Orbán Viktor 2007 március 15-beszéde az Erzsébet Hid Pesti hídfõjénél tartott ünnepségen

1849 tavaszán emlékezetes események színhelye volt az önök elõtt tornyosuló hegy. Emberek százai özönlöttek az utcákra, kapaszkodtak fel a Gellért-hegyre, hogy a messzeségbõl érkezõ hangfoszlányokat tisztábban hallhassák. Azon a maihoz hasonló friss napon az igazi tavasz az újrakezdést, a böjti szelekkel érkezõ távoli morajlást, az Isaszegrõl idehallatszó ágyúdörgés hozta meg. A dicsõséges tavaszi hadjárat csatazaja a szabadság reményét hozta a megszálló császári katonáktól feketéllõ fõvárosba. 1849 tavaszán is az önkényuralmat védelmezõ fegyveresek fenyegetéssel, erõszakkal akarták megfélemlíteni, otthonmaradásra kényszeríteni az akkori magyarokat.

Megszállták a Gellért-hegyet, még a csillagvizsgálót is katonákkal rakták tele, hogy a távcsöveket se használhassa senki, hogy eltiporhassák a honvédsereg tavaszi hadjáratának küszöbön álló gyõzelmeit. Csakhogy az igazságot letagadni, hazugsággal elleplezni, szuronyokkal feltartóztatni nem lehetett többé.

Nézzenek körül, kedves barátaim, tisztelt ünneplõk! A szabadság magyar híveit ma sem sikerült megfélemlíteni a hatalom minden provokációjával és fenyegetésével dacolva ismét összegyûltünk. Minden évben van egy harc a tél és a tavasz között. A végkifejlet elõre tudható. A tavasz és a magyarok szabadságvágya ma is erõsebbnek bizonyult, mint a hatalmi önkény ökölrázása. 1848 idén is gyõzött, éljen a szabad március 15-e! Tisztelt ünneplõk, kedves barátaim! Hiába végezték ki az elsõ felelõs miniszterelnököt és tábornokait. Hiába kényszerítették számûzetésbe a nemzet vezetõit, sorozták be magyarok ezreit a császári seregbe kényszerrel. A magyarokat mégsem sikerült megtörni. Kitartottunk. Ezért kellett Ferenc Jóskának is belátnia, nélkülünk és ellenünk nem reformálhatja meg, a nemzet akarata ellenére nem kormányozhatja Magyarországot. Nem lehet, mert a magyarok nem engednek a negyvennyolcból! Úgy tûnik, a népek leginkább olyankor mutatják ki a karakterüket, amikor azon a ponton állnak, hogy szabadságukat elveszítsék.

Öt nemzedék választ el bennünket 1848 hõseitõl, de a szabadságvágy melletti konok kitartásunk mit sem változott. Már 17 éve, hogy vér és emberáldozat nélkül visszaszereztük a szabadságot, s ma, amikor a szabadság és a közös akarattal megalapozott demokratikus Magyarország veszni látszik, ugyanolyan állhatatosan ragaszkodunk hozzá. Ha 1848-49 után nem törte meg szabadságvágyunkat a törvények sárba tiprása, és a Bach-huszárok hatalmi gõgje, akkor most sem hátrálunk meg a símaszkos rohamrendõrök elõl, nem fogadjuk el az oktrojált reformokat, és nem hunyászkodunk meg a Bach-huszárok örökébe lépõ új arisztokraták elõtt sem.

A magyar ember szeretné tisztelni államát, számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletre méltónak is kell lennie. Ám a mai hatalom nemhogy megakadályozná az állam lezüllesztését, de élen jár ebben. Semmibe veszi az évezredes íratlan szabályokat, ezeréves bástyákat támad, a törvények fölé helyezi magát, pártcélokra használja a rendõrséget, zaklatja és provokálja a békés, törvénytisztelõ polgárait. Napról-napra hordja össze a gyúanyagot, és közben a tûzzel játszik. Ma még rejtve van az emberi elme elõl, hogy melyik napon ér véget a felelõtlen játszma, de azt minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik.

