Révay András: Városok, ízek, Tenger – I. – EUROASTRA

Itáliai barangolásra hívott meg néhány magyar szakújságírót az olaszországi Friuli Venezia Giulia Tartomány Idegenforgalmi Hivatala. A körút során több várost, történelmi nevezetességet és néhány tengerparti fürdőhelyet is felkerestek, hogy most, a szezon kezdetén megismerkedhessenek e vidék gazdag kínálatával.

A pozsonyi székhelyű Sky Europe Ferihegy-1-ről induló járata a tartomány központi repülőterén száll le, ide érkeznek az olasz belföldi járatok is. A repülőtérről óránként mennek a buszok a nagyobb városokba, Triesztbe, Udinébe, olyan is van, amelyik közvetlenül a budapesti géphez csatlakozik. A buszjegy olcsó, egy személynek másfél euróba kerül. Az út hamar kiér a tengerpartra, az érkezőkön gyorsan erőt vehet a nyaralási hangulat. Akik Ausztria, Tarvisio felöl gépkocsival érkeznek, itt könnyen találhatnak helyet maguknak az első ebéd elfogyasztásához, ha pedig ráadásul még a halat is szeretik, igazán hosszú étlapról választhatnak, mondjuk a Principe di Metternich étterem tengerre néző teraszán.

Trieste-be érkezhetünk hajóval is, számos turista választja ezt a kellemes megközelítési módot. Furcsa érzés ebben a városban sétálni, mely egykor az Osztrák Birodalom, később a Monarchia legnagyobb tengeri kapuja volt. Egy kicsit Magyarország részének is számíthatott ezáltal. Sokáig csak úgy gondolhattunk rá, mint ami végérvényesen elveszett, most pedig a helybeli, aki szembejön velünk az utcán – ő is uniós polgár, én is az vagyok, megint, ismét együvé tartozunk! A város az elmúlt nyolc év alatt nagyon megváltozott, sokkal tisztább lett. Illy polgármester időszaka alatt, 2004-ig nagy felújítások is zajlottak.

Trieste első kikötője – ma a Canale Grande – majdnem egészen a Sant' Antonio templom bejáratáig húzódott. Hídjai akkor még felnyithatók voltak, a hajók szinte közvetlenül a város belsejében rakodhattak ki. Az I. Világháború után, amikor a város olasz kézre került, a templom előtti részt lefedték, betemették, az ott ragadt, sérült, oldalára dőlt osztrák-magyar hadihajóval együtt. Mivel a roncs elvontatására senki nem adott pénzt, az ma is ott van a tér kövezete alatt. Az utcák képében, építészetében jól megmutatkozik, hogy több, mint ötszáz évig osztrák város volt. Később Mussolini sokat költött az „olaszosság" kidomborítása érdekében. A harmincas évek építkezései során azután egyre másra kerültek elő a római kori emlékek, mint például a domb oldalában megtalált és a mai napig eredeti céljának megfelelően használható színház.

Trieste két városból áll. A római és a középkori egy dombon épült, a XVIII. század végéig nem is volt itt ötezer lakosnál több. A rómaiak Tergeste néven ismerték. Jelenlegi, városi arculatát az utolsó kétszáz évben, főként a Monarchia idején – nyerte el. Az, hogy jelentős kikötővárossá fejlődött, leginkább Mária Teréziának köszönhető Az ő idejében igen sok templom is épült, mert az itt élők számára a császárnő szabad vallásgyakorlást engedélyezett. A domb tetején, az egykori római fórum mellett emelkedik a 303-ban keresztényüldözések áldozatává lett, Szent Justusról elnevezett San Giusto katedrális.

Az épület eredetileg pogány istenek tiszteletére szolgált, később ókeresztény szentély lett. Mai formáját a XIV. században, két VI. századi keresztény bazilika összeépítésével nyerte el. A templom öt hajóból áll, belül sokkal monumentálisabb hatású, mint kívül. Minden belső oszlopa más alakú és méretű. A főhajótól jobbra álló mellékoltár fölött kitűnő állapotban maradt meg az aranymozaik. Ez az egyik legöregebb része a templomnak, a XII. században készült. Alatta a szarkofágban őrzik Szent Justus csontjait, ma ő a város védőszentje.

Trieste igazi szimbóluma azonban mégsem ez. Sokkal inkább tekinthető annak a Grignano-öböl fölött a XIX. században épült Miramare kastély. Ferenc József öccse, Habsburg Miksa herceg, aki később III. Napóleon segítségével rövid ideig Mexikó császára is volt, 1855-ben határozta el, hogy ide parkot, kastélyt építtet. A munkák 1860 karácsonyára fejeződtek be. A belső berendezés 1870-re készült el teljesen, de ezt a megrendelő már nem érhette meg, mert a mexikói felkelők 1867-ben kivégezték.

Láthatta viszont még a kápolnát, az oltár körül a tizenkét apostol képével, mert az már 1860-ban készen állt. A termek többségét vörös kárpit borítja, melyet a mexikói sas és az „Equidad en la Justicia" császári jelmondat díszít. Különösen a trónterem impozáns. A többi helyiség, melyeket azóta korhű módon restauráltak, be is bútoroztak, talán kevésbé érdekli azokat, akik már több ilyet láttak. A park viszont kifejezetten látványos, több pontjáról csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a környező hegyekre. A parkba a belépés ingyenes, a kastélylátogatásra viszont jegyet kell venni.

Bár Trieste belvárosában egymást érik a szállodák, a háromcsillagos Novo Hotel Impero egyike azoknak, ami jó szívvel ajánlható. Felszereltsége jócskán meghaladja a kapuján jelzett színvonalat. Az osztrák-magyar időszakra jellemző neoklasszikus épület a tengerparttól néhány percnyi sétaútra található és a vasútállomáshoz is közel van. A szobák igazán tágasak a padló csempeburkolatú, tehát az allergiások számára sem jelent veszélyt. A légkondicionálás egyénileg szabályozható. A mozgássérülteket mindjárt a bejáratnál külön felvonó segíti.

) Triestet elhagyva a tartományi körút első állomásának Gorizia kínálkozik. A szó az eredeti szláv őslakosok nyelvén dombot jelent. A várost az osztrák előkelőség nagyon megszerette, valóságos kertvárost hoztak létre. Az utcák, templomok, villák megjelenésére rányomta bélyegét, hogy itt valóban kultúrák találkozása játszódott le. Egy időben népes zsidó közösségnek is otthona volt, számos nagy zsinagógát építettek. Erősen érvényesül a velencei hatás, a hegytetőn lévő várat is a velenceiek emelték a XVI. század elején. Mellette áll a jelenlegi helyi történeti múzeum, melyben divattörténeti kiállítás és képtár is helyet kapott. Ez utóbbi Észak-Itália legjelentősebb kortárs művészeti gyűjteménye. A városi paloták a történelem hatalmaságait is vendégül látták, rövid ideig tartózkodott itt VI. Pius pápa, Napóleon és V. Károly.