Egy fénykép a múltból. (Déryné) Széppataki Róza

Széppataki Rózának, a Pesti Magyar Játékszíni Társaság 20 éves színésznőjének öltözőjébe 1813 nyarán különös levelet hozott a színházi mindenes:„Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, végleheletemig hordani. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog." A levélen nem volt aláírás, csak egy monogram: KJ. Rózának fogalma sem volt róla, ki küldhette a levelet.

Széppataki Rózának, a Pesti Magyar Játékszíni Társaság 20 éves színésznőjének öltözőjébe 1813 nyarán különös levelet hozott a színházi mindenes:„Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, végleheletemig hordani. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog." A levélen nem volt aláírás, csak egy monogram: KJ. Rózának fogalma sem volt róla, ki küldhette a levelet.

A társulatban két férfinek volt hasonló monogramja: a nagyhangú Kacskovics Jánosnak, valamint a műkedvelő joghallgatónak, Katona Józsefnek, aki színészként és fordítóként is dolgozott a színháznak. Őt rögtön kizárta a levélküldők közül: „Katona Józsi? Oh, az még inkább nem, mert az mindig oly mogorva, oly visszatartó; aztán az hármat se szólt még velem." A színésznő végül úgy döntött, hogy egy névtelen levélíró kedvéért nem fog szalagokat küldözgetni, és hamarosan meg is feledkezett az egészről.

Schenbach Rozália egy jászberényi patikus leánya volt, aki fiúként nevelte a lányát, és orvosi egyetemre szánta. Talán ő lett volna az első magyar orvosnő, ha apja meg nem hal. Így viszont a félárva lányt édesanyja Pestre küldte rokonokhoz, ő pedig beleszeretett a színházba. Hamarosan csatlakozott a teátrumhoz, és németből magyarított nevén a társulat egyik vezető színésznője lett. Egy pályatársa írta róla: „Maga a személy nem volt nagyon szép, (…) kivált a szája szörnyű nagy, de a teatromon igen ügyes és a hangja nagyon-nagyon tiszta és kellemetes." A közönség imádta, és a szerelmes levelek sem voltak számára szokatlanok. Sok udvarlója volt, köztük kollégája, Déry István, aki hamarosan a kezét is megkérte. A férfi nem tetszett neki, de a színész kitartó volt, a kollégák pedig nem akarták, hogy esetleg egy külsős vigye el a társulat legígéretesebb tehetségét, így rábeszélték a frigyre. 1813 telén végül igent mondott. Az esküvő nem volt túlságosan romantikus, a menyasszony a koszorúslánnyal kuncogott, és a pap kérésére a legfontosabb kérdésre először nevetve nemet mondott igen helyett. A friss házas Déryné néhány hónap múlva az utcán sétált, amikor szembejött vele rég nem látott kollégája, Katona József, aki kecskeméti joggyakorlatáról tért vissza Pestre. „Ő szeretett volna színész lenni, de orgánuma nem volt hozzá: igen az orrából beszélt. Alakja elég csinos volt, sugár termettel, de arca nem volt szép. Haja gesztenyeszín, de az úgy állott, mint a szeg. Reánéz főkötőmre: – Ezért nem felelt hát levelemre? – Micsoda levelére? – Amelyben szalagot kértem jelül. – Hát maga írta azt? Én nem tudtam. – Sok szerencsét Déryhez! – s azzal ment. Én is."

A 22 éves Katona József úgy érezte, becsapták. Egy éve szeretett bele Rózába, és óriási csalódás volt számára, hogy visszatérve a társulathoz, szerelmét immár Déryné ifiasszony néven fedezte fel a színlapokon. Csalódottságában megírta a „Rózsa, avagy a tapasztalatlan légy a pókok között" című vígjátékát, amelyben egy kacér színésznő töri össze a férfiszíveket. A darabot már próbálták, amikor Déryné rájött, hogy a történet róla szól. Tett róla, hogy a bemutató elmaradjon, s ezután mindennemű kapcsolatot megszakított Katonával. Ekkor már őt is elérte a szerelem. Éppen Katona mutatta be egy fiatal jogásznak, Prepeliczay Samunak, akivel hosszú éveken át folytatott nem is túlságosan titkos viszonyt. A társulat nem sokkal később feloszlott. Déryné Egerbe került, Katona pedig abbahagyta a színi pályát, és visszatért szülővárosába Kecskemétre, ahol letette az ügyvédi vizsgát. A félresikerült bosszú ellenére továbbra is reménytelen szerelmet táplált Déryné iránt, fennmaradt versei is erről tanúskodnak: „Lányka, még most is ragyog a szememben / szíves emlékem keserűn tolongó / gyöngye: mért a sors hogy ezen szerelmet / igy letapodta?!" Soha nem nősült meg, újabb szerelméről sem tudunk. Íróként is csalódások kísérték az életét. Művei, köztük a még Pesten írt Bánk bán, nem kellettek senkinek, bemutatásukra esélye sem volt. 1826-tól kezdve végképp felhagyott az írással, majd 39 évesen, munkájából hazaindulva, a kecskeméti városháza előtt szívinfarktust kapott, és meghalt.

Déryné, aki ekkor már külön élt férjétől, ebben az időszakban Pozsonyba szerződött, hogy imádott Samuja közelében lehessen. A kapcsolat azonban nem sokáig tartott. A fess jogásznak már nem kellett a színésznő, inkább egy jómódú polgárlányt vett el. Déryné csalódottan hagyta ott a várost, és csatlakozott az alakuló kassai társulathoz. Így esett, hogy 1833-ban, a Bánk bán kassai ősbemutatóján ő játszotta Melinda szerepét. Az előadás óriási sikert aratott. Katona József ekkor már három éve halott volt.

– vele: József Katona

 Készítette: Nyáry Krisztián