Brahms és Britten a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén

 Antal Mátyás

Rendkívül érdekes összeállítású műsor várja a közönséget 2009. május 6-án, a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Filharmonikusok bérleti koncertjén. A hangverseny első felében három Brahms-, a másodikban három Benjamin Britten-mű hangzik el – a házigazda Nemzeti Énekkar, valamint két vendégegyüttes, az Óbudai Danubia Zenekar és a Magyar Rádió Gyermekkórusa előadásában, Antal Mátyás vezényletével.

 Antal Mátyás

Rendkívül érdekes összeállítású műsor várja a közönséget 2009. május 6-án, a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Filharmonikusok bérleti koncertjén. A hangverseny első felében három Brahms-, a másodikban három Benjamin Britten-mű hangzik el – a házigazda Nemzeti Énekkar, valamint két vendégegyüttes, az Óbudai Danubia Zenekar és a Magyar Rádió Gyermekkórusa előadásában, Antal Mátyás vezényletével.

Az est programját két variáció foglalja keretbe: a nyitó szám Brahms Variációk egy Haydn-témára című műve, míg a záró darab Britten Variációk és fúga egy Purcell-témára című kompozíciója. Brahms nagymestere volt a variációs formának, melyet gyakran alkalmazott önálló művekben és többtételes ciklusok részeként egyaránt. A Haydn-variációk témája igazából nem Haydntől való, bár Brahms ezt nem tudta. A modern kutatás kiderítette, hogy valójában Haydn tanítványa, Ignaz Pleyel volt a szerző. Britten darabjában minden variáció a zenekar egy-egy hangszerét vagy hangszercsoportját állítja a figyelem középpontjába. Britten minden hangszert a maga jellegzetes zenei karakterével párosított, ily módon rövid zenei „portrévázlatok" keletkeztek, melyeknek hangulata hol játékos, hol komoly.

A két variáció között, ha úgy tetszik, megzenésített versek szólalnak meg. A sors énekét Brahms Hölderlin szövegére írta, a Nänie-t pedig Schiller gyászódájára komponálta. Ezt követi Britten utolsó befejezett műve, a fiataloknak szánt Óda az érkezőhöz. Britten ehhez három régi angol költeményt választott ki egy irodalmi antológiából, és két rövid zenekari közjátékot beiktatva, ötrészes kompozíciót alkotott. Ezután hangzik el a Britten által megzenésített 150. zsoltár. A darab egyik érdekessége az, hogy a szerző nem határozta meg pontosan az előadói apparátust: egy adott regiszterben bármilyen hangszer vagy hangszerkombináció használható.