Új magyar csoda: 54 ezer Ft -os banko avagy a huszezres címletváltozásaÚj magyar csoda: 54 ezer Ft -os banko avagy a huszezres címletváltozása 

Annak idején volt egyszer egy játék, aminek „gazdálkodj okosan" volt a neve.

Új magyar csoda: 54 ezer Ft -os banko avagy a huszezres címletváltozásaÚj magyar csoda: 54 ezer Ft -os banko avagy a huszezres címletváltozása 

Annak idején volt egyszer egy játék, aminek „gazdálkodj okosan" volt a neve. Igazi szocreál játék volt, mert a benne található játékpénzcímletek hűen tükrözték a valós élet címletkínálatát, és az utóbbi stabilitását feltételezte. Természetesen tudjuk, hogy maga a játék egy koppintása volt a nyugati testvérkéjének, de azért élvezet volt vele játszani. S közben az ember gyereke megtanulta, hogy milyen címletek azok, amikkel számolni tudhat a való életben.

A forgalomban levő pénzek címletvilága azóta, hogy az említett játék muzeális relikviává lett, igencsak átalakult. Hithű gyűjtőnek, vagy padláson kotorászó lelkes takarítónak kell annak lenni, aki ma egy papír tízforintossal szeretne barátságot kötni. Ahogy sajátos pénzrendszerünkből a hazai valuta alapcímlete még váltópénzként is eltűnt. Mert ki az, aki forgalomba látott manapság egyforintost. A világ átalakult. S benne mi. Meg a pénzeink. Meg a szemléletünk. Az utóbbi esetében nem is teljesen függetlenül attól, amivel napjainkban oly sokat találkozunk. Ha ugyanis folyamatosan a gazdaság átalakítását, a válságot, a pénzünk instabilitását, a pénznem közelgő, vagy későbbi váltását harsogják a fülünkben, akár elbizonytalanodni is hajlamosak lehetünk.

Természetesen ez korántsem magyarázza azt a közelmúltbéli furcsaságot, hogy egy sosemvolt pénzcímlettel is bővült az átverésipar. 54.000.- Ft-os címlet ugyanis nem valószínű, hogy felbukkan a közeljövőben. Sőt, a távoliban sem. De vajon ugyanilyen határozottsággal tudná a nép szívére tenni a kezét, és tagadóan rázni a fejét, ha valaki kellő határozottsággal ötvenezrest kínálna neki? A helyzet tulajdonképpen ott válik szomorúvá, hogy bárkit el lehet bizonytalanítani a jelen pénzeit illetően annyira, hogy akár az említett sosemvolt címletet is elfogadja fizetési eszközként. A mindenki számára békésebb megoldás az lenne persze, ha kiderülne, hogy tényleg csak egy vicc volt az egész. De ha nem, akkor tényleg gond van, gond lehet sok mindennel.

Az említett gazdasági elbizonytalanodással is, mivel az sem sejtet sok jót a jövőre nézve. Közbizalmilag sem. Ha azonban kiderül, hogy a csalók tényleg egy szeméttelepen találták a fura címleteket, és nem szándékosan csaltak, akkor a helyzet még szomorúbb. Nem az, hogy valaki ilyen címleteket dobott szemétre. Reklám, tréfa, játék, bármi lehet az oka. Ennek kiderítése nem is lehet célunk. Sokkal szomorúbb lehet az, ha valaki onnan összeszedi, és felhasználja. Mert vagy a személyes ismeretei vannak olyan szinten, ami az iskolarendszernek is a szégyene, vagy a véleménye az embertársairól olyan lealacsonyító, amit csak bizonyos személyes tapasztalatok tudhatnak olyanná formálni. Ez pedig szintén nem dicsőség. Mármint az, hogy joggal tételezhet fel valaki másról olyan ismereti szintet, ami sosemvolt pénzek elfogadását is lehetővé teszi.

Aztán persze a „Gazdálkodj okosan" mellé felvehetjük a réges-régi környezetismeret órákat is a nosztalgiaparti menükártyájára. Amikor annak a környezetnek az ismerete is számított, amiben Inota-szeletet lehetett kapni a sarki boltban. Tantervileg kiterjedve más tárgyakra is. Mert az, aki a matematikát is a rendszeresített fizetőeszköz kapcsán tanulta meg, annak címletezését is az alapoktól sajátította el. Megtanulva, hogy mi a ténylegesen használható pénzrendszer, és mi az, ami a suliból kilépve is elvárható. De vajon ma lenne-e tantervkészítő, aki esküdni merne, hogy a ma játékpénzei nem lesznek a valóság részei a közeljövőben? Már akkor, ha a címletük legalább köszönő viszonyban marad a közvilággal. Mennyivel egyszerűbb tehát, ha az iskolában globális felmelegedésről, vállalkozói attitűdökről és hasonlókról szól a tananyag. Ezek olyan szépek, langyosak, globálisak, maszatosak, langyosak, szívet melengetők. A mindennapokat meg majd csak megtanulja az a gyerek valahol. Ha szerencséje van, akkor a valóság közelében. Ha nem, akkor a szeméttelepen a játékpénzeket guberálva. Aztán a valóságra ekként felkészülve, előbb utóbb felnő és elmegy szavazni. Kormányról, s vele gazdaságpolitikáról, oktatáspolitikáról is. A való életre való felkészülés minél nagyobb dicsőségére.

Simay Endre István

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük