Robert C. Wiles: A legszebb öngyilkosság (1947)

1947. május 12-én a LIFE magazin a hét fotójaként egy teljes oldalt szentelt egy kezdő fotográfus, Robert Wiles megindító fotójának. A kép több szempontból is különleges – legfőképpen azért, mert közel hét évtizeddel később is a leghíresebb öngyilkosságot ábrázoló portréként tartják számon. Wiles fotója élénken és feledhetetlenül ragadja meg azt a fajta megsemmisülést, ami minden öngyilkosság velejárója. A valószínűtlennek tűnő fotó a következő képaláírással jelent meg a magazinban: „Az Empire State Building lábánál Evelyn McHale holtteste nyugszik, mintha egy furcsa ravatalon feküdne, a teste egy autó tetejébe csapódott." A vonzó, fiatal lány az épület 86. emeletéről ugrott ki és egy, az utcán parkoló limuzinra tetejére esett.

1947. május 12-én a LIFE magazin a hét fotójaként egy teljes oldalt szentelt egy kezdő fotográfus, Robert Wiles megindító fotójának. A kép több szempontból is különleges – legfőképpen azért, mert közel hét évtizeddel később is a leghíresebb öngyilkosságot ábrázoló portréként tartják számon. Wiles fotója élénken és feledhetetlenül ragadja meg azt a fajta megsemmisülést, ami minden öngyilkosság velejárója. A valószínűtlennek tűnő fotó a következő képaláírással jelent meg a magazinban: „Az Empire State Building lábánál Evelyn McHale holtteste nyugszik, mintha egy furcsa ravatalon feküdne, a teste egy autó tetejébe csapódott." A vonzó, fiatal lány az épület 86. emeletéről ugrott ki és egy, az utcán parkoló limuzinra tetejére esett.

1947. április 30-án Evelyn vonattal utazott New Yorkból Eastonba, hogy együtt ünnepelhesse vőlegényével 24. születésnapját. Másnap reggel Barry kikísérte menyasszonyát az állomásra, 7-kor indult vissza a vonat a New York-i Penn Stationre. 10.40 körül egy helyi járőr, aki a 34. utca és az 5. sugárút kereszteződésében irányította a forgalmat észrevett egy fehér sálat, ami az épület felső szintjénél lebegett. Néhány pillanattal később hallotta meg a csattanást és látta, ahogy gyülekezni kezd tőle nem messze a tömeg. Evelyn egy limuzinra esett.

A fiatal fotós, Robert C. Wiles éppen az utca túloldalán ácsorgott, amikor felfigyelt a zűrzavarra, majd a helyszínre rohant és néhány képet készített a tragédiáról. Csupán néhány perccel az esés után készült a kép, de a 320 méteres zuhanás ellenére a test viszonylag sértetlen állapotban volt. Wiles képén úgy tűnik, mintha a fiatal lány pihenne, vagy szundikálna. A póz, amelyben a test elhelyezkedik – ahogyan a kesztyűbe bújtatott keze a nyakláncát markolja, az egymást finoman keresztező lábak – inkább egy olyan nőre emlékeztet, aki éppen csendesen gondolkozik a napi teendőin, vagy szerelméről ábrándozik. Körülöleli a behorpadt autótető, betörött az ablak, ami tragikus halálának erőszakos mivoltát bizonyítja. Ez a kézzelfogható ellentét az, ami Wiles képét annyira különlegessé teszi. Még több mint 60 évvel később is érzékelhetjük hatását e sokkoló alkotásnak.

Később Frank Murray detektív megtalálta a 86. emeleti kilátó teraszon a lány ballonkabátját, egy családi fotókat tartalmazó neszesszert és egy kis könyvecskét, ami egy búcsúlevelet tartalmazott. Evelyn utolsó levele így hangzott:
„Nem szeretném, ha bárki a családomból vagy a családon kívül látná a testemet. Kérem, hamvasszanak el. Könyörgöm önnek és a családomnak is, hogy ne tartsanak megemlékezést a tiszteletemre. A vőlegényemmel júniusban házasodtuk volna össze. Nem gondolom, hogy bárkinek is jó felesége lettem volna. Jobban jár majd nélkülem. Kérem, mondják meg az apámnak, hogy túl sok tulajdonságát örököltem az anyámtól."
Evelyn Francis McHale 1923-ban született Kaliforniában Vincent és Helen McHale hatodik gyermekeként. 1930-ban a család Washingtonba költözött, majd nem sokkal később Helen elhagyta a családját. Miután a szülők szétváltak, a gyerekek felügyeleti jogát az apa kapta meg. Később tovább költöztek, így Evelyn már New York államban kezdte meg a gimnáziumot. Az iskola elvégzése után a női hadtesthez csatlakozott, miután letöltötte szolgálatát azt beszélik, hogy elégette az egyenruháját. Később a bátyjához és sógórnőjéhez költözött és könyvelőként dolgozott. Itt ismerkedett meg későbbi vőlegényével, Barry Rhodes-szal. 1947 júniusára tervezték az esküvőt.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy mi ment keresztül Evelyn fejében az alatt a közel 66 perces út alatt, amíg Eastonból visszament New Yorkba, de nem sokkal azután, hogy megérkezett a városba kivett egy szobát a Governor Clinton Hotelben, ahol búcsúlevelet írt, majd vett egy jegyet az Empire State Building 86. emeleti kilátó teraszára. Nem tudunk sokat Evelyn életéről, vagy az utolsó óráiról, annak ellenére, hogy sokan próbálkoztak a fiatal nő rövid életének felkutatásával. De sajnos senki nem járt nagy sikerrel, legfőképpen azért nem, mert olyan keveset hagyott ránk Evelyn, amin el lehetne indulni. Még egy sírkő se maradt utána; kérésének megfelelően testét elhamvasztották.
Evelyn életét és halálát körülvevő rejtélyen túl felmerül a kérdés, hogy vajon egy halott nőt ábrázoló fénykép hogyan lehet ennyire gazdag, vizuálisan ennyire lenyűgöző, hogy lehet ennyire szép sok-sok évvel azután, hogy elkészült. Okkal inspirálta Andy Warhol Death and Disaster sorozatának Suicide című képét. Ha egyszer ránézünk a fotóra, nehéz levennünk róla a tekintetünket.

Spéder Zsófia

Foto (C) Life