Vesta mozi

A Vesta mozi egyik utódja

Tinédzser korom elején a vágy titokzatos helyszíne. Nemcsak szűk anyagi helyzetem okán. Lakásunktól három, iskolámtól öt percnyire volt a Vesta. Akkoriban osztályfőnöki engedély kellett a moziba járáshoz. „Ne járkálj moziba, inkább tanuld meg jobban a földrajzot, nagyon gyengén állsz belőle.”  A Vesta mozi Budapesten az Erzsébet körút 39. szám alatt működött, egy eklektikus stílusban épült lakóház földszintjén. Akkoriban még egy táblácskája is jelezte: Épült 1889-ben Quittner Zsigmond tervei alapján. Remélem még ott van a tábla.

   Még nem tudtam, mi az adrenalin színt, de „belógni” a moziba biztos emelte az enyémet. A „nagyfilm” előtt híradót és egy kisfilmet vetítettek. Utána szünet következett, kinyitották a nézőtér utcára néző hátsó ajtajait. Sokat elhagyták a helyüket, hogy friss levegőt szívjanak, vagy rágyújtsanak egy cigarettára. Csöngetés jelezte a szünet végét. Az emberek közt elvegyültünk és amikor befelé indultak, mi is mentünk velük. A mozi soha nem volt telt házas, voltak üres ülőhelyek, amit óvatosan elfoglaltunk. Rendszerint sikerült, így ingyen nézhettük a nagyfilmet. Ha mégis észrevett bennünket egy jegyszedő, akkor „Sipirc!” felszólítás mellett a kijáratra mutatott és akkor tudtuk már, mi a kötelességünk.

   Sikeres manővereink révén láthattuk a Sierra Madre kincse, a Casablanca, a Gyilkos vagyok, az Aranypolgár, a Forgószél, stb. filmeket.

  Nem tudom, mi az oka annak, hogy ha valaki egy ici-pici hatalomhoz jut, rögtön átnevezi a környezetét. A Vesta mozit 1945-ben államosították. Neve Erzsébet mozira változott, majd 1948-ban Pentele, 1955-ben Mátra, 1984-ben Mese és Ifjúsági Mozi, 1991-ben Örökmozgó Filmmúzeum lett. 2015-től Art+Cinema néven működik. Hogy mi baja volt bárkinek is az ókorban hosszú fehér ruhát viselő, páratlan tekintélyt és tiszteletet élvező szüzekkel, Vesta istennő papjaival, akik őrizték a szent tüzet, az rejtély

   Ha a mozilátogatás sötétedéskor ért véget, a mozi melletti Miami nevű zenés kávéház nagy üvegkirakatán át hallgathattunk a zenekart és a páratlan szépségű Rácz Vali énekét. Elég jól lehetett hallani, akkoriban a hangszigetelés még gyermekcipőben járt, ha szabad ezzel a képzavarral befejeznem a Vesta mozibeli kalandozásomat.

Láng Róbert