A művészet, mint tudatmódosítás?

A képzelet labirintusa

Az, hogy a művészet mennyire tudatmódosító hatású, talán nem is kérdés. Már csak azért sem, mert ugyanúgy része a szellemi környezetnek, mint annyi más, amiről tudjuk, hogy nevelő, vagy elgondolkodtató hatású. Márpedig ezektől aligha tagadható meg a tudatmódosítói cím. Legfeljebb nem mindig gondolunk ekként ezekre a hatásokra. Az is igaz, hogy ezekre a gondolatora már volt alkalom korábban, évekkel ezelőtt kitérni itt is (http://www.euroastra.hu/node/1338 ). Bár akkor elsősorban az információs hatásokról esett szó.

A képzelet labirintusa

Az, hogy a művészet mennyire tudatmódosító hatású, talán nem is kérdés. Már csak azért sem, mert ugyanúgy része a szellemi környezetnek, mint annyi más, amiről tudjuk, hogy nevelő, vagy elgondolkodtató hatású. Márpedig ezektől aligha tagadható meg a tudatmódosítói cím. Legfeljebb nem mindig gondolunk ekként ezekre a hatásokra. Az is igaz, hogy ezekre a gondolatora már volt alkalom korábban, évekkel ezelőtt kitérni itt is (http://www.euroastra.hu/node/1338 ). Bár akkor elsősorban az információs hatásokról esett szó.

De ebből a körből aligha vonható ki a pedagógia sem, hiszen talán senki nem vonja kétségbe azt, hogy a pedagógus hat a tudatra. A gyermekére közvetlenül, míg a szülőkére általában közvetve. Jó esetben pozitívan, de aligha vitatható, hogy sajnos akár negatívan is. Elég egy vitaképtelen szemellenzős, az igazság egyetlen letéteményesének magát képzelő tanárra gondolni. Alighanem gyermeknek, szülőnek egyaránt a káros példák egyikeként fog felvillanni az ilyen megmondóember a tanári katedrán. Tanítson akár bármit. De különösen káros lehet, ha az egyik legnagyobb belső energiákat felszabadító folyamat, az alkotó folyamat útján áll kikerülhetetlen akadályként. Definiálva egyszerre a kötelező szépet, és lángoló pallossal üldözve a szerinte csúnyát. Látszólag az örök értékek védelmében, de valójában erőteljesen beleavatkozva a diák tudati érésébe.

Beleszólva, mert ott és akkor fogja elvetni a feltétlen sablonkövetés magvait. Akarva, de valószínűleg inkább akaratlanul. Mert abban a pillanatban, amikor a diákot sikerül tudatilag kondicionálnia a saját ízlésére, attól a pillanattól tekinthető a diák tudata csonkoltnak, behatározottnak. Persze erősen sarkítva csupán, mivel az ördög szerencsére nem ilyen fekete. Alighanem sokan őriznek olyan emléket az ilyen megmondóemberes tanárról, hogy pontosan ismerve ízlésvilágát, gondosan alkalmazkodtak ehhez. Tudva azt, hogy az adott tanárnál mit kell mondani, mit kell rajzolni és, akár egy sablonos kifestőkönyvet, miként kell kipingálni. Aztán az órán kívül fellélegezve, és megszabadulva a szellemi nyomás alól élték saját szellemi életüket. Már ha különben sikerült valakinek elültetni a diák fejében, tudatában ennek igényét. Természetesen ilyenkor is hat a pedagógia nevelő hatása. Lehet úgy is hívni, hogy a diákot a társadalmi alkalmazkodásra készíti fel ez a fajta nevelés. Ám a gyakorlatban inkább az alakoskodásra.

Sajátos módon a tanárra is negatívan visszahatva. Ezek a tanárok ugyanis elképzelhető, hogy sikeresen meggyőzi saját magát, hogy milyen ügyesen tudja nevelni az ifjúság ízlését, és milyen ügyes művészpalántákat nevel, és a saját művészetfelfogása milyen sikeres a diákság körében. Azon egyszerű oknál fogva, hogy jó esetben sosem fog szembesülni valós értékkritikával a diákság köréből. Márpedig a művészeti nevelés alighanem olyan része a pedagógiának, amelyről „kívülről" is megállapítható, hogy speciális világ. Mert speciális módon a gyermek képzeleti tehetségét (is) kell, kellene palléroznia. Azt a képzeletet, mely nem csak a művészetek terén jelentheti a tehetség zálogát (http://www.euroastra.hu/node/55586 , http://endresy.blogspot.com/2011/11/kepzeletoktatas.html ).

Ugyanakkor a képzőművészetekkel kapcsolatos tevékenység az, ami az önmegvalósítást, a képzelet „megfogható" alkotásban való megnyilvánulását is szolgálja. Miközben a tanítás során alkalmazva természetesen ezen túlmenően, számos készséget fejleszt, amit számos ezzel foglalkozó pedagógiai szakmunka is igazol, és amelyek felsorolásától most eltekintünk. Az is nyilvánvaló, hogy miként a pedagógiának számos vonulata van, az alkotói folyamatok pedagógiába csatornázására is nehéz az alapelveken túlnyúló aranyigazságokat lefektetni. Ahogy azt is nehéz lenne kategorikusan rámondani valamire, hogy „ez mindenkinek szép", vagy ellenkezőleg „ez mindenkinek csúnya". Amiért ezt érdemes megemlíteni az az kritika, ami egy művészeti oktatást megcélzó kezdeményezéssel kapcsolatos kritikában jelent meg „Hogy mit tekintenek értéknek, azt nem egy ember mondja meg; nem az igazgató vagy a rajztanár dönti el, hogy mi számít szépnek, és mi csúnyának. Erről általában társadalmi konszenzus van." (http://www.tani-tani.info/vigyazat_kartekony). Mert alighanem teljesen nyilvánvaló, hogy a „szép" és „szörnyeteg" tekintetében nem, csak az ezek tudatosítását célzó normák tekintetében beszélhetünk egyfajta társadalmi konszenzusról. Miközben egyet érthetünk arra nézve, hogy egy tanár sem dolga ennek abszolutista meghatározása. Ahogy különben tanterveknek sem feltétlenül.

Hogy az említett kritika tárgya a „Varázsecset" (http://www.varazsecset.hu/ ) kezdeményezés módszertana, ha eltekintünk a szülők pénztárcáját megcélzó lépésektől, mennyire alkalmas vagy nem alkalmas az alkotó kedv felkeltésére, az nem itt kell, hogy megvitatásra kerüljön. Az azonban aligha vitatható, hogy nyilvánvalóan van egyfajta tudatmódosító hatása, ha nem is abban az értelemben, ahogy kritikusa belefogalmazta az indulati elemeket sem nélkülözni látszó írásába. A korábban elmondottak alapján különben talán azt is elmondhatnánk, hogy akkor dolgozik jól, ha tudatmódosítóként hat. Ahogy elmondható ez a számos más kezdeményezésről is, hogy tényleg csak kiragadott példaként a többek közt művészeti oktatást is felvállaló Igazgyöngy Alapítványt (http://igazgyongy-alapitvany.hu/ ), vagy a PILLANAT Művészeti Alapítványt (http://www.pillanat.org/ ) emlegessük. Mert alighanem az alkotás személyes megélése az, ami nagyon hosszan tud hatni a gyermek életében. Akár egy életre meghatározva azon gyermekek esetében is a személyes viszonyt az alkotó munkához, a személyes igényt az alkotásra, a képzelet megélésére, akikből nem lesz festő, vagy szobrász. „Csak" tehetséges, véleményét felvállaló, és kifejezni tudó, kifejezni merő alkotó elme.

 címképünk:

A képzelet labirintusa (forrás: http://www.pillanat.org/)

Simay Endre István