A zirci főapát kitüntetése
4 perc olvasás
Dr. Zakar Ferenc Polikárp ciszterci főapátMagyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Dr. Zakar Ferenc Polikárp ciszterci főapátnak, aki nagy felelősséggel, odafigyeléssel és szakértelemmel vállalta a rend iskoláinak fenntartását és működtetését. A kitüntetéssel a testület nagyrabecsülését fejezi ki a több évtizedes áldozatos munkáért, rendkívül intenzív oktatói, tudományos és szervezői tevékenységért. Az elismerést Erdő Péter bíboros, a püspöki kar elnöke adta át 2009. június 11-én Budapesten.
Dr. Zakar Ferenc Polikárp ciszterci főapátMagyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Dr. Zakar Ferenc Polikárp ciszterci főapátnak, aki nagy felelősséggel, odafigyeléssel és szakértelemmel vállalta a rend iskoláinak fenntartását és működtetését. A kitüntetéssel a testület nagyrabecsülését fejezi ki a több évtizedes áldozatos munkáért, rendkívül intenzív oktatói, tudományos és szervezői tevékenységért. Az elismerést Erdő Péter bíboros, a püspöki kar elnöke adta át 2009. június 11-én Budapesten.
Zakar Ferenc Polikárp Ókéren (Újvidék mellett) született 1930-ban sokkultúrájú és vallási szempontból is színes környezetben: nyolc esztendős korában már három nyelven kellett beszélnie, és megismerkedhetett a katolikus, a protestáns és az ortodox világgal egyaránt. Tanulmányait a ciszterci rend III. Béláról nevezett gimnáziumában Baján végezte, itt érettségizett 1948-ban. Ezt követően felvételét kérte a ciszterci rend Zirci Apátságának növendékei közé. Filozófiai és teológiai tanulmányait itt kezdte meg, majd elöljárói Rómába küldték, hogy doktorátust szerezzen. 1950 szeptemberében – néhány nappal a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása előtt – illegálisan hagyta el az országot.
A Szent Anzelm Pápai Egyetemen folytatta tanulmányait az Örök Városban, ahol 1955. szeptember 4-én szentelték pappá, 1956-tól a rend Rómában tanuló növendékeinek magisztere. Ugyanettől az évtől egyháztörténelmet tanult a Pápai Gergely Egyetemen, 1960 őszétől pedig már a Pápai Szent Anzelm Egyetemen tanított. 1966-ban rendes tanárrá nyilvánították.
1969 és 1972 között kánonjogot tanult a Pápai Lateráni Egyetemen, majd doktorátust szerzett. Mindezekre az ismeretekre nagy szüksége volt, a II. Vatikáni Zsinat után meg kellett szerkesztenie saját rendje és más szerzetesi intézmények számára az új konstitúciókat.
1971-től a Pápai Szent Anzelm Egyetemen egyházjogot is oktatott, 1978-85-ig a teológiai kar dékáni posztját is betöltötte. 1981. február 9-én az Apostoli Szentszék kinevezte a Pápai Magyar Intézet vigilancia bizottságának tagjává, öt évvel később elnökévé. Nagylelkűen fáradozott azokért a magyar papokért is, akik Rómában éltek és tanultak.
Zakar Ferenc Polikárp 1985 szeptemberétől tíz éven át volt a ciszterci rend generális apátja. 1996-ban a Zirci Apátság élére választották meg, hazatérve nagy szerepet vállalt a hazai egyházi élet megújulásában. Vissza kellett szerezni rendjének épületeit – mindenekelőtt a Zirci Apátságot – és az iskolákat. A szerzetesi élet helyreállítása is óriási feladatnak bizonyult: negyven év után össze kellett gyűjteni a rendtagokat, akik szétszórtan és rejtve éltek. Irányítása alatt a magyar ciszterciek legjobb hagyományaihoz híven a rend jelentős részt vállalt a katolikus oktatásból: iskolát tart fenn Budán, Egerben, Pécsett és Székesfehérvárott.
Főapát úr hozzájárult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének megújulásához is. Ebben az 1996-ban szentszéki alapítást nyert fakultási jogú intézetben kezdettől fogva rendes professzor. Bölcsességével és tudományos hozzáértésével, valamint az Apostoli Szentszéknél és a szerzetes intézmények kormányzásában szerzett értékes tapasztalataival segítette elő a magyar nyelvterület új kánonjogászainak képzését.
Mindezen tevékenységek mellett 1963-tól az Analecta Cisterciensia című történeti folyóirat főszerkesztője, 1980 és 1990 között pedig a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának konzultora is volt.
Zakar Ferenc Polikárp főapát a külső nehézségek ellenére kiegyensúlyozott, következetes és igazságos iskolafenntartó. Az intézmények kiszámítható támogatásával lehetővé tette azok egyenletes fejlődését anyagi és pedagógiai téren egyaránt. Erkölcsi iránymutatásaival, személyes véleményével segíti az oktató-nevelő munkát.
