Lengyel János: „MIÉRT ÉPPEN ÉN?”

Középiskolás koromban mindig rettegtem – például az orosz órákon -, nehogy kihívjanak felelni. Persze, időnként nem úsztam meg, s ilyenkor bosszúsan nyöszörögni kezdett bennem a címben jelzett kérdés. A csalódottság elhomályosította józan ítélőképességemet, ezért nem vettem figyelembe a tényt, hogy az esetek többségében azért mégse engem szólítottak a táblához felelésre.

Középiskolás koromban mindig rettegtem – például az orosz órákon -, nehogy kihívjanak felelni. Persze, időnként nem úsztam meg, s ilyenkor bosszúsan nyöszörögni kezdett bennem a címben jelzett kérdés. A csalódottság elhomályosította józan ítélőképességemet, ezért nem vettem figyelembe a tényt, hogy az esetek többségében azért mégse engem szólítottak a táblához felelésre.

Jó néhány esztendő telt el azóta, de sok embertársamhoz hasonlóan ma is  csak a személyemmel kapcsolatos negatívumokat vagyok hajlamos észrevenni, mintha a pozitív dolgok az élet természetes velejárói lennének. Így van ezzel a gazdálkodó is, akinek ötévi bőséges aratás után elveri termését a jég. Ilyenkor óhatatlanul kifakad: „Miért éppen én? Miért az én termésemet?". Ugyanakkor az ország másik részében gazdálkodó földműves, akinek a vetését két sikertelen év után éppen most nem tette tönkre a belvíz, nem teszi fel a kérdést, hogy miért éppen az ő termését kímélte meg a természet szeszélye.

A bajba jutott ember egocentrikusan viszonyul helyzetéhez, tökéletesen megfeledkezve azokról a sokakról, akik az övéhez hasonló vagy annál is súlyosabb helyzetben vannak. Csakhogy az éremnek két oldala van, adott esetben a címben jelzett kérdés ellenpólusa a „Miért éppen ő?". Akár az előbbi, ez is speciális kérdés, a különbség csak annyi, hogy előbbit a velünk történt kellemetlenségek, utóbbit mások sikere indukálja. Tegyük fel, valaki jelentős vagyont örökölt egy elhunyt amerikai nagybácsitól. A mi reakciónk: Miért éppen ő? Más példa: annak a kibírhatatlan Kovácsnak ötöse volt a lottón. Miért éppen neki?

Az emberi természet már csak ilyen. Mindenki minden szépet és jót önmagának akar, a kellemetlen, rossz dolgokat „előzékenyen" meghagyja másoknak. Saját szerencséjét természetesnek tekinti, mert ilyenkor a szemléletmódja beszűkül; a vele történő szerencsétlenség viszont szerinte valamiféle félreértés, hiba a rendszerben. Ugyanakkor a másokkal történő pozitív események esetén széles látókörről tesz tanúbizonyságot.

A „Miért éppen én?" rögeszméjétől valamennyien egész életünkben szenvedünk, s ez a rögeszme – az adott problémát súlyosbítva – az önmarcangolás során komoly lelki válsággá is terebélyesedhet. Ezért ne keressünk mindenáron okozati tényezőt! Vannak dolgok, amelyeket úgy kell elfogadni, ahogy adódnak, a „miért" kérdése boncolgatásának semmi értelme.