VinAgora Borgála
Második alkalommal került megrendezésre az Európában egyedinek számító VinAgora Borgála a Vörösmarty téri új "Üvegpalotában". A Borgála felvezető eseménye a június 18-21. között Sopronban megrendezett 10. Nemzetközi Borverseny eredményhirdetése és díjátadása volt.
Második alkalommal került megrendezésre az Európában egyedinek számító VinAgora Borgála a Vörösmarty téri új "Üvegpalotában". A Borgála felvezető eseménye a június 18-21. között Sopronban megrendezett 10. Nemzetközi Borverseny eredményhirdetése és díjátadása volt.
A Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. 1992 óta rendezi meg a VinAgora Nemzetközi Borversenyt. A korábban kétévente, mostantól viszont már évente megvalósított rendezvény 2000-től a világ tíz legjelentősebb és legismertebb borversenyének egyike. Megszerezte a meghatározó nemzetközi, szakmai szervezetek védnökségét, az OIV – Nemzetközi Szőlő és Bor Szervezete – az UIOE – Nemzetközi Borász Szövetség – szakmai védnökségét, aktív tagja a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetségének a VINOFED-nek.
A soproni versenyt jellemezhetnénk és nevezhetnénk úgy is, mint Közép-Európa bor-iránytűje. Az idei jubileumi megmérettetésre 542 borminta érkezett Magyarországgal együtt 21 országból, Európából, Ausztráliából, Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Japánból, Kanadából és az Egyesült Államokból. 58 főből álló nemzetközi bíráló bizottság értékelte a nevezett fehér, vörös, rosé, a késői szüretelésű, a botrytizált és az erősített borokat. Különlegesség volt, hogy idén először a késői szüretből származó, a jég-, a botrytizált, az erősített borok elbírálását egyedi összetételű, e borkategóriák bírálatában nagy tapasztalatú személyekből álló szakértő bizottság végezte. A világon először 2000-ben a VinAgora teremtette meg a bírálati folyamat teljes informatikai hátterét, mely technológiát egyre többen, Európa több országában alkalmazzák nagy sikerrel.
A bíráló bizottságok külföldi tagjai 24 neves borszakértő más és más országokból érkezett. Figyelemre méltó, hogy a szakmai zsűri magyar résztvevői között jelentős számban képviselték magukat a fiatal, második generációs magyar borászok. A borok komplex értékelést kaptak, ami három szempont szerint is megtörténik, mégpedig a végső átlag pontszám megadásával, a karakterét meghatározó összetevők mennyiségi értékelésével és a legjellemzőbb illat és zamat komponensek felsorolásával azaz az aroma listával. Miden résztvevő a nevezett boráról részletes borleírást és eredményközlést kapott.
A Vörösmarty téri új "Üvegpalotában" lezajlott eredményhirdetésen és díjkiosztón a 63 külföldi borminta között 1 nagyaranyérmet, 15 aranyérmet és 38 ezüstöt adtak át. Az aranyérmek közül hármat-hármat Horvátország és Románia, kettőt Olaszország, egyet-egyet Brazília, Csehország, Németország, Spanyolország, Svájc, Szlovákia és az Egyesült Államok színeiben nyertek. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokból egyetlen bort neveztek a versenyre, ami aranyérmes lett.
A magyar borok – 379 magyar borminta – jelentős sikereket értek el, 1 nagyaranyérmet, 39 nagyaranyérmet, és 72 ezüstérmet nyertek.
A nemzetközi borversenyek legmagasabb elismerését a Champion díjat, amelyet az aranyérmet nyert borok versenyeztetésével lehet odaítélni, a zsűri hat kategóriában 8 bornak ítélt oda, a fehér borok kategóriájában és a botrytizált borok kategóriájában a szavazategyenlőség okán 2-2 bornak. A nyolc díjból hatot magyar bor érdemelt ki.
Átadásra került a Média Különdíj is, a hagyományokat folytatva az erre az alkalomra felkért média zsűri a nemzetközi zsűri által legmagasabb pontszámot elért borok közül, kategóriánként 3-3 bort bírálva, hozta meg a döntéseit.
A benevezett és díjazott borok teljes eredménylistája a http://www.aborfesztival.hu/ és a http://www.vinagora/ weboldalán megtalálható.
A díjak ünnepélyes átadása után nyílt meg a 2. VinAgora Borgála, ahol az érdeklődő, borkedvelő nagyközönség belépődíj ellenében exkluzív körülmények között kóstolhatta meg a borversenyre nevezett összes bort. A rendezvény lehetőséget nyújtott a fogyasztóknak, hogy bepillanthassanak a borversenyek zárt világába, megismerkedhessenek a minőségi borok kiválasztásának kritériumaival, és mindezt személyes, gyakorlati tapasztalatokkal tegyék teljes élménnyé. Minden bor mellett megtalálhatták a versenyen kapott részletes értékelést – pontszám, borprofil és aromalista.
Magyarország történelmi hagyománya révén Közép-Európa borkultúrájának központja, amely adottság borversenyünk sikerének egyik fontos eleme, mondta Zilai Zoltán a borverseny igazgatója, a VinoFed alelnöke. „A VinAgora fokozza erőfeszítéseit, hogy a nagyon dinamikus Közép-európai borpiac meghatározó szakmai iránytűje legyen. Az eredmények széles körű megismertetésén kívül a verseny lebonyolításának módját, a résztvevő borokat, sőt alkalmanként magukat a termelőket is szeretnénk az érdeklődő fogyasztók közelébe juttatni, ezért vált kísérő programmá a VinAgora Borgála. Igyekszünk meggyőzni a borkereskedelem legfontosabb szereplőit, hogy érdemes a VinAgora eredményeit, a minősítést, mint a vásárlói bizalom eszközét bátran alkalmazni."