Dömsödi Zsolt Kiállítása Az A38 Hajón, 2010. április 23.

Amikor Dömsödi Zsolt igen tehetséges és nagy reményekkel kecsegtető grafikus művész és idén diplomázó tanítványomat megismertem, még harmadéves volt a Krea, felsőfokú képzést nyújtó, művészeti iskola tervező-grafika szakán.

A figyelmet magára nemcsak kiválóan kivitelezett, sajátságos világú és igényes plakátjaival hívta fel, hanem azzal is, hogy elhalasztotta a Grafikatörténet 2. vizsgáját nálam. Hogy mi volt az indoklás? Hát az, hogy megnyert remek plakátjával, egy nemzetközi plakátversenyt, amit George A. Romero tiszteletére rendeztek Londonban és aminek díját át kellett vennie. De mindezt oly szerényen mondta, mintha megkérdezné „- Tanárnő, ihatok egy pohár vizet a vizsga előtt?". Én annyira örültem az ő sikerének, hogy természetesen áttettük a vizsgát következő hétre, csak, hogy átvehesse a díjat. Sőt következő héten azzal kezdtük, hogy kikérdeztem, hogy sikerült a díjátadó, illetve, hogy mit szóltak hozzá, s csak utána tértünk át a vizsga-tételre?

A londoniak ugyanis meglepődtek, hogy a magyar versenyző el is ment a díjáért. Következő évben akkor találkoztunk, amikor az én kedves, végzős negyedéveseim, szakdolgozati témára jelentkeztek nálam. Mivel én ezt a munkát nagyon komolyan szoktam venni, vagyis a diákjaim szakdolgozat-írását, Zsolttal az volt a közös elképzelésünk, de a többiekkel is, hogy olyan témát válasszanak, ami igazán érdekli őket, amiben biztonsággal mozognak.

Zsoltnak a témája, az amerikai zombi-filmek plakát elemzése volt, kezdve ezeknek az alkotásoknak a hőstörténeti korszakával, vagyis amikor megjelentek a harmincas évektől, egészen napjainkig bezárólag. Természetesen Zsolt most keresztmetszetét adta ennek a kultúrának, hiszen ahhoz évek kellenek, hogy valaki alaposan kutassa őket. Arra azonban nagyon jó volt ez a merítés, hogy megihlessék őt, az akár itt kiállított plakátokban, vagy egyéb grafikai munkáiban. A diákjaimmal és a Zsolttal kialakított, 5 hónapos szellemi munka kapcsán, még ha annak oroszlánrésze és probléma-megoldása, főleg az emailjeinkre tevődött, úgy érzem szellemileg közel kerültünk a másikhoz annyira, hogy megértsem a szándékát és mondanivalójának lényegét. Így csapódott le bennem az, hogy Zsoltot milyen zenék, filmek, képzőművészeti és filmes irányvonal érdekli. Illetve egy beszélgetés során azt is megállapítottuk, hogy nagy közös kedvencünk Hollywood „fenegyereke" Quentin Tarantino, akinek filmjein ma már mondhatjuk, hogy „generációk nőnek fel". Hiszen Zsolt tíz évvel fiatalabb nálam, de ugyanúgy imádja műremekeit, mint én. Az ő javaslatára néztük meg férjemmel a „Becstelen brigantykat", amiről kijelenthetjük, hogy ugyan múlt évi, 2009-es Tarantino alkotás, immár filmklasszikus. Mert idén a filmben „SS"-tisztet játszó Cristoph Waltz, Oscar-díjat nyert pazar alakításáért, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

