GIUSEPPE VERDI

Az olasz dalok földjén Verdi (1813-1901) már életében sztár, nemzeti hős és gazdag földesúr lett az emberi érzelmeket hatásosan bemutató operái óriási tömegével. Bellini, Rossini és Donizetti szellemében nagy (hang)súlyt fektetett az olaszos dalművészet hagyományaira (bel canto), de felruházta forradalmi lendülettel (risorgimento). Több mint 150 éve a legtöbb művét naponta előadják a világ valamelyik színpadán vagy rádiójában. Alig telik el hét a rádióban, hogy el ne hangozzék valamelyik Verdi-opera – természetesen a modernebbek rovására, de hát erre tódul a közönség, ezt szokta meg. Mi csupán néhány népszerű mű szövegének ismertetésére vállalkozunk.

RIGOLETTO

Verdi első sikeres operáját 1851-ben a velencei Teatro Fenice mutatta be. Victor Hugo színdarabját F. M. Piave írta át librettóvá, ügyelve arra, nehogy sértse az uralkodót, ezért a néhai mantuai herceg 16. századi udvarába helyezte át a cselekményt, nehogy valaki gyanút fogjon.

A szoknyavadász herceg állandóan új húsra (szűzre) vágyik. Udvari bolondja, a csúf külsejű, púpos Rigoletto ebben készségesen segíti („az asszony ingatag…"), ráadásul ocsmányul kigúnyolja a nemes urakat, akiknek feleségét vagy lányát a herceg már elcsábította. Az egyik idős udvarnok ezért megátkozza a bolondot. Rigoletto hazafelé találkozik a Sparafucile nevű maffiózóval, aki bérgyilkosságokat vállal. Rigoletto elutasítja, már ezért is bolond. Otthon várja a szépséges lánya, akit gondosan rejteget a herceg elöl. A lány, Gilda aznap a templomban egy álruhás diákba (persze a hercegbe) belehabarodott. Rigoletto az este érkező udvaroncoknak segít elrabolni valakit a herceg számára, de mikor lánya hűlt helyét találja, csak akkor kapcsol.

Rájön, hogy a lány csak a főnöknél lehet, odarohan. Későn. Iszonyú dühbe gurul, gyilkos bosszút esküszik a gazdája ellen. Most jól jön az ismeretség a maffiózóval, meg is bízza a főúr kinyírásával. A herceg éppen Sparafucile húgával flörtöl, ami egyiküket sem érdekli, de a Rigolettótól kapott pénz fejében megígéri a gyilkosságot. Gilda férfiruhába öltözik, hogy mentse a szerelmét. Kicsit hazudós, mert apjának azt mondja, elutazik. A rövidlátó maffiózó tőre ezután az ő szívébe hatol.

Éjfélkor a bolond megjelenik Sparafucile kocsmájában, hogy átvegye a megrendelt hullát. Kíváncsiságból kibontja a zsákból, és a villámlások fényénél a saját haldokló lányát találja benne. Keserves módon teljesedett be rajta az átok. Elég szörnyű sztori, jobb elfelejteni. Kiskorúaknak sem hallani, sem látni nem ajánlott!

A TRUBADÚR

A szerző már nem él a szokványos recitativo betétekkel, csak kisebb és nagyobb áriák sorakoznak egymás után ebben a műben, amelyet Verdi a gyakorlott Salvatore Cammarano szövegkönyvére írt. A több halottat is számláló opera 1853-as római bemutatója előtt a szövegkönyvíró is elhunyt, ezért E. L. Bardare fejezte be a munkát. Az átdolgozások miatt a cselekmény szinte tökéletesen követhetetlen, az eredeti spanyol Guiterrez-drámához alig hasonlít. Magával ragadó színpadiasságát viszont roppantul kedvelik a hallgatók.

A túlbonyolított történetet igyekszünk valamennyire vázolni. Luna gróf szerelmes Leonóra grófnőbe, aki azonban a cigánylegény Manricót szereti, mert az trubadúr lévén, sokkal jobban énekel. Manrico anyja, Azucena bosszút áll a saját anyja haláláért, akit a gróf apja – állítólagos szemmel verés miatt – máglyán elégetett, ezért elrabolta a gróf kiskorú öccsét, majd véletlenül a saját gyerekét hajította a máglyára helyette. Így aztán Manricót, a grófi csemetét nevelte fel. Mostanáig anyai szeretettel vette körül – amíg bosszúját beteljesítheti. Luna gróf és Manrico megvívnak egymással Leonóráért. A meccs döntetlen lesz, de Luna a cigánylegény halálát terjeszti.

