A Helóták Joga

A jogot annak idején azért találták ki, hogy a társadalmi viselkedési normákat rendszerbe lehessen foglalni. Azokat, akik ezen normarendszertől eltértek, ki lehessen küszöbölni a társadalomból, megölni, felnégyelni, vagy éppenséggel hosszú időre börtönök rácsai mögé dugni. S ez a jog, bármily kegyetlen, működött. Egészen a közelmúltig. Ugyanis amíg társadalmi megegyezés van mögötte, addig mennek a dolgok. Ugyanilyen szabály az is, hogy egy adott jogrend csak adott kultúrkörben működik. Más az iszlám, más a keresztény zsidó kultúrkör hagyománya, és megint más a jogászoktól fertőzött amerikai társadalomé, amely az igazságosságot sok esetben a jogszerűség mögé helyezi.

A rabszolgatartásban nem volt a rabszolgák részéről közmegegyezés a jog iránt. Hiszen jogaik minimálisak, kötelességeik, és az ennek megszegéséért kiszabott büntetés maximális volt. EZ természetesen nem zárta ki, hogy voltak rabszolgák, akik ennek ellenére igencsak nagy befolyásra tettek szert, sőt jól érezték magukat abban a helyzetben, amibe eszük, tudásuk révén jutottak. De a nagyobb tömegeknek a rendszer nem volt éppen optimális.

Nos, egy ilyen rendszer kezdett kialakulni a túltenyésztett jogász palánták révén a szerzői és kapcsolt jogok területén. Vagy másképpen mondva, kezd beszivárogni a kultúrkörtől idegen, nem társadalmi megegyezésen nyugvó amerikai jogrendszer. Ennek pontosan az a lényege, mint ami a régi rabszolgatartás idején: a felhasználónak joga semmi, fizetési kötelezettsége és megkötése temérdek. Különösen súlyos ez a megállapítás, amikor olyan emberek mondják, akiknek a szerzői jog biztosítja a megélhetését. Mert mi lenne a szerzői jognak a lényege, ez nagyon szépen kialakult, közmegegyezés, amit sokáig a jog is deklarált, és ami jól működött, a nyomtatás kezdete óta:

– a szerző és közvetlen leszármazottai számára biztosítsa a munkája utáni tisztes jövedelmet
– a szerzőnek biztosítja a hasznot szerző felhasználás – és csak is ilyen esetben a teljes rendelkezés jogát. Azaz akár le is mondhat a haszonról és ingyen adhatja szellemi termékét.
– A felhasználók széles körének, amennyiben nem haszonszerzés céljait szolgálja: oktatás, általános művelődés céljából biztosítja a megismerés jogát, azaz a szerzői alkotásokat ebből a célból ingyenesen megismerhetik, másolhatják, birtokolhatják.
– Végül, de nem utolsó sorban: a magánszféra, a lakás négy fala egy olyan életteret határol, ahol a szerzői jognak semmi keresnivalója sincsen. Ez a magánszféra szűk köre, ami szent és sérthetetlen.
–

A genetikailag sérült jogászpalánták azonban – nyilvánvalóan munka és haszon reményében – elkezdték ennek a társadalmi konszenzusra épülő jogrendszernek a lebontását, átalakítását. Annak idején jóízűen borzongtunk, amikor a moziban láttuk Bradbury 457 fok Farenheit című alkotásából készült filmet, amikor a könyvek birtokosainak lakását a tűzőrség gondosan felégeti. Annak idején – egy könyvtárosi konferencián hangzott el, és jót derültem rajta – hogy a közkönyvtárak csak bizonyos ideig tárolhatják a jövőben majd a kiadott könyveket, és utána meg kell azokat semmisíteni. Jót derültem azon, hogy bizonyos jogrendszerekben tilos a megvásárolt cd-k antikvár forgalma és kölcsönzése. A kultúra nem árucikk, a világ informatikai-ismeret vagyonának része.

Tévedtem. Ezek a rémálmok megvalósultak. Sőt még rémesebben, még lidércesebben, mint ahogy a rabszolgákkal bántak annak idején. A szoftverjog átvette a filmjog totális abszolutizmusát, amihez előbb a szoftveripar, majd a zeneipar csatlakozott. Mégpedig úgy, hogy sem a szokásjogot, a joghagyományokat, sem pedig a felhasználók érdekét nem vette figyelembe. Az FDM módszer általánossá vált: Fizess és Dögölj Meg! Már annyi rendelkezési joga sem lehet a felhasználónak, mint a rabszolgának, aki legalább a hálókamrájában egyedül maradhatott gondolataival.

