Révay András: Bőrönd nélkül, mégsem üres kézzel
7 perc olvasás
Valóban, így érkezett vissza Hanti Vilmos Indiából, de nem ennek okai, inkább az eredménye érdemel figyelmet. A hangsúly pedig itt azon van, hogy míg általában a kellemetlen eseménynél következményekről szoktunk beszélni, ebben az esetben mégis helyesebb eredményről szólni.
Valóban, így érkezett vissza Hanti Vilmos Indiából, de nem ennek okai, inkább az eredménye érdemel figyelmet. A hangsúly pedig itt azon van, hogy míg általában a kellemetlen eseménynél következményekről szoktunk beszélni, ebben az esetben mégis helyesebb eredményről szólni.
„Átéltem a menekültek sorsát" – mondta Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke a kiállítás megnyitóján, ahol a kalandos utazásáról szóló fényképeket mutatták be. Indiába indultam – emlékezett vissza. Korábban már kétszer is jártam a mesés országban, sok nevezetességét megnéztem. Újabb utam során az indiai hétköznapokra voltam kíváncsi. A sors furcsa fintora, hogy a Ferihegyen feladott kitömött bőröndömet végül csak hazaérkezésemkor, 19 nap után vehettem át – ugyancsak Ferihegyen, így szerény kézitáskámmal voltam kénytelen eltölteni a közel három hetet. Március 22-én 8.15 perc környékén szállt le a Budapestről induló gépem Brüsszelben. Megállt a kifutópályán több mint egy órára, majd lassan begurult a terminálok mellé. Addigra már az otthoni hírekből értesültem, hogy 8 óra után néhány perccel terrortámadás érte a repülőteret. Hosszú ideig kellett várakozni az utasoknak a fedélzeten, majd kizárólag a kézitáskáinkkal szállhattunk ki a gépből, és egy nagy hangárba vittek bennünket. Az ember nem tud, de nem is akar ilyen helyzetekre készülni. Kézitáskámba alig tettem valamit, hiszen átszállásra készültem és a fedélzeten nem akartam cipelni semmit. Az indiai várható hőség miatt csak egy póló és egy rövid ujjú ing volt rajtam. Végül négy nap kényszerű belgiumi várakozás után indulhattam tovább a várva várt világba. A fotókiállítás képei a belgiumi terrortámadás utáni órákról, majd nagyobb mértékben az indiai hétköznapokról szólnak. Hirdetve mindannyiunknak, hogy a 21. század elejére bolygónkon emberi létünk mennyire törékennyé, kiszolgáltatottá vált, ugyanakkor, ha hagynak bennünket élni – még ha szegényebben is – el tudunk boldogulni a mindennapokban.
Indiáról két hét alatt nem lehet átfogó képet adni. De lehet felmutatni valamennyit egy életérzésből, azoknak az embereknek az életéből, akikkel ott találkozik az utazó. Meg lehet mutatni helyzeteket, ellesett pillanatokat, érzelmeket. Még akkor is, ha nincs kéznél jó minőségű fényképezőgép, csak egy fotózásra többé-kevésbé alkalmas telefon áll rendelkezésre. Ennek köszönhető, hogy egy váratlan helyzetbe kerülő ember – feltalálva magát – hiba veszíti el a csomagját, az útjáról mégsem érkezik haza üres kézzel. Megörökíti élményeit, fotókat hoz haza magával. Látszik rajtuk, hogy készítőjük mekkora empátiával fordul az ő mindennapi, megszokott világától merőben eltérő körülmények között élő emberek felé. Milyen nagy benne az együttérzés annak a másik világnak a szereplői iránt.
Hanti Vilmos nem fotográfus, de az, amit ő e rövid idő alatt készített, az egy egész életpálya során is kiemelkedő lenne – világított rá a képekről szólva Keleti Éva, a magyar fotóművészet „nagyasszonya", a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke. Ezek a képek magukért beszélnek. Általuk, szinte a részesévé válunk az utazásnak. Nagyon nehéz volt választani a több száz kép közül, melyekben az a fantasztikus, hogy a szerző nem Indiát fotografálta, nem a híres épületeket, a turisták kedvenc látványosságait. Megtalálta helyettük a mindennapjaikat élő, indiai embereket. Mindegy melyik városokban. Azokat, akikkel hasonlók itt is élnek, Budapesten. A gyümölcsárus, a piacos, a Ghandi szobrot áruló boltos, akinek a képe visszatükröződik az üzlet kirakatában. A látvány segítségével átérezzük az indiai hangulatot.
