Erkölcsi Hittan A NAT-tervezetben

A nemzeti alaptanterv (NAT) vitára bocsátásával (http://www.ofi.hu/nat-2012 ) több ponton is megélénkült a kommunikáció a jövő nemzedék oktatásával kapcsolatban, A márciusi vitahatáridő lejártát követő értékeléseket előre véleményezni értelemszerűen nem sok értelme lenne. De az is biztos, hogy az utolsó napokig folytak mind az értékelések, mind a különböző súlyú kritikai vagy akár pártoló megszólalások. Mely esetben nem is annyira a tekintélyeket, mint inkább a tényszerűséget érdemes súlyozni a különböző állításokban.

Mint komplex egész, a NAT alighanem a megvalósítás során sem lesz mindenki által maradéktalanul elfogadott. Ami talán nem is feltétlenül probléma, amíg az ellenérzések nem nyúlnak túl azon, ami a következő generációkat érintő tanító és nevelő munkát lehetetleníti el. S ebből a szempontból talán érthető, ha egy olyan pont vívott ki az utóbbi időben különösen nagy média-érdeklődést, ami kifejezetten élethosszig tartó szocializációs hatásokkal bíró tanulmányi bővítést jelent a NAT-ban. Még akkor is, ha az ezzel foglalkozó részt terjedelmileg aligha tekinthetnénk a vitára bocsátott, és letölthető dokumentum legnagyobb terjedelmű részének.

Ezek után talán kitalálható, hogy a hit-, illetve erkölcstan órarendszerű tantervbe építése az illető anyagrész, melynek órarendszerű megjelenése, azaz a kötelező részvétel valamelyiken meglehetősen magas hőfokra hevítette némelyek kedélyállapotát (http://hvg.hu/itthon/20120206_nat_erkolcstan_hittan ) a NAT tervezetésnek nyilvánossá válásakor. Annak ellenére, hogy talán a szándék valamennyire méltányolható is lenne. Amennyiben a szándék az volt például, hogy ráirányítsák a pedagógustársadalom figyelmét az erkölcsi nevelés fontosságára, akkor mindenképpen. S talán nem is ez a figyelemfelkeltés az, ami miatt sokakban felhorgadt a vitakedv, mely alól, töredelmesen bevallva, e sorok írója sem mentesült (http://endresy.blogspot.com/2012/03/hiterkolcs.html ), és mentesül. Azon okból, hogy az erkölcs, mint morális, szellemi érték jelenik meg legtöbbünk életében. Így tanrendbe illesztve, amennyiben arra gondolunk, hogy a NAT nem kifejezetten a bölcsészettudományra szakosodott egyetemi diákokra lesz elsősorban hatással, aligha tanítható például az általános iskolában. S még az említett bölcsészeknek is sokkal inkább a korok erkölcsfelfogásának filozófiája lehetne a tananyaga, mintsem maga az erkölcs.

Ugyanakkor, miközben nap, mint nap támadhat olyan érzésünk, hogy a társadalom erkölcsiségében van valami probléma, jogos lehet a kérdés, hogy mi gondja is lehet ezzel az erkölcstan órával bárkinek? Tulajdonképpen éppen az órarendisége, hiszen tényleg elsősorban nevelési kérdésről, morális értékről van szó ebben az esetben. Márpedig ilyen esetben a példakövetés sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat a diák, a gyermek életében, mint szinte bármi más. Az a hatás, ami a tanárképzésekben alighanem abban a közhelyes mondatban nyilvánul meg, hogy a pedagógus az egész személyiségével, és a viselkedésével nevel. Így minden NAT és tanóra nélkül is elősegítheti a gyermek egészséges erkölcsiségének kialakulását akkor, ha következetes, és a társadalom szocializációs normáinak megfelelő nevelési hatást tud közvetíteni. Például, ha a szintén közhelyes megfogalmazás szerint a „szigorú, de igazságos" viselkedési mintát képes követni.