Ugyanis a szerzői jog a 30-as évek Amerikájában rossz fordulatot vett. A filmmel egy időben a társadalom elfogadott olyan korlátozásokat ebben a hagyományos jogrendben, amelyben nem vette észre a jogi csapdát. A film, amikor meg nem jött be a lakásokba, el kellett menni a filmszínházakba, jogilag nem izgatta ugyanis az amerikaiakat. Így a forgalmazáskor olyan megkötéseket tehettek büntetlenül a forgalmazók és gyártók, amilyet csak akartak.

Napjainkra derült ki, hogy ennek a filmes jogrendszernek a másolása félreviszi a világ menetét. A forgalmazók olyan pozícióba kerültek, minden ellensúly nélkül, amelyek a felhasználókat gyakorlatilag jogfosztottakká teszik. A szerzői jog politikai kérdéssé vált. A forgalmazók az Egyesült államokban maguknak követelik azt a jogot, hogy az eladott alkalmazások "jogszerű" használatát ellenőrizhessék, és ha nem tetszik megbénítsák. A biztonsági szakemberek rémálma a Symatec biztonsági szoftvere, amelyik bejelentkezik a gazdinak, amikor installálják, és időnként életjelt is ad magáról. Valóban azt teszi? Vagy mint egyre több szoftverről kiderül árulkodik is, bizonyos statisztikákat adatokat szolgáltat a gyártók számára. Ez utóbbit nem lehet határozottan állítani, de tény, hogy a fenti dolgok miatt egyre több szakember más utakat, szoftvergyártókat keres. Kína, India éppen ezért inkább a nyílt kódú és ingyenes, függést nem eredményező Linuxot választja.

A szerzői jog egy olyan furcsa szituációt teremtett, hogy állami eszközökkel képviseli a rendőrség egyes magáncégek érdekeit. Magyarországon razziák során dúlták fel kisemberek, diákok otthonait. A vád szoftver birtoklása, a szerzői és kapcsolt jogok megsértése volt. Nem véletlen, hogy már az első körben több mint 91 ember került vád alá. Jó ez a rendőrségnek, ezek az emberek a legritkább esetben lőnek vissza. A kriminalizált kisemberek tucatjai meg eredményesen javítják a statisztikát. S mi a szoftverhasználó joga ezek után? Természetesen semmi. Fizet, kap egy betarthatatlan szerződést, kap egy úgy-ahogy használható programot, amiről még az sem biztos, sajátmagával vagy korábbi verzióival képes együtt működni. Kap egy olyan programot, amely esetleg adatait kiszolgáltatja – lásd a http://www.wigwam.ini.hu/ címen az árulkodós programok című részt vagy éppen az Index törzsasztal hasonnevű topicját. És feje felett álladóan a rendőrségi fenyegetettség, a bármikor tartható házkutatás réme lebeg. Mint Garamvölgyi úr fogalmazott a TV2 reggeli műsorában: Aki számítógépet tart és aki kimegy a Netre bármikor számolnia kell hatósági intézkedéssel és házkutatással. Ez teljesen törvényes. Hova jutottunk? A felhasználók sajnos digitális helótákká váltak. Olyanokká, akiknek semmi joguk nincsen. Csak félni és fizetni.

