Ötórai tea

A szokást egy bedfordi hölgy, Anne Russel Warwick grófnője (1548-1604)  vezette be, valószínűleg úgy érezte, túl sok idő telik el a korai ebéd és a késői vacsora között. Így aztán kellemes délutáni teázást iktatott be az életébe. A tea mellé felszolgáltatott némi süteményt és szendvicset, így téve kellemesebbé a teázást.

   Később társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, hiszen így sokkal egyszerűbben és olcsóbban lehetett vendégül látni a barátokat, üzletfeleket. Egy teázás költségei, a ráfordított energia és idő sokkal kevesebb volt, mint mondjuk egy vacsorameghívásé, ellenben ugyanolyan jó szolgálatot tett a kapcsolatok építésében. Később Franciaországban is elterjedt a szokás.

   Magyarországon a XIX. század végén jobb módú magyar háziasszonyok igyekeztek felzárkózni a francia és angol módihoz, elkezdtek ötórai teákat, zsúrokat rendezni. Akkoriban az volt a divat, hogy a társasági hölgyek hetente vagy kéthetente megjelöltek bizonyos napokat, amelyeken otthon tartózkodtak. Az ilyen fogadónapokon való vendéglátáson angol szokás szerint frissítőként teát és szendvicseket szolgáltak fel. Voltak, akik inkább a zsúrokat preferálták, ahol terített asztal mellé ültették a vendégeket, mások inkább az ötórai tea hívei voltak, amikor is a szalonban állva, üldögélve iszogatták a teát. A teadélutánok célja az volt, hogy az emberek minden kötöttség nélkül szabadon beszélgethessenek. A vendégeket úgy kellett összeválogatni, hogy a különböző foglalkozásuk, nézeteik ellenére nagyjából azonos ízlésűek legyenek.

   Az ötórai teára a látogatókat délután háromtól várták. A vendégek az előszobában letették a felöltőjüket, de a kesztyűt mind a hölgyek, mind a férfiak nem vették le. Ugyanis kesztyűs kézzel kellett magukhoz venniük a szendvicseket és az aprócska süteményeket. Az ötórai tea a kevés kiváltságos számára fenntartott élvezet volt. A teát délután négy és hat között szolgálták fel. Kínáltak hozzá rumot, tejszínt, édes és sós süteményeket, szendvicseket, pástétomokat. Egy sarokban állították fel a megterített teaasztalt, majd erre helyezték a teafőző edényt, amit orosz mintára szamovárnak neveztek. Itt kaptak helyet a kis teáscsészék, kistányérok, kanalak is. A teáskannát néha úgynevezett. teababával takarták le. Ezeknek a kis hölgyeknek a felsőteste porcelánból készült, abroncsos bő szoknyájuk pedig  melegen tartotta a teáskannát.

   A teát a háziasszony vagy annak felnőtt lánya nyújtotta át a vendégeknek. Erre az alkalomra a kötényt kötöttek maguk elé. A teán kívül gyakran csokoládét, likőröket, édes borokat is felszolgáltak.

   Mára már az ötórai tea kiment a divatból. Viszont egyes vendéglátó helyeken így hívják a zenés, táncos, csevegő, kötetlen programot, kis szünetet a hétköznapok pörgésében.

Láng Róbert