Azucena részben elmondja a fiúnak az igazságot anyja megöléséről, és bosszúra serkenti. Leonóra a fiú halálhírére kolostorba akar vonulni. Mindkét férfi a pletykákból megtudja a szándékát, és a barátaival hozzá igyekszik. Manrico megakadályozza Lunát a lányrablásban. Emiatt Luna bosszút esküszik, és a Castellor várát védő Manrico ellen vonul. Azucenát börtönbe csukatja, sőt, jobb ötlet híján készíti a szokásos máglyát számára. Mindez Manrico tudomására jut, és vélt anyja védelmére siet. Leonóra követi, hogy megmentse a trubadúrt annak árán is, hogy a kezét Lunának ígéri, de a biztonság kedvéért előtte mérget iszik. Leonóra száguld az örömhírrel a börtönbe, hogy megmenti őket. Manrico rátámad: vajon milyen árat fizetett érte? A lány egyre sápadtabb, majd összeesik, ebből Manrico már elégedetten következtet a hűségére. Luna belép, felfogja a helyzetet, és a hóhérral lecsapatja Manrico fejét. Azucena kárörvend, hogy a gróf saját öccsét ölette meg. Nos, itt senki nem lesz boldog, hiszen a bosszú mindig rossz tanácsadó. Aki életben marad, annak sem lennénk a helyében. A hallgatóság örülhet, hogy megúszta.

TRAVIATA

Verdi jól ismerte kortársa, ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című (1848-as) híres regényét és az abból készült színdarabot. F. M. Piave librettistával együtt nekiállt egy érzelmes, lélektani drámát bűvölni belőle. Teletűzdelte megható áriákkal, ám az 1853-as velencei bemutatón csúnyán megbukott. Állítólag a rossz szereposztás miatt. Verdi hamarosan többször átdolgozta, és az 1700-as évekre tette a cselekményt, így vált a világon a leggyakrabban játszott operává, amiért megőrül a közönség, bármilyen kosztümben adják elő. Nálunk általában a krinolinos megoldást választják A Traviata jelentése: a megtévedt nő. A tüdőbaj már régóta leküzdött betegség, így az új nemzedék biztosan csodálkozik a dolgon.

A sztori: A drága kaméliákkal díszített Violetta szalonjában vagyunk – tulajdonképpen bordélyházban, ahol összegyűlnek a „félvilági" hölgyek és az őket eltartó kóbor urak. Szórakoznak Violetta vélt gyógyulása alkalmából. Alfréd, az aranyifjú először téved ilyen társaságba, és azonnal beleszeret a háziasszonyba. Az egyelőre óvatosan viszonozza az érzelmeit. Csupán egy félig hervadt kaméliát ad a fiú kezébe.

A II. felvonásban összebútoroztak, boldogan együtt élnek Alfréddal a „szegény" prostituált vidéki házában. Violetta, feladta korábbi kereseti lehetőségeit, és lassanként feléli a tartalékait. Alfréd apja, Germont állít be hozzá egy napon, és elbűvölő dalban kéri a hölgyet, hogy azonnal mondjon le a fiáról, mert erkölcstelen életmódja a másik gyermeke jövőjét is veszélyezteti. Violetta a kősziklát is megható könyörgésre alig tehet mást, megígéri, hogy elhajtja magától Alfrédot. A következő jelenetben a bajba jutott prosti visszatér eredeti foglalkozásához. Egy hírhedt báró karján lép be a párizsi szalonba, ott meg – naná! – feltűnik Alfréd. A hoppon maradt szerelmes ifjú durván pénzt dob Violettának, valamint csúnyán lehordja. A lány a jelenet hatására összeomlik.

A III. felvonásban Violetta végromlásban fekszik a halálos ágyán – mondta az orvos. Már nem vigasztalhatja Alfréd bűnbánata, sem Germont papa vallomása, aki az egész bajt okozta. A szerencsétlen haldokló hosszadalmas áriában magyarázza a szenvedéstörténetét, hűségét, amíg végül Alfréd karjába dőlve kileheli a lelkét.

Sokan a Traviatát tartják Verdi legjobb mesterművének. A tanulság egyértelmű, nem szabad beavatkozni az újabb generáció életébe. 18 éven aluliak számára nem ajánlatos az elborzasztó történet.

