Őseink csontjain élünk akik nélkül mi sem lennénk….

Az Urbanista Blog most Mindenszentek/halottak Napja alkalmából érdekes írásban számolt be Budapest egykori temetőíről.http://urbanista.blog.hu/2012/11/01/temetokre_epult_budapest_lassuk_hol_voltak_egykor  Azokról, amelyek már nincsenek, csak emlékei maradtak fenn. Vagy csak abból lehet következtetni, hogy amikor ott építkeznek csontok fordulnak ki a földből.

Az Urbanista Blog most Mindenszentek/halottak Napja alkalmából érdekes írásban számolt be Budapest egykori temetőíről.http://urbanista.blog.hu/2012/11/01/temetokre_epult_budapest_lassuk_hol_voltak_egykor  Azokról, amelyek már nincsenek, csak emlékei maradtak fenn. Vagy csak abból lehet következtetni, hogy amikor ott építkeznek csontok fordulnak ki a földből.

Elődeink felett és velünk élünk. Olyanok felett, akik az örök nyugalom reményében kerültek elhantolásra. És most már hol van az örök nyugalom: Ha előkerülnek csontjaik koponyáik a szemétre kerülnek. Ki foglalkozik velük? Vagy éppen bekerülnek azon csontok körforgásába, amelyekben a halottak tanítják az élőket. Azaz az orvostanhallgatók taneszközei közé.

Itt ios ahol a szerkesztőségnet helyet adó ház emelkedik temető volt egykoron. A templom körül – előtte – kialakult Országúti Temető, amit a Margit körút vonalának kialakítása eltüntetett. Itt húzódott egy Budai városfal is, annak a tövében volt ez a sírkert. A blogban láthatóan jelölték, de nem irtak róla.

Közvetlen őseim hamvasztva vagy annak idején koporsós temetésben részesültek, jelölt sírokban nyugszanak. De egy korábbi generációból voltak sokan akiknek sírjat semmi sem jelöli. A második világháború kitelepítései során nyom nélkül haltak, s csak egyes visszaemlékezésekből lehetett kideríteni sorsukat. De nélkülük nem lehettem volna én sem, mert a szüleim se lehettek volna. Hiába vagyok (sajnos) már egyedül, nélkülük nem lehettem volna.

Ezt az emberek nagyon korán tudták. Ezért is tisztelték ősiket, vagy féltek tőle. A modern ember felvilágosult. Ő már nem tisztel senkit és semmit. A még élő időseket sem, nem ismerve ezzel el, amit tettek a következő generáció életében. A szigorú gazdaságosság jegyében nyűgnek tekinti őket. Mint a betegeket is. Vagy ahogy elnézem a temetkezési törvény legújabb hajtásait gazdasági erőforrásnak. Ami viszont újabb és újabb tragédiákat fog eredményezni. Vagy.. az öngyilkosságok és a kérésre végrehajtott (orvosilag segített) öngyilkosságot olyan nagymértékű növekedését – természetesen szigorúan szakmailag indokolva – mint amit tapasztalhatunk azokban az országokban ahol ezt törvényi szabályozás megengedi (Hollandia és Svájc). Az élet kultúráját a halál kultúrája váltja fel.

Legalább évente egyszer próbáljunk emlékezni azokra akik nélkül nem lennénk. Hiszen ők is emberek voltak. Olyanok mint mi, az össze hibáikkal együtt. És nem szolgáltak arra a státuszra, amire most már lefokozzák őket. Eltakarítandó veszélyes biológiai hulladék és egyben anyagi haszon forrása is.

Ne feledjük. Egyelőre mindenki halandó. Ön is kedves olvasó. És ne kivánja másnak se azt,a mit magának nem kíván, és cselekedjék ennek megfelelően. Erre emlékeztetnek a mécsesek. És a családunkban generációk óta öröklődő koponya. Dönci, aki az 1800-as években Mohács csatatereiről került elő. Fején részben begyógyult, az akkori idők technikájával jól ellátott seb, Amit éppen hogy túlélt és újra harcolt. Meghalt. Eltemették (elkapartak?). S most itt van, hogy emlékeztessen. Minden útnak nem csak kezdete, hanem vége is van. Mindenkinek.

Johannes