Molnár Csilla: Wass Albert és Az Irodalmi Kánon(ok)

Az erdélyi író nevének hallatán a nagyérdemű azonnal két táborra szakad. Ez az éles ellentét napjainkban is igen égető vitákat szül. A kortárs irodalom egyik nagy vitatott kérdése: van-e helye Wass Albertnek az irodalmi kánonban? Erről kérdeztük dr. Bertha Zoltánt, a Károli Gáspár Református Egyetem Debrecenben élő tanárát, irodalomtörténészt, a Wass Albert-emlékév zárásakor.

– A Debreceni Wass Albert Napokon, nyáron, egyházi személyek, történészek, irodalmárok, újságírók elemezték az emigráns író életművét. Hogyan emlékezik a szimpóziumra?

– A debreceni Wass Albert emlékünnepségeket tíz év óta a dr. Vincze Piroska elnök asszony által vezetett gróf Wass Albert Társaság szervezi, s most, az író születésének századik, halálának pedig tizedik évfordulóján szintén az ő kezdeményezésükre zajlott le a tudományos emlékkonferencia a Református Kollégium oratóriumában. Ez volt a Wass Albert Napok egyik fő rendezvényére a másnapi, június 28-i nagyerdei szoboravatás mellett. A valóban sikeres ünnepségsorozat minden pillanata nagyszerű élményekkel ajándékozhatta meg a résztvevőket, s maga a tanácskozás is méltóképpen töltötte be szerepét.

– A tudományos értekezlet mennyiben segítette az erdélyi író életművének elhelyezését az irodalom világában?

– Az előadók, köztük a neves irodalmárok és kutatók egyrészt áttekintették ennek a hatalmas életműnek minden korszakát: az erdélyi pályaszakasz legfőbb értékeit éppúgy, mint az emigrációban született alkotások javát. Másrészt igyekeztek rámutatni a minden műnemben (lírában, prózában, drámában) és ezerféle műfajban megnyilatkozó író eszmeiségének, poétikai és esztétikai szemléletformáinak legjellegzetesebb összetevőire. Így a kitűnő erdélyi irodalomtörténész, Nagy Pál (a marosvásárhelyi életműkiadás szöveggondozó szerkesztője) a sajátos transzszilvanista vonásokkal foglalkozott, Takaró Mihály, Székelyhidi Ágoston, Kiss Endre József a művészi magatartás karakterével és hitvalló üzeneteivel, Bakó Endre a debreceni diákévek főként költői termésével, Balázs Ildikó az epikusi világkép értékelemeivel – és így tovább. A református Kölcsey Tanítóképző Főiskola oktatója, Arany Lajos rendkívül érdekes stíluselemző előadásában újszerű retorikai értelmezést adott a közíró, publicista Wass Albert írásművészetéről; Ön, kedves Molnár Csilla, pedig mint főiskolai hallgató és újságíró, az ő tanítványaként (meg a Társaság egyik vezetőjeként is), vetítettképes illusztrációkkal színesített előadásával váltott ki nagy elismerést. Mindez valódi hozzájárulást jelentett ahhoz, hogy Wass Albertet mint a huszadik századi magyar irodalom jeles alakját kortársainak, a változó korok sokágú irodalomtörténeti vonulatainak, s főként a magyar nemzeti sorsirodalmi hagyományoknak a szellemi összefüggésrendszerében és szerves értékegyüttesében láthassuk.

– Mint az irodalmi rendezvény főszervezője, hogyan látja: meghozta gyümölcsét a konferencia?

– Mindenképpen, s aki ott volt, tanúsíthatja: nemcsak gazdag és informatív, de élményszerűen élvezetes is volt ez az előadássorozat, olyan szép és megható mozzanatokkal dúsítva, mint amilyen például az írót baráti közelségből ismerő és kedvelő floridai református lelkész, Lukácsi Éva gyönyörű felszólalása, az erdélyi, szászrégeni Pakó Benedek kanonok-plébános hozzászólása volt, illetve amit az egyetemista, versmondó-előadóművész Erdei József szavalatai nyújtottak.

– Vélekedése szerint hol a helye Wass Albertnek az irodalmi kánonban?

– Talán nem is feltétlenül csak egy kánonról beszélhetünk: napjainkban ugyanis különféle értékrendek léteznek mind az irodalomtörténet-írásban és a kritikában, mind a szélesebb olvasóközönség körében. Az bizonyos, hogy Wass Albert ismertsége, népszerűsége folyamatosan növekszik, s nemcsak egyre többen olvassák szívesen, hanem egyre gyarapodnak a róla szóló könyvek, monográfiák is, ország-, sőt Kárpát-medenceszerte (meg a nyugati, amerikai magyar világban) napról napra készülnek a vele foglalkozó tanulmányok, disszertációk, iskolai dolgozatok, művei megjelentetése pedig – több kiadó jóvoltából – kiterjed immár az életmű minden részletére. Ennek köszönhetően szinte többet tudhatunk az életéről, pályájáról, munkásságának állomásairól, mint bármely más erdélyi vagy emigráns íróról: korábbi és gyakori semmibevétele tehát tarthatatlanná vált. (És hozzá nem értésből, tájékozatlanságból vagy buta rosszindulatból fakadó kitagadása, elutasítása is természetesen.) Más kérdés persze, hogy a szaktudományos irodalmi köztudatban, az intézményes oktatásban, a tankönyvekben, illetve azok teljes körében mikor foglalja el méltó helyét: mert ma már más íróink, nagy klasszikusaink kanonikus pozíciója is változékonyabb, kiszámíthatatlanabb lett; vannak akadémikus értekezések, amelyek vitatják-relativizálják és kisebbítik Ady vagy Németh László művészi jelentőségét is. Nyilván az elfogulatlanabbnak remélt későbbi, utókori megítélés válik majd inkább mértékadóvá, s én azt gondolom, hogy aszerint Wass Albertet a karakteres – közismert vagy elfeledett – erdélyi írók, Tamási Áron, Nyirő József, Kós Károly, Bánffy Miklós, Makkai Sándor, Kemény János, Tabéry Géza, Berde Mária, Gulácsy Irén, Székely Mózes, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Tompa László, Dsida Jenő és a többiek hosszú sorában, mellettük és közöttük fogják emlegetni, a tengerentúli magyar emigráció egyik kiemelkedő személyiségeként, s a Babits által fémjelzett Baumgarten-díj tulajdonosaként az egyetemes magyar irodalom okvetlenül számontartandó, mindenütt és mindenki által megbecsült értékei között.

– Mit gondol, eljön az az idő, mikor általánosan is elfogadottá válik, hogy helye van az emigráns írónak a magyar irodalomban?

– Egyelőre csak reménykedhetünk, de talán okkal bizakodhatunk. Így aztán ha mégis, alapvető nemzeti sorskérdéseinkben, a magyarság súlyosan veszélyeztetett helyzetének megítélésében és megmaradásának, megmentésének, felemelésének elfojthatatlan vágyában kialakulhat a pillanatnyi politikától független érzelmi, eszmei-erkölcsi, szellemi egyetértés, s amikor evidenciává kristályosodhat a nemzeti önazonosság és a kulturális összetartozás tudata: akkor az annyi történelmi, társadalmi igazságot, élménygazdag valóságtapasztalatot, személyes és közösségi életismeretet és lélekemelő emberséget közvetítő író tisztelete sem lehet többé majd kétséges.

A belső képeken Kövér József szobrászművész Wass Albert-szobra. A belső képek Mónus Anikó felvételei

http://www.licium.hu/index.php?ctrl=Articles&cmd=show&id=1483