AIDA

Az olasz dallamokért rajongó egyiptomi alkirály, Izmail pasa Verditől rendelt dalművet a Szuezi-csatorna ünnepélyes megnyitására. Az opera azonban nem készült el Camille du Locle egzotikus témájú szövegkönyvére, mert Verdi addig akadékoskodott, amíg végül Antonio Ghislanzonira bízta a megírását, de annak is minden sorába belekötött. Aktív közreműködésével ezt a bonyolult, könnyes szerelmi háromszög történetet 1871-ben sikerült bemutatni Egyiptomban, majd 1872-ben Milanóban. Mindkét helyen eltúlzott pompával és óriási sikerrel játszották, jóllehet, a sztorinak a világon semmi köze sincs a valósághoz. Annál jobban tetszik a Verdi-rajongóknak. A szabadtéri színházak kedvence, még elefántokat is a színpadra hurcolnak, holott az afrikai elefánt – az indiaival ellentétben – nem szelídíthető jószág. Apróságok azonban nem akadályok.

A történet:

Aidát, a szép, fekete bőrű etióp királylányt rabszolgának vitték Egyiptomba, a fáraó lányának szolgálatára. A baj nem jár egyedül, mert kölcsönösen egymásba szerettek Radamesszel, az egyiptomi hadvezérrel, akire Amneris, a fáraó lánya is pályázik. Az etióp király, Amonasro a lánya kiszabadításáért indul hadba seregével Egyiptom ellen. Radames a nagy honvédő háborúban legyőzi az ellenséget, és diadalmas indulóval ünnepelteti magát Thébában vagy Memfiszben – szempontunkból mindegy. Rabláncra fűzve hozza magával az ellenséges harcosokat, köztük a királyt is. Ezért a fáraó a hős minden kívánságát hajlandó teljesíteni. Radames – nem minden érdek nélkül – az etióp foglyok szabadon bocsátását kéri tőle. Az uralkodó teljesíti, de rátukmálja Amneris-t, a lányát és vele együtt a trónját. Az etióp had eközben újraszerveződik, Amonasro pedig a lányát, Aidát kémkedésre kéri: hol támadhatnának megint Egyiptomra. Aida megtudakolja szerelmesétől, Radamestől az egyetlen jó útvonalat, aztán közös szökést terveznek. Ám Amneris féltékenységében kihallgatja és elfogatja őket, ehhez társul a gonosz főpap, Ramfis is. Amonasrót megölik, Aida eltűnik, Radames pedig hazaárulásáért hősiesen vállalja a halálbüntetést, méghozzá a legrémesebbet, hogy elevenen sziklasírba falazzák. Az okos Aida már előre a kriptába csusszant, ahol végre zavartalanul egyesülhet a szerelmével. Odafönn Amneris hiába imádkozik érte: késő bánat. Elgondolni is rossz, milyen embertelen körülmények között fognak a szerelmesek elpusztulni! Talán még egymást is megeszik…

Legjobb elkerülni az ilyen helyzeteket! A Verdi-rajongókat azonban ez sem hátráltatja. A szerző kifáradt a sikerek láttán, és mivel beválasztották az olasz szenátusba, 15 évig semmit nem írt.

OTELLO

Verdi a saját operái közül a leginkább az Otellóra volt büszke. Shakespeare reneszánsz drámái közül 40 évvel korábban a Macbethet már megzenésítette, nagy bukás lett belőle. A balsikert már mindenki elfeledte, amikor Arrigo Boito költő és zeneszerző 1879-ben saját célra írt az eredeti drámából librettót. A nála nagyobb tiszteletben álló Verdinek önként átnyújtotta, aki némi töprengés, sok beleszólás és személyes betanítás után 1887-ben bemutatta a milánói Scalában (ugyanebben az évben Budapesten is). Hihetetlen siker lett a bőven áradó melódiákból. A fondorlatok, árulások, átverések ma sem szünetelnek, mi is hasonlóan viszonyulunk az idegenekhez, tehát mindig akad benne aktualitás.

Az Otello-sztori éppolyan szövevényes, mint Shakespeare-nél, de itt három órába telik, amíg eljutunk a negyedik felvonás végére. Otello, a velencei flotta fekete bőrű (mór, azaz arab származású) zsoldoskapitánya csapatával legyőzi a török betolakodókat, ezért óriási ovációval fogadja Ciprus szigetén (akkor velencei tartomány) a nép, a tengeri vihar ellenére. A mór admirális az értelmes Jago helyett a kevésbé okos Cassiót nevezi ki kapitányává. Jagónak több sem kell, bosszút forral. Alig érnek partot, a jó ciprusi bortól örömében a legénység lerészegedik, Cassio pedig – ahogy szokott – Jago aljas biztatására több matrózt összever. Otello (vallása tiltja az alkoholfogyasztást) ezért kirúgja az állásából, majd boldog, hosszú duettben öleli át fehérbőrű velencei asszonyát, Desdemonát.