Egy ilyen esemény a legjobb mód arra, hogy megértsük egymást – hangsúlyozta a budapesti Amrita Sher-Gil Kulturális Központ igazgatója, T. P. S. Rawat úr. Fejleszti az emberek közötti kapcsolatot, erősíti az egységet és a jó szándékot. Ellenszere a gyűlöletnek és a szélsőséges gondolatoknak. India a sokszínűség országa, a kultúráé, a művészeti fesztiváloké, de a vallásosság, a szellemiség hazája is. Egyszerre képviseli az egységet és a különbözőséget. Itt minden egyes vallást szentnek tekintenek és mindegyiket ünnepelik. Ez összefügg a mi életmódunkkal – emelte ki az igazgató. Őseink azt már régen kinyilvánították, hogy a világ egy család! A világ ma különös turbulenciával néz szembe, de a jónak ereje sokkal nagyobb, mint a gonoszságé! Csakis ezért lehetséges béke és prosperitás a világon. Mahatma Gandhi, akit a XX. század egyik legnagyobb szellemiségének tartanak, a zsarnokság elleni fellépést az erőszak nélküliség útján, a civil engedetlenséggel hirdette. Vallási és etnikai harmóniát kívánt megvalósítani. Martin Luther King és Nelson Mandela is az ő tanításait követte, az egyenjogúságért folytatott küzdelemben. A mi dolgunk, hogy még több megértést és harmóniát hozzunk, a kultúrán, a művészeten keresztül, úgy, ahogyan ez ennél a kiállításnál is megmutatkozik.
Egyre kiszámíthatatlanabb világban élünk – állapította meg napjaink körülményeiről Erdős André, Magyarország volt ENSZ nagykövete. India csodálatos ország. Jövőre ünneplik függetlenségük hetvenedik évfordulóját. Háromszázhetven millióan indultak, most egymilliárd kétszáz millióan vannak. A kasztok, a vallások, a bőrszín, a regionális identitás, a szokások, a nyelvek elképzelhetetlen kavalkádja létezik ott egymás mellett. Huszonhárom hivatalos nyelv van, mellette még harmincöt olyan másik, amelyiknek mindegyikét még legalább egy millióan beszélik! Ezért aztán valóban az egymás iránti tisztelet és egyetértés – demokratikus keretek között – nekik is, nekünk is nagyon fontos. Ők tudják, hogy a kihívásokat, melyekkel most szembenéz a világ, kéz a kézben, együtt kell kezeljük!
A képekről visszaköszön a kétféle helyzet sajátossága. Brüsszelben, hogy mennyire jól esik az embernek, amikor segítenek rajta, takaróval, vízzel, étellel – miután egyik pillanatról a másikra szinte kilátástalan helyzetbe került. Amikor a humanizmus védelmében az ellene fellépő erőszakkal szemben kell cselekedni. Erre kellene a világnak haladni. Mindegy milyen vallások mentén, mert – a maga módján – mindegyik a jót akarja. Indiában ezen a téren nagymértékű tolerancia érvényesül. Látszik a szeretet, amit ott az emberek a zsúfolt – és számunkra nyilván szegényes – világban, boldogan meg tudnak élni. Ezt megtanulhatnánk tőlük! Bár az is igaz, hogy csak akkor tudunk így élni, ha hagynak bennünket. Azt is Gandhi mondta, hogy „az emberiséget a szeretet uralja. Ha a gyűlölet uralná, már rég kihaltunk volna. A tragédia az, hogy a civilizált nemzetek mégis úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne." Talán ez a legfőbb tanulsága ennek a kiállításnak, ami a Sajtóház Mikszáth-termében, Budapesten, a VI. kerületi, Vörösmarty utca 47/a-ban, szeptember 7-ig látogatható.
