanyjával?
– Szóval már napok óta……..
– Na, erre nincs időm, bökje már ki, utazni akar?
Ekkor a fiú már olyan zavarban volt, hogy elakadt a szava. De meglátta az üzletben lévő plakátot, amely a Párizs-Dakar ralit reklámozta..
– Szóval a nagyanyám szeretne részt venni a Párizs-Dakar ralin.
– Kicsoda?
– A nagyanyám.
– Hát hány éves a kedves nagyanyja?
– Nyolcvan.
– A mindenit! Ilyesmire csak egy lelkes honleány képes. És miért mondja el nekem?
– Azért, mert már két éve spórolunk a nevezési díjra, de még egy nagyobb összeg hiányzik. Nem beszélve a többi költségről.
– Gratulálok, fiatalember. Nem vagyok gazdag ember, de ezer frankot adok örömmel és sok sikert kívánok az úthoz. S még egyet, nem szeretem, ha átvernek. Adja meg a nagyanyja nevét és címét. A pénzt postán küldöm el.
A fiú a következő hónapban, ugyanezzel e trükkel több száz helyen járt, üzletekben, irodákban, bankokban, szórakozóhelyek előcsarnokában. És mindenütt a nevet és a címet kérték. Gondolta, senki nem jár majd utána a dolognak.
Ebben tévedett. A szemfüles bulvársajtó megtudta az ügyet, tizenhét lap közölte a nevet, címet, dicshimnuszokat zengve a hős nagyiról. Majd megjelentek az újságírók, fotóriporterek, tévések a házban. Szegény asszony hiába bizonygatta, hogy nem tud semmiről, a sajtó munkatársai azt írták róla, hogy még szerény is, vagy egyelőre titkolódzik. Készítettek egy csomó fotót, aztán távoztak. A nagyi szédült.
– Mi ez a rengeteg pénz, kisunokám.?
– Borzalmas dolgot követtem el, nagyikám, be fognak csukni a börtönbe csalásért. És elmondta a történteket.
– Na, a börtönnel még várjunk, mennyi pénzt kaptunk összesen? Háromszázezer frankot? Hát akkor mit vagy úgy oda? Végtére is öreg vagyok ugyan, de egészséges. Jogosítványom is van. Úgy döntöttem, elindulok a Párizs-Dakar ralin.
*
Az 1995. évi Párizs-Granada-Dakar rali 1995. január 1.-én startolt 58 gépkocsival. A versenyzők január 15.-én értek célba. A rali nyertese a francia Pierre Lartigue lett Citroën ZX kocsijával. Az Interneten nem találtam nyomát annak, hogy egy nyolcvanéves hölgy is szerepelt volna a versenyzők között.
Láng Róbert