Bármennyi idõ is teljék el végzete beteljesedéséig, a hatalmon lévõk felelõssége nem enyészik el, nem esik ki az emlékezetbõl. Egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem. Nem lehet, nem lehet büntetlenül éllovasból sereghajtóvá silányítani. Nem lehet büntetlenül elfecsérelni azt, amit az emberek áldozatból, verejtékbõl és gürcölésbõl felépítettek. Felelni kell a törvénytelenül eltitkolt adatokért, a nemzetgazdaság tönkretételéért, a polgárok ellen elkövetett vétkeikért. Önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bûnös vezetõit. És mindenkinek, akit jogsérelem vagy bántalmazás ért teljes körû elégtételt fog majd nyújtani a becsületét visszaszerzett és újra tiszteletre méltó magyar állam.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

1848-ban az erõszakmentes magyar forradalom gyõzött, és egész Európa minket csodált. A 48-as fiatalok tudták, hogyan kell gyõzni. Akik igaz ügyért küzdenek, tudják, nem elég, ha megadásra kényszeríted a szembenálló ellenfelet, az igazi gyõzelem az, amikor kivívod azok céljait, akik mögötted állnak, és bíznak benned. Egy ország akkor gyõztes ország, amikor képes megvalósítani, amit polgárai akarnak. A 48-as fiatalok Magyarországot akarták gyõztessé tenni, a forradalmat a magyar nemzetért vívták, nem mások ellen. Tudták, aki gyõzni akar, bátornak kell lennie, vállalnia kell a küldetését. Tudták, nem várhatjuk, hogy mások vívják ki a mi gyõzelmünket helyettünk. Maguk álltak ki, és maguk vitték gyõzelemre a forradalmat, és feltámasztották a nemzetet tetszhalálából. És történt mindez éppen nagyböjt idején, a feltámadásra készülõ Pesten, itt a szomszéd utcában, a Pilvaxban.

1848. március 15-e óta tudjuk hogyan kell gyõzni. 1848. március 15-e óta tudjuk, hogy mi magyarok gyõzelemre született nép vagyunk. Hiába az elveszített világháborúk, a történelem legsötétebb ránk kényszerített békeszerzõdése. Hiába szálltak meg bennünket, hiába vetettek oda a gyõztesek osztozkodásánál a rosszabbik oldalnak, hiába lökött oda egyik nagy hatalom a másiknak, március 15-e minden évben újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy mi magyarok gyõzelemre született nép vagyunk.

Ez az erõ terel össze bennünket minden év tavaszán, ha esik, ha fúj, ha tiltják, ha nem, ha megtorolják, ha nem. Valójában azért gyülekezünk minden tavasszal, hogy közösen kiáltsuk világgá: bármily kedvezõtlen is legyen épp a csillagok állása, nem tûrjük el, hogy vesztessé nyilvánítsák a magyarokat. Mindig voltak idegen hatalmak, akik vesztessé akarták bélyegezni Magyarországot. 1990-ben aztán megszabadultunk az utolsótól is. De, kedves barátaim, sohase feledjük: az olaj keletrõl, de a szabadság mindig nyugatról jön. Ma már Európának is érdeke, hogy Magyarország ne vesztes ország legyen, mert a vesztes országok Európát is azzá teszik.

Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplõk!

Ha hiszünk a cselekvés és a tettek értelmében, ha hisszük, hogy a haza élete elõdeink tetteinek, hõstetteinek következményébõl épül. Ha hisszük, hogy az áldozatnak van célja, akkor – a demagógia vádját is vállalva – lehetetlen meg nem kérdeznünk: vajon a márciusi ifjak, vajon Isaszeg, Branyiszló, Vízakna és Piski hõsei vajon az Európa minden sarkából zászlónk alá sereglõk mit szóltak volna mindahhoz, ami ma történik Magyarországon.

Egy olyan eljövendõ Magyarországért kötök-e most kardot – kérdezhették volna -, amelynek kormánya nem egészen 160 év múltán hadviselésbe kezd önnön nemzete ellen? Egy olyan Magyarországért kötök-e most kardot, amely ellen saját kormánya visel hadat, olyan fegyverekkel, amelyek ellen felvértezetlen? Elõbb kifosztották, most egészségét teszik tönkre, iskoláit dúlják fel, és az adósságokat a még meg sem született utódainak vállára próbálják hárítani.

Olyan nemzedékek vállára, amelyeknek egyre gyarapodó létszámban kellene nemcsak eltartaniuk a tékozló apákat, hanem még az adósságaikért is helytállni. Ez lehet az, amire Kossuth, Petõfi, Damjanich, Vasvári és Bem apó egy emberként felelné, hogy: nem! Nem ezt akartuk! Nem ezért kötöttünk kardot!

