A Budapest Airport köszönetét fejezi ki a Malév összes utasának, akik reggel 5 óra óta türelemmel és megértéssel működtek együtt a Malév és a Budapest Airport munkatársaival a nemzeti légitársaság váratlan leállását követően. A második napon már nem volt tumultus, tömeg.

 

A Budapest Airport köszönetét fejezi ki a Malév összes utasának, akik reggel 5 óra óta türelemmel és megértéssel működtek együtt a Malév és a Budapest Airport munkatársaival a nemzeti légitársaság váratlan leállását követően. A második napon már nem volt tumultus, tömeg.

 

A Budapest Airport és a Malév személyzete minden tőle telhetőt megtett és megtesz annak érdekében, hogy az utas-kiszolgálásban komoly fennakadások ne lépjenek fel, a Malév utasai visszakapják jegyeik árát, illetve, hogy az utazás közben Budapesten rekedt utasoknak gondját viselje.

 

A Budapest Airport külön köszönetet mond repülőtéri partnereinek, a légitársaságoknak, a földi személyszállító társaságoknak, a vendéglátóipari és kereskedelmi szolgáltatóknak, akik a bajba jutott utasok segítségére siettek járatsűrítésekkel, nagyobb kapacitású repülőgépek beállításával, új járatok felajánlásával, buszjáratokkal és más rendkívüli szolgáltatásokkal. Az ezektől a partnerektől kapott támogatás rendkívül nagy segítséget jelentett a Budapest Airport számára a mai napon kialakult váratlan helyzet kezelésében.

 

A Budapest Airport azt tanácsolja az utasoknak, hogy repülőjegyek foglalása esetén elővigyázatossággal járjanak el, és csak a megfelelő engedélyekkel és szerződésekkel rendelkező légitársaságok járataira váltsanak jegyeket. A meg nem erősített, szerződésekkel alá nem támasztott járatokra való foglalásokból eredő károkért, illetve a légitársaságok ezekhez kapcsolódó marketing ajánlataiért a Budapest Airport természetesen nem tud felelősséget vállalni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük