KODÁLY ZOLTÁN (1882-1967)

A kiemelkedő magyar zeneszerző, zenetudós, oktató, népzenekutató Kecskeméten született. Apját vasutasként többször áthelyezték, ezért a családnak gyakran költöznie kellett: Szobra, Galántára és Nagyszombatba. Otthonukban rendszeresen kamarazenéltek. Kodály hegedülni tanult.

Tizenöt évesen, 1897-ben írt nyitányát a nagyszombati gimnáziumban elő is adták, és a székesegyház kórusában énekelt. 1900-ban beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára, valamint a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol Koessler János tanítványa lett. A híres Eötvös Kollégiumban szobatársa Balázs Béla volt. 1906-ban szerzett doktorátust A magyar népdal strófaszerkezete című disszertációjával. 1904-ben kézhez vette zeneszerzői diplomáját is, de magánszorgalomból újra beiratkozott a Zeneakadémiára. 1906-ban mutatkozott be első zenekari művével Nyári este címmel, majd a Gyulai Pál versére írott Este című vegyeskari kompozíciójával.

1905-től Vikár Béla hatására Bartókkal Kodály is népdalgyűjtő útra indult. Mátyusföldi gyűjtése az Ethnographia című folyóiratban jelent meg. Kodály felismerte, hogy az új magyar zenekultúra táplálója csak a magyar népzene lehet, s ennek révén tud felzárkózni az európai kultúrához. Korábban a népzene el sem jutott a magas zenekultúrához. 1906-ban Bartókkal együtt kutatott új források után a Felvidéken és Erdélyben, a bukovinai csángóknál. 1907-ben Berlinben, 1908-ban Párizsban tanulmányozta a kortárs zenét. Debussy nagy hatással bírt rá. Bartókkal közösen kiadták a 150 magyar népdal című könyvüket. 1907-ben kapott zeneszerzési katedrát a budapesti Zeneakadémián, és megkezdhette korszakos jelentőségű tanári pályáját. 1910-ben lépett fel a nyilvánosság előtt két művel (I. vonósnégyes, Cselló-zongoraszonáta). Hatalmas vitákat váltott ki az ál-nemzeti kultúra hívei és ellenzői között. Sokan tagadták, hogy felfedezte a nemzeti kultúra gyökereit. Megzenésítette Berzsenyi, Csokonai, Ady verseit – a további támadások vagy ünneplések kereszttüzében. 1910-ben vette feleségül zenésztársát, Sándor Emmát. 1919-ben Dohnányi Ernő igazgatta a Zeneakadémiát, Kodály pedig a helyettese lett. Bartókkal és Dohnányival együtt megalakították a rövid életű Zenei Direktóriumot.

Az MMA műsorfüzetéből idézzük Kodály írását: „1925-ig én is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával…, tesznek, amit tehetnek, s akinek nincs hallása, az a zene számára úgyis elveszett. Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben… kiránduló leánycsapatra akadtam. Daloltak s én megálltam egy félórára és a bokrok mögül hallgattam őket. Attól, amit daloltak, egyre jobban elszörnyedtem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája – Schneider Fáni volt. Megtudtam, hogy egy pesti tanítóképző növendékei s hirtelen megláttam, hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságnál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek fel. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene tenni." Kodály ezután különös figyelmet fordított az iskolai énekoktatásra és a gyermekkarokra. Csak erre alapozva lehet a zenei ízlést gyökeresen megváltoztatni. Eszközéül a költséges hangszeroktatás helyett a tiszta emberi énekhangot választotta, amely „szebben szól a világ valamennyi hegedűjénél".

1923-ban döntő fordulat következett be a Psalmus Hungaricus (op. 13.) című kóruskompozíció (oratórium tenorszólóra, vegyeskarra és zenekarra) előadásával, amit Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára rendelt tőle a főváros. A 16. századi Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltárral Kodály rögtön a 20. századi Magyarország egyik vezető zeneszerzőjévé vált. Muzsikájában a népdalok mellett felidéz középkori vallásos dallamokat is. Nem nehéz felismerni Dávid király panaszai és a magyar nép sorsa közötti összefüggést. Művét ezután 14 országban, 60 városban mutatták be, és hat nyelvre fordították le. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút. Még nagyobb dicsőségnek ismerte el, hogy a galántai vasútállomáson az érkező vonatokat egy cigányzenekar fogadta, és a leszálló utasoknak elhúzta a Galántai táncokat (a második világháborúig).

Kodály tollából remekművek sora született meg: 178 kórusmű, ebből 58 gyermekkar, 25 női kar, 26 férfikar, 64 vegyeskar, 5 egyszólamú kar, 3 mise és 3 színpadi mű. Nemzetközi sikerét akkor még anyanyelvünk akadályozta, de ma már a világ minden országában magyarul éneklik. Kodály tanítványai országszerte terjesztették az „Éneklő Ifjúság" mozgalmat (Andor Ilona, Sztojanovics Adrienne, Bárdos Lajos, Vásárhelyi Zoltán, Kerényi György). Szabolcsi Bence mondta a halála után: „Szikla volt ő számunkra, a hegycsúcs, a világítótorony, mely egy elsötétedett világ zűrzavara felett egyszerre mutatott az igazi Magyarország, az igazi Európa és a teljes nagyvilág felé". Kodály érdeme a megállapítás: „a műveltség nem az idegen kultúra utánzása".

Kodály életében újabb állomás volt – a Buda felszabadításának 250. évfordulójára írt – 1936-ban, a Mátyás-templomban bemutatott Budavári Te Deum. Hatására megnőtt az érdeklődés külföldön is a magyar zene iránt. 1937-ben közreadta A magyar népzene című könyvében az igazi zenei néprajzot. Bartók így nyilatkozott: „Kodály művei… hitvallás a magyar lélek mellett". Bizonyítják: a Mátrai képek, Marosszéki táncok, Galántai táncok, Felszállott a páva (1938), Karádi nóták, Jézus és a kufárok, Concerto… sok más mellett. 1937-ben Zenei néprajz című munkájával új diszciplína született, az összehasonlító néprajztudomány, azután következett a Magyar karének. 1938-ban a Pesti Napló hasábjain már elismert zenekritikusként, tanárként, tudósként tiltakozott a zsidótörvények ellen. Maga is több zsidó családot bujtatott, ezért rejtőzködnie kellett. 1940-ben, amikor a német csapatok betörtek Norvégiába, Weöres Sándor versére megírta a Norvég lányok című kórusművét. 1944-45-ben egy pesti zárda pincéjébe menekült. Ott született meg a békéért való miséje, a Missa brevis.

Székely fonó

Ezt az egyfelvonásos daljátékát 1924-ben írta, szövegkönyvét Kodály székelyföldi gyerekdalokból, népdalokból és balladákból állította össze. A Blaha Lujza Színházban mutatták be, de csak 1932-től lett belőle operai előadás. Igazi remekmű dalokkal, táncokkal, kórusokkal. Külföldön is sikert aratott.

A sztori: A fonoda tulajdonosának kérője bujdosni kényszerül, mert csendőrök keresik. Az üldözött férfi az ablakon át kimenekül a házból. Hamarosan jönnek a falusi lányok, leülnek a rokka mellé, énekelnek. Megérkeznek a legények is, de nem engedik be őket a fonóba, csak egynek sikerül bejutnia, aki töklámpással elfedi magát. Ő a gazdag legény, akiben az öregek felismerik a bűnözőt. A csendőrök visszatérnek, rabláncon a szegénylegénnyel, de magukkal viszik a bűnözőt is. Rövidesen kiderül az igazság, szabadon engedik a szegénylegényt, aztán kezdődhet a vigasság.

Háry János

(op. 15.) népies daljáték a hetvenkedő falusi figuráról, akit esténként örömmel hallgat a kocsma népe. Kodály 1926-ban írta Harsányi Zsolt és Paulini Béla szövegkönyvére. Az eredeti Obsitos című, „népi hősről" szóló költemény Garay Jánostól (1812-1853) származik. A dalművet először Hevesi Sándor akarta bemutatni a Nemzeti Színházban, de aztán Radnai Miklós tűzte műsorra 1927-ben. A Magyar Királyi Operaházban először szólalt meg magyar népdal és népzene, s vele az ősi magyar zenekultúra: virágénekek, népdalfeldolgozások, kórusok férfi- és női karok formájában, nyitánnyal kiegészítve. Kodály 1928-ban átdolgozta. Háry János, az obsitos, azaz a monarchia hadseregéből 14 évi szolgálat után elbocsátott katona (Abschiedsfrief, magyarosan: obsit) szívesen szórakoztatja a vidéki kocsma közönségét kalandjaival, álmaival, idegen városokról szóló történeteivel – az Óperencián túlról. Történetei ártatlan füllentések – a paraszti élet humorával fűszerezve. A rendezés máig remekül kihasználja a darab adottságait. Első előadója Palló Imre, a fiatal székely operaénekes volt. Horváth Ádám és Szinetár Miklós készített belőle filmet.

A sztori: A nagyabonyi (Tisza-háti) kocsmában borozgat a bíró, a diák, meg néhány gazda. Hallgatják Háry János huszárkalandjait II. Ferenc császár idejéből. Az első: Háry nyalka huszáraival őrzi Burkusország és Galícia határát, amikor megérkezik előkelő kísérőivel Ferenc császár lánya, Mária Lujza. A szigorú őr nem akarja átengedni őket, de Háry egy taszítással a másik oldalra löki az őrbódét. Mária Lujza hálából magával viszi Bécsbe a hős huszárt és az ott sertepertélő mátkáját, Örzsét. Bécsben Háry nyomban őrmester lett, bár Ebesztin lovag folyton áskálódik ellene. Ebesztin Napóleon hadüzenetét viszi Ferenc császárnak, így Háry már kapitányként indul a csatába. Majlandnál, a döntő ütközet helyszínén Háry kardjától Napóleon megfutamodik, sőt, térden állva könyörög az életéért. Krucifix generális máris rangot cserél az óbesterrel. A történtek hatására Mária Lujza inkább Háry felesége akar lenni, nem a gyáva Napóleoné, csakhogy Örzse ott terem! Nagy balhét csap. Hárynak a bécsi Burg legszebb szobáját kínálják, ha feleségül veszi Mária Lujzát, de a magyar huszár hű marad Örzséjéhez és Nagyabonyhoz. Elbúcsúzik az öreg császártól, de megígéri, bármikor jön segíteni, csak bánjon jól a magyarokkal. Otthon óriási lakodalmat csapnak, majd boldogan élnek, amíg Örzse, a történetek egyetlen tanúja meg nem hal.

Kodály 1942-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is tanított a Zeneakadémián. Az Oxfordi Egyetem díszdoktorává választotta. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, 1946-49 között az MTA elnöke volt. 1949-ben a Kállai kettősért megkapta az első Kossuth-díjat, majd összesen még kétszer: 1951-ben és 1967-ben. 1951-67 között szerkesztette A magyar népzene tára című kötetet zenekritikával, irodalomtörténettel, nyelvészettel és népműveléssel. Hatalmas pedagógiai mű a négykötetes Bicinia Hungarica is. Megalakította az MTA Népzenekutató Csoportját a legkiválóbb munkatársakkal. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választotta. A forradalom bukása után már olyan nemzetközi hírneve volt, hogy a hatalom nem tudott neki ártani. 1958-ban meghalt első felesége, Sándor Emma. 1959-ben, 77 évesen feleségül vette tanítványát, a 19 éves Péczely Saroltát, aki máig hűen őrzi emlékét, támogatja a Kodály által létrehozott intézményeket. Kodály Zoltán 1967-ben egy szívroham következtében elhunyt. A Farkasréti temetőben Pátzay Pál állított neki gyönyörű síremléket.

1990-ben az Andrássy út 87-ben lévő négyszobás lakását az özvegy átengedte a Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum céljaira. Az előtte lévő teret most Kodály-köröndnek hívják. Az egyszerű bútorzatú, népi kerámiákkal és a gyűjtő-utakon szerzett dísztárgyakkal berendezett lakásban máig sok híres kül- és belföldi vendég, muzsikus teszi tiszteletét. A zseniális magyar zeneszerző 1924-től a haláláig lakott benne. Kodály nevét sok oktatási és zenei intézmény felvette. 2016-tól a Kodály-módszert az UNESCO szellemi világörökség részévé nyilvánították.

2017-ben, halálának 50. évfordulójáról az egész nemzet megemlékezik.

(Széchenyi István és Bartók Béla mellett Kodálynak is kijárna a „legnagyobb magyar" cím.)

DOBI ILDIKÓ