Németh Krisztina: A kis-Nagyfőnök (Hazaváró – Babaváró 11.)

Drága Kicsim! Eltelt egy év, egy csodálatos év. Tele eseményekkel, örömökkel, mókával, rengeteg tanulással, fejlődéssel. Akadtak gondok is, de ez is velejárója az életnek.

Drága Kicsim! Eltelt egy év, egy csodálatos év. Tele eseményekkel, örömökkel, mókával, rengeteg tanulással, fejlődéssel. Akadtak gondok is, de ez is velejárója az életnek.

Képzeld! A születésnapod előtt néhány nappal volt egy konferencia az örökbefogadásról, ahol anya rengeteg néni és bácsi előtt elmesélte, hogy milyen hosszú, de csodálatos út volt az, ahol egymásra találtunk, ahogy hazataláltál hozzánk. Néhány percben néhány évet kellett elmesélnem, melynek a végén Te vagy, apa, és anya, vagyis mi, ahogy családdá váltunk, Öri-családdá.

Ahogy közeledett az első születésnapod, egyre izgatottabb lettem. Átéltem lélekben ismét azokat a dolgokat, amiket akkor, egy évvel ezelőtt. Amikor megérkezett a telefon, hogy a pocakban vár ránk egy baba. Amikor meglátogattunk, és pocakon keresztül megsimogattunk. Egy hétfő esti óra, mikor Gabi néni telefonált, hogy elfolyt a magzatvíz. Az éjszaka, amikor a szülőszobán vártunk Rád, hallgattuk a szívhangodat, találgattuk milyen leszel majd. A pillanat, amikor megszülettél, világra jöttél, és ahogy megnézhettelek. Csodálatos volt!

Aztán napról-napra továbbéltem az egy évvel ezelőtti napokat. Ahogy az inkubátorban megnéztelek, megsimogattalak. Később, mikor már a kiságyban tehettem ugyanezt, miközben éreztem illatodat, melyet sosem felejtek el. Az első etetés és büfiztetés még a kórházban, és az első nap itthon. Amikor hazahoztunk, és birtokba vetted a kiságyad, csak aludtál, mint egy kisangyal. A mi kis angyalunk, aki hazaérkezett végre hozzánk.

Visszaemlékeztem az első mosolyra, kacagásra, fordulásra, felülésre, felállásra. Az első lépésre, majd amikor már biztosan elindultál. Az első szavaidra, melyek még nem egészen úgy hangzanak, ahogy mi mondjuk azokat, az első bohóckodásra, és az első grimaszra. Ahogy utánzod a kedvenc állataid hangját, ahogy lapozod a mesekönyveidet, és ahogy piszézel a plüsseiddel.

A szülinapi tortádnál nem kellett sokat kérni, hogy kóstold azt meg, tulajdonképpen mondani sem kellett, mert tudtad, hogy az a Tied. Belenyúltál, majd lenyaltad az ujjad. Azután gondolván, hogy nem kell ennyit szöszmötölni – egész egyszerűen beleharaptál a tortába. Csak úgy ragyogott a szemed, ahogy ízlelgetted, majszoltad azt.

Most az ünnepekre készülünk. Vásárolgatunk, díszítgetünk, tervezgetünk, várunk. Kíváncsian várjuk, hogy mit fogsz szólni a csillogó karácsonyfához, és az alatta található ajándékokhoz.

Drága Kincsünk! Nagyon-nagyon szeretünk!

Anya és Apa