EuroAstra

A biztonságos közlekedés közös ügy

A közlekedésbiztonság erősítése, valamint a baleset-megelőzés területén történő hatékony együttműködés érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A dokumentumot 2014. február 5-én írta alá Győri Gyula, az NKH elnöke és Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.

A közlekedésbiztonság erősítése, valamint a baleset-megelőzés területén történő hatékony együttműködés érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A dokumentumot 2014. február 5-én írta alá Győri Gyula, az NKH elnöke és Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.

„A biztonságos közlekedés mindannyiunk közös ügye, ezért is tartjuk fontosnak a szakmai szervezetekkel való együttműködést, melynek egy újabb állomása ez a mostani" – fogalmazott Győri Gyula, a közlekedési hatóság elnöke. Hozzátette: az NKH sok területen vesz részt a megelőzésben is. Ilyen többek között a közlekedésbiztonsági akcióprogramok szervezése, a közlekedés szereplőit segítő kiadványok megjelentetése, illetve a különböző szervezetek közlekedésbiztonsági kezdeményezésének támogatása is. A mostani együttműködés kapcsán hatékony segítséget kívánnak nyújtani különböző korcsoportoknak és szegmenseknek a gyermekektől egészen a hivatalos járművezetőkig.

"A biztonságos közlekedés kiemelkedően fontos a biztosítók számára" – jelentette ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára az aláírást követően. A biztosítók sokat tesznek a balesetek számának csökkentése érdekében, s ezért is fontos számunkra a megállapodás, mivel a Nemzeti Közlekedési Hatósággal közösen a jövőben sok területen fogunk tudni együttműködni a baleset-megelőzés érdekében – hangsúlyozta a MABISZ főtitkára.

 

A MABISZ már közel öt éve tagja az Európai Közúti Biztonsági Chartának. Az Európai Bizottság égisze alatt szerveződött mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy  gyakorlati megoldásokat javasoljon az európai utak biztonságosabbá tétele érdekében. A MABISZ a csatlakozás során vállalta, hogy a rendelkezésére álló eszközök segítségével támogatja a balesetmentes közlekedést.

Az NKH-MABISZ együttműködési megállapodás alapján a két fél közös szakmai javaslatokat tesz, közös programokat dolgoz ki, kölcsönösen megjelenési lehetőséget biztosítanak egymás rendezvényein, s céljaik elérése érdekében összehangolt kommunikációt is folytatnak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük