Elrendelten vagy tanulva

Az ember, bár evolúciós, biológiai kialakulását máig számos vonása őrzi a társadalmi megnyilvánulásokban, kétségtelenül inkább társadalmi lénnyé vált. Ennek egyik „kísérő tünete", hogy évszázados múltra tekint vissza egy kérdés. Annak a filozófiai, elméleti, illetve gyakorlati vizsgálata, hogy tulajdonképpen mi is az ember. Pontosabban mitől ember az ember, és miként működik. A működést nem a működés biokémiai értelmében értve.

Az ember, bár evolúciós, biológiai kialakulását máig számos vonása őrzi a társadalmi megnyilvánulásokban, kétségtelenül inkább társadalmi lénnyé vált. Ennek egyik „kísérő tünete", hogy évszázados múltra tekint vissza egy kérdés. Annak a filozófiai, elméleti, illetve gyakorlati vizsgálata, hogy tulajdonképpen mi is az ember. Pontosabban mitől ember az ember, és miként működik. A működést nem a működés biokémiai értelmében értve.

Bár a kérdést sokan hajlamosak egy másik kérdéshez, a tű fokán táncolni képes angyalok számának meghatározásához hasonlítani, nem mondhatnánk, hogy nem segített a tudományok fejlődésében. Például a filozofikus megközelítések nyomán alakult ki a lélektan, mint önálló, kísérletező, illetve analizáló tudományterület. Művelői különböző elméletrendszereket dolgoztak ki a gondolkodó elme működésének, az emberi viselkedés értelmezésére. Márpedig az elme, vagy akár a beteg elme működésének megértése sokat segíthet az egészségügyben, vagy a társadalomtudományokban egyaránt. Annak ellenére, hogy ezen elméletcsoportok között sokszor jelentős különbségeket találhatunk aszerint, hogy milyen jelentőséggel bírnak a biológiai, etológiai illetve a társadalmi hatások a ténylegesen megfigyelhető viselkedésmintázatokra.

Annak alapján, hogy bizonyos viselkedési jellemzőkkel már az újszülöttek is rendelkeznek, és sok, a későbbi emberi kapcsolatrendszerben is szerepet kapó jellegzetességek később alakulnak ki, van elméletcsoport, mely az öröklött jellemzőket helyezi előtérbe. Így a pszichoanalitikus nézőpont hangsúlyozza veleszületett ösztönök szerepét, melyek közül a pszichoanalízis kidolgozója, Sigmund Freud a szexualitást és az agressziót tekintette alapvetőnek. Véleményük szerint a társadalmi hatások ezekre az ösztönrendszerekre épülve fejtik ki a hatásukat és nagy jelentőséget tulajdonítanak a korai hatásoknak. Ezzel szemben a tanuláselméleti iskola, mint neve is mutatja, a környezeti hatásoknak tulajdonít döntő szerepet az emberi viselkedés kialakulásában.

Annyira, hogy a John B. Watson és B. F. Skinner nevével fémjelzett behaviorizmus klasszikus, és azóta felülvizsgált vonulatában a személyiség létét is kétségbe vonó személetek is fellelhetők. A két szemlélet közti egyensúlyteremtőnek tekinthető a mindkettő kritikájaként is értelmezhető fenomenológiai megközelítés, mely az alapvetően jónak és önmegvalósítónak születő ember egyedi tapasztalatszerzésének különbségeiből vezeti le a tapasztalatok nyomán formálódó egyedi embert. Azt, amely képes az alternatív lehetőségek közül választani, és amely az emberi elmét, szemben például a kognitív modellel, nem egyfajta információkra reagáló, célvezérelt "gépként" kezeli.

Attól függően, hogy egy adott elméletcsoport az öröklődést, a környezetet, azaz a biológikumot, vagy a társadalmi hatásokat tekinti elsődlegesnek, különböző válaszokat talált az emberi viselkedés befolyásolhatóságára illetve a befolyásolási próbálkozások hatásosságának előrejelzésére is. Az öröklődést, valamint a biológiai működést előtérbe helyező elméletek általában kevésbé befolyásolható, vagy csak a kezdeti életkorban befolyásolható, és ezeket a hatásokat életfogytig tükröző személyiségmodellel számolnak. A környezeti hatásokat előtérbe helyezők ezzel szemben egy tanulással, akár a későbbi életszakaszokban is átalakítható tudatmodellt dolgoztak ki. A két pólus egyikén valószínűleg az ókori gyökerekkel rendelkező, tipizálásokkal dolgozó elméleteket fogjuk találni. Azokat, melyek a személyt, a személy viselkedését, az egyedi mintázatok megjelenését a hormonális és idegrendszeri felépítésben, annak eltéréseiben kereső biológiai megközelítésben keresik. Míg a másik póluson a számítógépszerű működéssel operáló kognitív modellt találjuk.

Ez utóbbi, illetve az inger-válasz párossal dolgozó tanuláselméleti megközelítések azok, amelyek szerint alighanem a legkiszámíthatóbb az ember működése. Ugyanakkor egyfajta kiszámíthatóságot a pszichoanalitikus megközelítés sem zár ki. Bár a megfigyelt viselkedésből csak következtetéssel megközelíthető ID hatása csak folyamatos analízissel lehetne vizsgálható. Mármint Freud szemlélete szerint, melyet követői részben elvetve inkább az Ego-t helyezik a központba.

Annak, hogy az egyes iskolák milyen választ adnak ezekre a kérdésekre, és ezeken keresztül arra, hogy az egyes ember viselkedése mennyire „bedrótozott" a jelentősége abban is megmutatkozik, hogy az egyes modellek mennyire tekintik aktív folyamatnak a személyiség kialakulását. Annyiban, hogy abban a környezetben kapja-e a döntő szerepet, melyben az egyedi viselkedési mintázatok passzívan alakulnak, alkalmazkodnak, ahogy azt a tanuláselmélet hívei gondolják, vagy a pszichoanalitikus illetve a humanisztikus megközelítések szerint személyfüggően, a korai vagy későbbi hatások nyomán interakcióban fejlődik a személyiség. Függetlenül attól, hogy ennek a személyiségnek a vizsgálatakor annak egészét vagy csak egyes elemeit tekintik-e az egyes vizsgálatok tárgyának. Ahogy a pszichoanalízis is a személyiség egyes rétegeiben találja meg vizsgálatának tárgyát, és ténylegesen megfigyelhető személyiséget a különböző rétegek kölcsönhatásának megnyilvánulásaként tekinti.

Simay Endre István