Bázeli mozaik

BaselAz 1963-as évet írtuk. Akkor még nem volt divatban, hogy az ember benyitott egy könyvesboltba és svájci útikönyvet vásárolt. (A Panoráma Könyvkiadó tíz évvel később már megjelentette magyar nyelvű útikönyvét Svájcról.) Olvastam ugyan Louis Aragon „békeharcos" író bestsellerét, A bázeli harangokat, de Diane és Catherine megható története sztrájkoló munkásokról és kíméletlen kapitalistákról csekély útbaigazítást adott Bázel nevezetességeit illetően.

BaselAz 1963-as évet írtuk. Akkor még nem volt divatban, hogy az ember benyitott egy könyvesboltba és svájci útikönyvet vásárolt. (A Panoráma Könyvkiadó tíz évvel később már megjelentette magyar nyelvű útikönyvét Svájcról.) Olvastam ugyan Louis Aragon „békeharcos" író bestsellerét, A bázeli harangokat, de Diane és Catherine megható története sztrájkoló munkásokról és kíméletlen kapitalistákról csekély útbaigazítást adott Bázel nevezetességeit illetően.

   Nagyapám 1908-ban nyitotta meg kis nyomdáját Budapesten, az első években szinte kizárólag névjegy kártyákat készített. Egy svájci megrendelőnek megtetszhetett a kis kartonlapocska, a fizetésen felül ötfrankos érmét adott emlékbe. A pénzecske átvészelte a történelmet, én őriztem. Amikor Bázelbe érkeztem néhány napra turistaként, éjjel fél kettő volt, a vasútállomáson minden zárva. Éhes és szomjas voltam. Svájci aprópénz sehol, a pénzváltó is bezárt, a váróteremben étel és ital automaták működtek. Lesz, ami lesz, bedobtam az ósdi ötfrankost, hatalmas szendvicset választottam sonkával, sajttal, paradicsommal. paprikával. Kiadta. Sőt, négy egyfrankost is visszadobott. Falatozás közben eszembe jutott, hogy 1908-ban Korona volt a fizetőeszköz hazánkban, az első világháború után teljesen elértéktelenedett. 1927-ben bevezették a Pengőt, az a második világháborút követően vált papírronggyá. 1946-ban jött a Forint, amely szerencsére stabil, igaz, lassan veszítget az értékéből. Hát, mit mondjak, érdemes semlegesnek maradni egy országnak.

   Földrajzot középiskolában tanultam és az régen volt. Ezért elképedve láttam, hogy az Európa közepe táján fekvő Bázelnek több hatalmas kikötője van. A patinás belváros kellős közepén, sokszázéves középületektől egy karnyújtásnyira hatalmas tengerjáró hajók jöttek-mentek. Utána nézve az ügynek, kiderítettem, hogy a Bázelt kettészelő Rajna a világ egyik legforgalmasabb vízi útja, a bódeni tavon keresztül köti össze a Földközi-tengert és az Északi-tengert. Na, erre varjunk gombot, mai kifejezéssel élve.

   A baseli Kunstmuseum  a képzőművészet kedvelőinek Mekkája. Elképesztően gazdag. Láthatók Holbein, Rubens, Rembrandt, Brueghel, Lucas Cranach, Grünewald remekművei, de aki a modern festőket kedveli, megtalálja Vincent van Gogh, Paul Cézanne, Éduard Manet, Fernand Léger, Claude Monet, Oscar Kokoschka műveit, folytatni is lehetne a sort. Ha valaki Bázelben jár, ki ne hagyja ezt a múzeumot, amely vitán felül Európa nagy közgyűjteményeihez sorolható. Belső udvarán „A Calais-i polgárok" szoborkompozíciója áll. Nem másolat, Rodin néhány példányt készített belőle.

   Moziban is voltam. Tekintettel arra, hogy Bázelben francia nyelvre szinkronizálták a filmeket, olyan előadást kerestem, amelynek történetét ismertem, lévén francia nyelvtudásom a köszönésen kívül másra nem futotta. Felfedeztem Brecht Koldusoperáját, a főszerepben Curd Jürgensszel. A film kezdetén Bicska Maxi dalát énekli egy utcai zenész, angolul. Nem akartam hinni a szememnek, az énekes Sammy Davis jr. volt, nemzedékem ikonja.

Láng Róbert