Zsolt plakátjait nagyban befolyásolják és inspirálják, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek amerikai filmplakátjai, de tudjuk, hogy Tarantinot is ez a korszak ihleti meg a filmjeiben. Az „un" B-kategóriás filmek, az amerikai filmiparban, amelyről Zsolt szakdolgozata is szólt és amelyhez kapcsolódnak itt kiállított művei is, azok a filmek, amelyeket a korabeli mozik, mintegy „mellék-filmekként" vetítettek. Körülbelül úgy, mint annak idején nálunk, a film-híradókat a nagy mozifilm levetítése előtt. Az „A"-kategóriás, nagy költségvetésű filmek, már akkor dollármilliókba kerültek, nagynevű sztárokkal készültek, kivételes szépségűre formált nőkkel és férfiakkal. A „B"-kategóriás filmek, viszont megmentették, a már-már megbukni készülő „A" kategóriásakat. Ugyanis a nagy filmek giccses, idillikus, túl tökéletes világához képest, a mellék-filmek olyan tabu-témákat feszegettek, mint a halál, a bűn, a kötelező katonai szolgálat, a drog, a prostitúció, vagy nem utolsó sorban, a zombie-filmek. Mivel ezek a filmek „fillérekből" (azaz centekből) készültek, a művészi kivitelezés igényességével, vagyis kiváló plakát-grafikai munkákkal és ötletekkel lehetett rájuk felhívni a figyelmet.

Zsoltot ez, az őt 10 éves kora óta foglalkoztató plakát és zombie-film kultúra érdekli, hiszen ekkor kezdett el nagy titokban (a szülői éberséget kijátszva) ilyen filmeket nézni a barátaival. Mint mondta ennek ijesztő részével kapcsolatban, egy idő után immunissá vált, de nem a képi világgal szemben. Álljon itt példának elsőként, az „Attack of the giant Holyshit", vagyis magyarul az „Óriási szent szar támadása" című plakátja, amin egy nagy zöld szörnyeteget láthatunk. Zsolt humorosan ugyan, de ezzel visszautal két filmtörténeti előzményre: az „Az egymillió szemű bestia támadására", illetve az „50 láb magas nő támadására". Az ábrázolt szörny-lény egy hatalmas zöld polip, amely megtámadja a rémült és régi típusú – Jules Verne korából eredeztethető – mélytengeri búvárruhás embert. Ha megfigyeljük a plakát alján feltüntetett neveket, akkor látjuk, hogy Zsolt felsorolja a filmvilágból valamiért számára kedves neveket. Quentin Tarantinot, a már említett filmrendezőt (Ponyvaregény, Jackie Brown, Kill Bill 1-2, Becstelen Brigantyk), aki azért lett ilyen népszerű, mert kezdetben mindent mert, ami nem „hollywoodi". Robert Rodriguezt, aki szintén filmrendező és nagy név, aki olyan filmeket jegyez, mint a Desperado (1995), az Alkonyattól pirkadatig (1996), Volt egyszer egy Mexikó – ezzel is tisztelegve a „Volt egyszer egy vadnyugat" óriási western-klasszikus előtt-, a Kill Bill 2.-őt társrendezőként közreműködve Tarantino mellett. Illetve az idén ősszel a mozikba kerülő Predators producere is egyben, de aminek rendezője, a mi kiválóságunk, az amerikai születésű, de Magyarországon tanult Antal Nimród. 2009 nyarán jelentették be hivatalosan, hogy a Predators (Ragadozók) című film rendezési lehetőségét Antal Nimród kapja. A Robert Rodríguez producer vezetésével készülő mozifilm korábbi változatában Arnold Schwarzenegger játszotta a főszerepet. Amint látjuk Zsolt nem akárkikkel „dolgozik gondolatban", hanem olyanokkal, akik a valóságban is létező és alkotó személyek. Hogy a másik két névről George A. Romero klasszikus zombie-film rendezőről és Bruce Campbell színészről már ne is beszéljünk. Zsolt mindezt felhasználja zseniális kompozíciójában, fiktív filmplakátjában, ahol zöld polipos-szörnyes- búváros látványával, mi is elmerülhetünk a mélytengeri borzalomba. A plakátból kiindulva elképzelhetjük, hogy micsoda rémes zombie-élményekben részesülhetünk, a film megnézése közben.