A tragikomédia közben folytatódott. 2000. szeptemberétől érvényes a magyar szerzői jog azon passzusa, hogy jogszerűen másolni csak kézírással (indigó használata is tilos) vagy pedig mechanikus írógéppel lehetséges. Így minden állampolgár potenciális bűnöző. Mivel a hatóság nem képes egyelőre(!) minden másológépet, nyomtatót ellenőrizni, a másológépek, a hozzá szükséges kellékanyagok forgalmazóinak, és minden képreprodukcióra alkalmas eszköz behozójának fénymásolási jogdíjat kell fizetnie egy erre alakult szervezetnek Mintegy búcsúcédulaként az elkövetett vagy el nem követett bűnökért. Sőt, mindezek mellett a rendőri fenyegetettség rájuk is kiterjed. Mint ahogy a 91-ek esetében az sem zavarta jogalkalmazóinkat, hogy az irható CD-k importőrei immár két év óta fizetnek jogdíjmegváltást a szerzői jogvédőknek. Sőt nemcsak a cd-hanem minden emlékező memória importőrei is. Így itthon, hacsak nem hülye az importőr a legkorszerűbb, nagykapacitású termékeket nem is forgalmazza. Hacsak nem akar ráfizetni. Vagy ülni. Ez a díj jó a szerzői jogvédőknek, mert egyre erősebbek lesznek anyagilag, jó, az államnak, mert a 12 % ÁFA oda kerül. Viszont rossz a kultúrának, az oktatásnak, az állampolgárnak. Szóval mindenkinek, akiért van.

A kérdés csupáncsak az, mikor ismerik fel a digitális helóták itt Helótaföldön jogaikat. A politikusokra, akik a gombot nyomjak nem számíthatnak. Szegények nem képesek végiggondolni azt a több ezer oldalas papírhegyet, amit eléjük tesznek, sőt mint most is büszkék. Mi jogalkotásban megelőztük Európát, amikor a sajtó rájuk bizonyítja tételesen hibáikat. De az ötletessége a pénzszedésnek még nem merült ki.

Jogdíjat kell akkor is fizetni, ha valaki SAJÁT alkotását teszi fel az internetre. Erről a jogról természetesen nem lehet lemondani, sőt a közös jogkezelő – az ARTISJUS- ezt minden eszközzel érvényesíti. Mivel saját anyagról van szó, elvben ebből valami töredék százalék visszajár. De hasonló rossz vicc, a rádiótelefonom csengetéséért és a telefonközpontok hangcsatlakozási lehetőségéért szedett jogdíj is. Ezen a jogvédőkön kívül már az állam is szépen keres, hiszen a kulturális járulékot, azaz a giccsadót is ki lehet vetni rá, mivel hangkeltő eszköz. Gondolkodjunk: 12 % ÁFA+kultúrális járulék… Az államnak is megéri. Akkor meg minek gondolkodjon. Arról megint még senki sem beszélt, hogy ezzel a legalkotmányosabb jogunkat, a saját szellemi termékünk feletti rendelkezés jogát vonták meg tőlünk, amit ellenükre, egy tőlünk és befolyásunktól független szervezet gyakorol. Még senki nem ébredt fel, hogy ez a közös jogkezelés intézménye ebben a szabad és gyakorlatilag a jogkezelő által megvalósított interpretációban alkotmánysértő. Minthogy az is, hogy egy egyesület, maga állapítja meg a szabályokat, a díjakat, ellenőrzi, behajtja és elkölti a pénzt. Ilyen még az APEH esetében sincsen.

Jogdíjat kell akkor is fizetni, ha valaki saját alkotását, saját előadásában CD-n akarja kiadatni. Egy számítástechnikai lap majdnem tönkrement bele, amikor a saját zenepályázatának anyagát feltette a lap mellékletére. S nem volt benne annyi mersz, hogy biróság előtt támadja meg ezt a méltóságot is sértő döntést. Hiszen fel kell ismerni a legfontosabbat: olyanért akarnak egyes magáncsoportok állami segítséggel pénzhez jutni, amiért nem tette semmit. Ehhez sajnos megnyertek a törvénykezés segítségét. Pontosabban: megtették azt, ami legutoljára csak az adóbérlőknek sikerült a török hódoltság idején. A magánérdekük szószerinti törvény lett. A magánérdeküket e törvény alapján ezután már a rendőri és ügyészi szervek mint államérdeket képviselik. Jogi nonszensz, de ez a realitás.

A felhasználó joga ezek után, hogy féljen. Egészen addig, amíg bírja. Utána egészen addig harcoljon, amíg bírja. És utána elbukjon. Vagy esetleg egyes csoportok felismerik jogaikat, és elinduljon az első digitális lázadás, amely a felhasználók jogaiért küzd. Azok is emberek, és nem két lábon járó pénztárcák. Mint ahogy a rabszolgák sem beszélő szerszámok voltak. Emberek.

Kis János

Az eredeti megjelent 2000. augusztus 27. -egyes linkek lehet hogy már nem élnek…