Jago kihasználja Otello legsötétebb érzései közül a féltékenységet, erre építeni lehet további cseleket. Desdemona szerteszét hagyja a holmiját, legtöbbször a mórtól jegyajándékul kapott egyetlen zsebkendőjét, ezért a komornával (mellesleg Jago felesége) ellopatja, és Cassio zsebébe dugja, utána a hiszékeny Otellónak bizonyítékul kijátssza. A mór iszonyú dühbe gurul, ész nélkül beleesik Jago csapdájába. Jago nem nyugszik, azt tanácsolja Cassiónak, hogy állása érdekében kérje Desdemona közbenjárását Otellónál. A bosszús mórt tökéletesen sikerül ártatlan felesége ellen fordítania. Ráadásul látogatóba jön a velencei dózse. Visszarendeli Otellót Velencébe. Helyébe Cassiót nevezi ki a sziget kormányzójává. Itt betelik a pohár, Otello a feleségén tölti ki a bosszúját. Este álszentül megkérdezi: „imádkoztál-e Desdemona?" Mint hallottuk, a hölgy valóban imádkozott az imént. A mór meg sem várja a választ, szó szerint beléfojtja a szót. A zajra beront a komorna, Emília, magával hozza Cassiót meg néhány tanút, hogy elmesélje az ellopott zsebkendő történetét. Otello kudarca teljes, ledöfi magát, és holtan borul meggyilkolt neje tetemére.

A darab prózában, versben valahogy elmegy, de operaszövegnek átdolgozva rémes, azonban sok alkalmat ad könnyekig ható áriák és népszerű zenekari mutatványok sorozatához.

FALSTAFF

Verdi mester utolsó színpadi vállalkozása ezúttal vígopera (opera buffa). Az alapja Shakespeare vígjátéka, A windsori víz nők, de szövegkönyvét Arrigo Boito összekombinálta a IV.Henrikkel is, hogy érthetetlenebb legyen, sőt, ne is hasonlítson ebben a témában Otto Nicolai korábbi zenés Shakespeare-feldolgozásához. Verdi felül-, Boito alulmúlta magát a munkában. A 80 éves zeneszerző utoljára ünnepeltetni akarta magát a milánói Scala közönségével 1893-ban. Nem is csalódott, a hallgatóság tombolt a bemutatón. Mindenki elfelejtette Verdi első vígoperájának 1840-es bukását, amelyet csupán egyszer adtak elő. Mi sem hallottunk róla többet.

A történet dióhéjban: különösen mesterkélt a rengeteg szereplővel. Sir John Falstaff idős, hájas agglegény, a bor és a csemegék szeretetén kívül szerelemre vágyik, azért ugyanazzal a szöveggel két levelet küld el két vidám menyecskének, de már a továbbítással is gondjai vannak. Alice és Meg, a két menyecske megmutatja nemcsak egymásnak, hanem a szomszédoknak is az azonos tartalmú leveleket, és tréfát tervel ki a lovag ellen. Meghívják egyikük házába, amikor a férj nincs otthon. Falstaff szépen kiöltözve, büszkén indul hódító útjára. A házban sűrűn feltűnnak váratlan vendégek: szomszédok, féltékeny férjek, szolgák, egyebek. A hölgyek a túlsúlyos udvarlót egy ruháskosárba gyömöszölik, és szolgákkal a Temzébe dobatják. A pórul járt lovag otthon (import) forralt borral vigasztalja magát, mikor újabb viccre készül az ellentábor. A windsori parkba, éjjeli találkozóra hívják Falstaffot, aki nagy magabiztosan megint elmegy a randevúra, nem tanult a korábbi esetből. Az egész vidék népe beöltözik erdei nimfának vagy koboldnak, feltűnik két menyasszony két vőlegénnyel (az egyik igazi, a másik két férfi), akiket egy játékos akaratán kívül összead. Falstaff végre rájön az átverésre, de belemegy a tréfába. Most nem jár pórul, hanem csatlakozik a násznép lakomájához, ráadásul megúszta a nászajándékot, sőt, ingyen ehet-ihat.

DOBI ILDIKÓ