Két valóban létező amerikai film plakátjának, a grafikai elemzését is elhozta erre a kiállításra, amelyekről szakdolgozatában írt. Mindkettő az ötvenes évek USAjának, zombie-film klasszikusai közül való. Az első „Plan 9 From Outer Space", 1958. Ezt a filmet Ed Wood rendezte, a trash azaz magyarul, a szemét filmek koronázatlan királya. Ennek a filmnek az volt az érdekessége, hogy Lugosi Béla (Lugos, Románia 1882- Los Angeles, Kalifornia 1956), az erdélyi származású nagy filmszínész, halála előtti utolsó szerepét játszotta benne. Lugosi Béla ebben a filmben egy űr-zombit alakított, mert ő mindig a "szörnyet" játszotta a horrorfilmekben. Az itt bemutatott plakátoknak a jellemzője, hogy még kézzel rajzoltak, írottak-festettek voltak. Az egész hangulata a tipikus ötvenes évekből fakad, van benne készülődés és várakozás az űrkorszakra. Egy másik férfi szereplő a plakáton szkafanderben van, a háttérben megjelenő nő, nádszál karcsú, nőies és tőle balra pedig sírások és drakula-szerű figurák tevékenykednek, mintegy figyelmeztetve a nézőt, hogy a jeges rémület futkározhat a gerincén, a film megtekintésével. Mindezt Zsolt, jól megszerkesztett mértani formákkal és színekkel adja vissza a saját kompozícióján, az általa sémákra redukált plakáton. Például az égből világító fényt, ami perspektivikus vonalaival az égbe mutat, amire a korabeli űr-kutatások irányultak. Vagy a jellegzetes, a korban elképzelt űrhajó, aminek ívét Zsolt is igyekszik kihangsúlyozni. A „The Brain Eaters", 1958, USA – nemes egyszerűséggel „agyevőknek" fordítható. Zsolt ezen a plakáton is igyekezett kihozni magából a legjobbat, grafikailag elemezni és érzékeltetni, a mondanivaló lényegét. Amit Zsolt megfigyelt: a félelmetes női arc, a boncolt agy keresztmetszete, a kiélezett fogak a szájban, a villogó tekintet és jobb oldalon egyenletesen elrendezett szöveg-sávok. Zsolt néhány „egyszerű" színre bontva a kompozíciót: lilás-rózsaszínre, sárgára, vad pirosra, fehérre a tökéletesen tudja érzékeltetni a kompozíció lényegét. Erről a plakátról azt is tudnunk kell, hogy azért olyan hatásos, mert az '58-as változat, kompozíciójában megelőzte a hatvanas évek, igazán hatásvadász plakátjait.

Külön szeretném kiemelni, Zsoltnak, a Georges A. Romeros plakátját, amivel díjat nyert Londonban, ami miatt a vizsgáról elengedtem. Mint tudjuk, az a bizonyos rendező, a klasszikus zombie-filmek alkotója, tehát igen nagy megtiszteltetés, egy ilyen fiatal művésznek egy ilyen díjat megnyerni. Az igen tekintélyes zsűri, az amerikai Fangoria magazin főszerkesztőjéből és a londoni Curzon mozi vezetőjéből állt. A Fangoria magazin az USA leghíresebb horror filmekkel foglalkozó havilapja, ami már az 1960-as évek végétől működik és rendezők is megfordulnak a szerkesztői között. A Curzon mozi pedig London, egyik legkorábbi filmszínházai közé tartozik. Az ehhez kapcsolódó, Zsolt által tervezett plakáton minden tobzódik, amiben egy zombie-film rendező és rajongó élvezetét lelné, vagy egy olyan „civil", mint én, aki iszonyodik tőle. Szörnyű gusztustalanok és visszataszítóak, a zöldesbarna, penész és takonyzöld színű, árnyalatú, undorító figurák, véres és fényes belső szerveket, szíveket, májakat és beleket falatoznak és csemegéznek, egy hatalmas vetítő-gépen. Színekben Zsolt a klasszikus zöld-piros komplementer-kontrasztokra épít, de letompítottabb festői változatokban. A plakát vonzerejét, még a háttérben a „mű-koptatott" papír felületek is adják. Ezek után természetesnek tarjuk, hogy ezen a pályázaton Zsolt nyert, a fenn említett plakáttal, Londonban.