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A legkülönbözõbb nyelvû, vallású, mûveltségû és vagyoni helyzetû emberek hangyabolyából 1848-ban órák alatt nemzet szervezõdött. Saját helyzetét átlátó, saját érdekeit felismerõ, saját akaratát érvényesíteni képes nemzet. Az elmúlt öt évben a saját öntudattal, világos reményekkel, tetemes erõforrásokkal bíró közösséget szemünk láttára indították meg azon az úton, hogy rendezetlen halmazzá, széttartó erõk és érdekek, széthulló alkotórészek kaotikus színpadává váljon. Tisztelt hölgyeim és uraim! Magyarország gyengeségének forrása a hatalmat gyakorlók elkényeztetett, és kiváltságos klikkje, az új arisztokrácia.

A történelmi magyar arisztokrácia java pontosan tudta, kiváltságos helyzete kötelezi, hogy vészterhes idõkben védelmezze, ha kell, vérével is védje, békeidõben pedig gyarapítsa hazáját. Kultúrát, tudományt, értéket teremtsen, kiváltságaival arányos felelõsséget vállaljon. A mai új arisztokrácia kiváltságos klikkje épp az ellenkezõjét teszi: teljesítmény és felelõsség nélkül élvez kiváltságokat. Õk is tudják, kiváltságosok csak ott lehetnek, ahol a többség a vesztes, mert ha a többség gyõz, eltörli a kiváltságokat. Ezért akarják elvenni az 1990-ben már megszerzett gyõzelmet Magyarországtól. Ezért akarják a fejünkbe verni, hogy vesztesek vagyunk, vesztesei a rendszerváltásnak, az európai uniós csatlakozásnak, a reformoknak, és az elõttünk álló éveknek.

Újra és újra emlékeztetünk kell minden magyar embert: mindazért, ami ma történik velünk, a válságért, a pénzbehajtásért, az utcai zavargásokért, a rendõri brutalitásért kizárólag a kormány, az új arisztokrácia kormánya a felelõs. Ha nem teszik, amit az elmúlt öt évben tettek, ma Magyarország sikeres, felszabadult és bizakodó ország lenne.

Ma azt mondják a magyar fiataloknak: vesztesek vagytok, fizessetek, vagy menjetek és boldoguljatok máshol. A vállalkozóknak azt mondják: vesztettetek, fizessetek még több adót, vagy húzzátok le a rolót. A gazdáknak azt mondják: ne akarjatok ti versenyre kelni a német, francia, de még a szlovák vagy a lengyel gazdákkal sem. Nem kell nektek föld, nem jár nektek semmi, költözzetek munkanélkülinek a városba. A falvak népének azt mondják: ti rossz helyre születtetek, vesztettetek, nem kell nektek iskola, posta, orvosi rendelõ, közlekedés. A dolgozóknak azt mondják: nem kell nektek európai fizetés, jó nektek az éhbér is, jobb ha meghúzzátok magatokat, mert aztán még az sem lesz. A nyugdíjasoknak azt mondják: hiába építettétek fel az országot, most vesztettetek, fizessetek többet mindenért, és örüljetek, ha nem kopik fel az állatok. A választópolgároknak azt mondják: vesztesek vagytok. Akkor verünk át titeket, amikor csak akarunk, és ha fel mertek szólalni, akkor szét is veretünk benneteket a ti pénzeteken fenntartott rendõrséggel. Azt mondják a magyar családoknak: ti még arra is képtelenek vagytok, hogy fenntartsátok Magyarországot, legyetek hálásak, hogy egymillió ázsiait telepítünk az országotokba.

Magyarország csak vesztes lehet, csak hátul kulloghat, csak eladósodott, egyik válságból a másikba támolygó, szerencsétlen és gyenge ország lehet, ahol mindent le kell építeni, be kell zárni, fel kell számolni. Ennyi a mondanivalójuk a mi számunkra.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Gyõzelem. Ez az a szó, amelyet a Marathontól Athénig futó katona elmondott, és beleszakadt a szíve: gyõztünk. Mi, magyarok hajlandóak vagyunk bármekkora áldozatot hozni azért, hogy elmondjuk a jó hírt: gyõztünk. De senki sem vehet rá arra, hogy azért a hírért adjuk egész életünket, és jövõnket, hogy vesztettünk.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A márciusi ifjak 12 egyszerû mondattal felfestették, az áprilisi Országgyûléssel törvénybe öntötték a kiváltságoktól megtisztított, egyenlõségre, szabadságra, testvériségre épülõ Magyarországot. Metternich és környezete bizonyára húzogatta az orrát: milyen büdös populizmus ez? Aztán pedig sietõsen szedte a sátorfáját. Igaz, õk legalább soha nem hazudták magukat demokratáknak.