Ha ugyanis erre a diákokkal napi kapcsolatot tartó pedagógus alkalmatlan, vagy olyan helyzet teremtődik, melyben alkalmatlanná válik, vagy alkalmassága megkérdőjelezhetően kommunikálható, akkor hiába az órarend. A tanár hiteltelenné válik, és sajátos módon, éppen ezt a hiteltelen kettősséget fogja közvetíteni. Az egyik oldalon megköveteli mondjuk az erkölcstan órán betartandó haladási ütemtervének betartását, míg a másik oldalon, személyes példát nem mutatva, alapvetően alakoskodásra nevel. A gondolatkísérlet eredményeként valami hasonló helyzetet teremtve, mint annak idején, a szocialista embertípus kinevelésének kísérleteként, amikor az éppen aktuális pártkongresszus irányvonalát abban nem feltétlenül hinni tudók próbálták beplántálni a következő generációk gondolkodásába. Így a vélelmezett szándékkal akár ellentétes hatást is elérhet a NAT ebbéli erkölcsjavító intézkedése.

Még akkor is, ha ezt az említett erkölcstan órát ugyanaz az egyház fogja felügyelni, mint a hittant, mely ugyancsak órarendi kötelezettségként jelenik meg az új NAT szerint. S a vitaanyagként letölthető tervezet az, amely az erkölcstan és a hittan oktatását egyaránt „… egyház és az adott egyház nevében eljáró jogi személy hatáskörébe utalja" (http://www.ofi.hu/nat-2012 ). Így végső soron az is vitatható pontja az említett tervezetnek, hogy mennyire tekinthető ezt követően alternatív választásnak a két tantárgy közti szülői választás. Mert érdemes figyelembe venni, hogy a gyermek órabeosztását tekintve ezen a ponton a szülő fog dönteni. Márpedig amikor a szülő dönt majd, akkor joggal hiheti, hogy a hittan nem-választása esetén a gyermeket nem egy vallás-orientált tanár fogja tanítani. Ami egyházi felügyelet alatt megkérdőjelezhető lehet a jelenleg NAT-verzió alapján. Akár a valós meggyőződése, akár a vélt, vagy valós környezeti elvárás alapján történik is a döntés maga. Ami természetesen azt is jelenti, hogy a szülő döntése nyomán kerülhet be a gyermek a „hittanos" vagy „nem hittanos" fiókjába az oktatási intézménynek. Magával hurcolva a szülői döntés címkéjét egész tanulmányi ideje alatt.

Márpedig a gyermekek körében is mert tény, hogy az ilyen jellegű megkülönböztetések a pedagógiai munka rovására mennek. Nem azért, mert az iskolaidőn kívül, vagy a szünetben ellentétet, csúfolódást válthat ki. Aki iskolába megfordult már, az tudja, hogy a diákság sokszor akár emberileg nagyon kemény módon képes kezelni különbözőségeket. Azonban, amíg a testalkat, vagy például a szemüvegesség olyan tulajdonság, melyben elég kevés a szülő tevőleges beleszólása és inkább technikai tennivalói lehetnek, az említett tantárgyak bélyegei a szülő világnézeti állásfoglalását tükrözi. Ha tehát ebben a gyermeket az iskola vagy a társai részéről ellentétes nyomás ér, akkor sajnos előfordulhat olyan eset is, amikor a gyermeket és a szülőt állítja szembe az említett döntés. Ennek lehetősége természetesen fennállhat akkor is, ha az iskolában csak opcionálisan választható például egy adott vallási irányzattal kapcsolatos hittan-oktatás, de amikor a választás kötelező, akkor az egyben a választási kényszer megkerülhetetlenségét is jelenti.

Ez azért is jelenthet még vallásgyakorló család esetében is problémát, mert a szülő akár olyan hitéletet is folytathat, mely nem kerül lefedésre az adott iskola hittanóra-kínálatában. Ilyenkor az alternatívaként választott erkölcstan esetében különösen hangsúlyos lehet, ha azt olyan egyházi felekezet, szervezet felügyeli, mellyel a szemben a szülőnek fenntartásai vannak, lehetnek. Márpedig az is ismert tény, hogy az iskola akkor tud a leghatékonyabban működni, ha az iskola-szülő- gyermek háromszögben nincsenek olyan gátak, melyek a kommunikációt gátolják, és különösen hiányoznak azok az utak, amelyek a szándékkal ellentétes kommunikációs hatást váltanak ki. Márpedig az előbb felvázolt esetben olyan helyzet alakulhat ki, ami a kifejezetten lerontja az iskola tanító-nevelő munkájának hatékonyságát. S ezen a ponton alighanem szintén ellentéte hatása lehet az új NAT-nak, mint amit valószínűleg terveztek, hiszen nem valószínű, hogy a tanári munka rontása lett volna az összeállítók célja és szándéka.

Simay Endre István