A „Grind-house"-os plakátján, aminek alcímében Zsolt a szexre, a fájdalomra és a Rock and Rollra utal, egymás mellett jelen lévő, de ellentétes, mégis egymást vonzó fogalmakról van szó. A plakát feliratán, egy macska arcú és szemű nő ül, igencsak kihívó pózban. Mint a művész elmesélte- ez a nő nem korunk agyonfogyasztott, anorexiás nőtípusa – hanem egy szexuálisan izgató női lény, akinek jellegzetességei narancs-vörösen jelennek meg: mint száj, szem, mellbimbó és élénk narancssárga tárgy a kézben, ami lehet százlábú, de szexuális segédeszköz is. A plakát jobb felső sarkában a szöveg „lépj be, ha mersz, a pszichoszexuális elme világába". Ez nem csak a zombie-filmek elborzasztó hatása alatt született, hanem az azokból áradó, nem elhanyagolható szexuális túlfűtöttség hatására is.

Zsoltnak láthatjuk a kiállításon, a Romhányi-versikékhez rajzolt plakátjait is. Romhányi József, akit úgy is hívnak, hogy a „Rímhányó", annak idején nagy sikert aratott, a Kőkorszaki Szakik, vagyis a Flinstones -amerikai rajzfilmhez írott szinkron szövegeivel, versek fomájában. Ezek, annyira népszerűek voltak, hogy visszafordították őket angolra is. Zsoltnak az ide tartozó plakátjai közül, az egyik legrémesebb a Vakondos plakátja a szó pozitív értelmében, vagyis hátborzongató és kissé nyomasztó, annak frappáns szövegével: „Feltemettek. Azt sem tudom kicsodák. Most felülről szagolom az ibolyát.". A gyerekek kedvenc játék és rajzfilmfiguráját „gyalázzák" itt meg, az édes kisvakondot. A rajzfilm vakondhoz képest ez a vakond, akit az ásó kettévág egy elég ellenszenves fickó, akit nem igazán sajnálunk, úgy érezzük sorsát megérdemelte! Zsolt nem hazudtolva meg önmagát és kedvenc filmjein edzett idegeit és grafikai bravúrjait, véres jelenetté alakítja, ezt az ártatlannak tűnő, édes kis versikét…A teljesség igénye nélkül említeném még meg, e sorozatból a kedvenceim közé tartozó, a Galamb című művet. Itt a cirkuszi ágyúba költözött és véletlenül kilőtt galamb robban szét, de még előtte a levegőben, megcsodálhatjuk a madár szétégett csontvázát. Szövegét érdemes elolvasni, ebben is vannak szexuális utalások, értelmezze ki-ki ízlése szerint. Zsolt ezeket az Aedipus-szerű tanító verseket, nem kevés tanító jelleggel, de annál több malíciával hozza tudomásunkra, a grafikai megoldások tökéletessége is egyértelmű, könnyednek tűnnek, de valójában nagyon is átgondoltak.

Kedvesen „undorító", a Lajháros-plakát, amin a szöveg a következő „Lustább voltam én, mint mások. Pihengettem. De ez már sok!". Vicces lényege a túlzásba vitt pihenésbe belefáradt egyén, aminek a vége egy nagy hányás. Gondoljunk csak egy, több napos ünnepen át tartó túlzásba vitt evés-ivás utáni állapotokra, amikor sokan ebbe a helyzetbe kerülnek és szervezetük bosszút áll a mértéktelenségért. Általában ez jellemzi kultúránkat, a világ egyik felén mérhetetlen éhezés, nyomor, a másik végén a túlzásba vitt élvezetek mérhetetlen halmozása, ami már a Római Birodalmat is alámosta egykoron!

Remélem, hogy akik látták, azoknak épülésükre szolgáltak a bravúros grafikai megoldásokkal létrejött plakátok és élvezték Dömsödi Zsolt kiállított alkotásait az A38 hajón, és a képek megtekintése legalább annyi örömet szerzett a közönségnek, mint amilyen örömet okozott számomra ezek elemzése!

Kocsis Nagy Noémi művészettörténész

Foto: Lantai József