Balsors idején menetrendszerûen megérkezik a pillanat, amikor a haza minden polgára megérti: az ország ügyei nem tartoznak a pártok hitbizományához. Az a nép elvehetetlen tulajdona. Megérti, hogy a demokrácia ott van, ahol a nép. Ha a nép az utcán hallatja a hangját, akkor ott. Beköszönt a pillanat, amikor a haza minden polgára megérti, a politikában nem a pártok érdeke, hanem az õ személyes jövõje forog kockán. Az állása, az egészsége, a tisztes idõskora, gyermeke vagy unokája jövõje.

Megérti: most nem az méricskélendõ, mi a jobb és mi a baloldal. Most nem számít az elválasztó ideológia, a megosztó történelem. Most szabadság lesz, vagy önkény. Megértik: most új többség lesz, vagy új arisztokrácia. Szabadság és jólét, vagy önkény és leromlás. Nincs más út, az új többségnek le kell gyõznie a kiváltságait védelmezõ új arisztokráciát. Le kell gyõznie, mert Magyarországon minden van, hogy az ember kielégíthesse szükségleteit, de annyi nincs, hogy kielégíthesse az új arisztokrácia kapzsiságát.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Mi megtettük, amit a demokrata és alkotmányos ellenzék megtehet. Világossá tettük, csak szavahihetõ emberekkel érdemes szóba állni, olyanokkal, akik habár lehetnek ellenfeleink, mégis lehet adni a szavukra. A választók semmibe vételét azonban nem lehet elfogadni. A beköszöntõ tavasszal a demokratikus ellenzék meghozta az új többség második gyõzelmét, az önkormányzati választás után gyõzelemre vitte a népszavazás ügyét is.

Kivívtuk, hogy az emberek szabadon dönthessenek arról, amirõl 2006-ban nem dönthettek. Visszaszereztük a jövõrõl szóló értelmes vita jogát, amitõl 2006-ban megfosztották az embereket. Becsüljük meg a népszavazás történelmi lehetõségét! Most nekünk kell döntenünk, mert a mi kórházaink, a mi egészségünk, a mi családunk, a mi gyermekeink tanulása, a mi hazánk földje forog kockán. Mi megtettük, amit a demokratikus ellenzék megtehet.

Világossá tettük: a népnek joga van elkergetnie a kormányt egy demokráciában is, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti. Igen, joga van! Joga van egy feltétellel: ha a népakarat kinyilvánításának már minden eszközét igénybe vette, és a kormány elmulasztja magát alávetni az emberek világos és egyértelmû akaratának. A választókat becsapó, a valóságot eltitkoló, a nemzetgazdaságot válságba sodró kormánypártok koalíciója mára sarokba szorult. Nem maradt számára más hely, mert mindent elveszített. Elveszítette hitelét, elveszítette szavazóit, elveszítette erkölcsi alapját. Ezek után Európa minden kormánya lemondott volna. Õk azonban foggal-körömmel, kézzel-lábbal ragaszkodnak bársonyszékeikhez, így aztán elveszítették maradék méltóságukat is. A népszavazással megnyílt a lehetõség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögül. Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat.

A népszavazás ügydöntõ. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethetõ lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék. Onnantól fogva nincs több magyarázkodás, nem hivatkozhat sem demokráciára, sem alkotmányra, sem törvényre, semmire az égvilágon. Nem marad más számára, mint futni, de gyorsan. Ez az értelme a népszavazásnak, ezért érdemes meg- és nem lebecsülni azt. Ezért érdemes hittel és jókedvûen gondolkodnunk Magyarország gyõzelmérõl.

Mi, magyarok képesek vagyunk rá, és megérdemeljük. Nem kell fogainkat csikorgatnunk, nem kell harag, nem kell gyûlölet. Magyarországnak méltósággal és jókedvûen kell gyõznie. Úgy kell gyõznie, ahogyan a márciusi ifjak gyõztek, ahogy a tavasz gyõz minden évben a tél felett.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!