A hármasság folytatódik – I. rész A lovagok szigete

Bár szicíliai körutazásunk az Etna szó szerinti FELkeresésével befejeződött, maga az utazás még nem. Egy kellemes vacsora után az Airbus A320-as alig negyven perc alatt átrepített bennünket Máltára. A szigetállam – a partjai körüli sok kisebb mellett – címválasztásunkat indokolva – három fő szigetből áll, nagyság szerinti sorrendben Málta, Gozo és Comino alkotja. Mintegy hatezer év óta lakott. Történelme regényes, valószínűleg nincs még egy másik országa a világnak, melynek az egész lakosságát egyszerre tüntették ki!

Ez utóbbi állítások azért szorulnak némi magyarázatra. A szigetek – fekvésüknél fogva – stratégiai fontosságúak voltak.  Olyan építészeti emlékei vannak, melyek öregebbek, mint Nagy-Britanniában a Stonehenge vagy Egyiptomban a piramisok! Valaki mindig birtokolni akarta. Kezdve a föníciaiaktól, a görögökön, rómaiakon át egészen az olaszokig, franciákig, angolokig, a hitleri Harmadik Birodalommal bezárólag. A II. Világháború alatt a németek a szigetet naponta bombázták, a lakosság a föld alatt élt, éhezett, de nem adták meg magukat. Ezért ítélte oda az 1914-ben, V. György angol király által, a hősi helytállás elismerésére alapított György-kereszt kitüntetést, 1942. április 14-én, az akkori uralkodó, VI. György, a sziget összes lakójának. Nemzeti lobogójukon és az ország címerében ez látható. A történelemben kevésbé járatosak is hallották már, hogy a XI.-XII. század idején, a Szentföldön kialakult bizonytalan hatalmi viszonyok nyomán, gyógyításra és a rend fenntartására lovagrendek jöttek létre. Az egyiknek, a Szent János rendnek a neve napjainkra összeforrott Máltával, Máltai Lovagrendként emlegetjük őket – nem alaptalanul. A muszlim hódításnak egy idő után még a többi renddel együtt sem voltak képesek ellenállni, előbb Rodoszra, majd Máltára költöztek Teljes nevük Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend. A világ számos országában, így Magyarországon is működnek, ők a johanniták. Jelenlétük emlékeivel Máltán sűrűn találkozhatunk. Arról viszont talán az előbbieknél is kevesebben tudnak, hogy Máltán még egy másik lovagrend központja is megtalálható. A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ispotályos (ma már Kórházi) Lovagrend ugyanúgy a XI. században jött létre, kezdetben fő működési területük a leprások gyógyítás volt. Az egészség-gondozás nemzetközi jelképe Szent Lázár zöld keresztjéből származik. A Lázár és a János Rend, testvérrendként ismeri el egymást, a lazarénusok ugyanazt a nyolcágú keresztet viselik, mint a johanniták, csak zöldet. A szentföldi harcokban ők is részt vettek. Napjainkban – hasonlóképpen a János rendhez – igen sok országban, így Magyarországon is tevékenyek, első emlékeik 1180-ból Esztergomból származnak, nevüket ma Salgótarjánban a Szent Lázár Kórház viseli. Mivel Szicíliából éjszakai repüléssel érkeztünk Máltára az első délelőtt pihenéssel, a környékkel való ismerkedéssel telt és ez jó ok arra, hogy essék említés a szállodáról is. Szicíliánál ez nem tettük, mert minden éjszakát másikban töltöttünk, itt viszont végig a Qawra negyedben álló Hotel San Antonio vált az otthonunkká. Tágas szobái a Szent Pál öbölre néznek, a tengerparttól csak egy autóút választja el, lejárattal a tengerhez, ott strandolni is lehet. Van egy földszinti nagy medencéje és egy másik a tízedik emeleten. Az általános tisztaságra, a svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora kínálatára, minőségére, panasz nem lehet. Rendszerük all inclusive, tehát az italfogyasztás is korlátlan. A vendég maga csapolja a sörét és három másik, hasonló csapból pedig fehér-, rosé- és vörösbort tölthet magának. Ezt a hotelt bátran ajánlhatjuk mindenkinek, aki egyénileg szervezné az útját Máltára.  Délután viszont már megkezdtük ismerkedésünket az országgal. Nem lesz nehéz, hiszen a három sziget együttes területe 316 km². Két hivatalos nyelvet használnak, az angolt és a máltait. Ez utóbbi az egyetlen latin betűs, sémi nyelv. A szigetek éghajlata mediterrán, nyáron nincs eső, a téli esővizet kötelező tartályokba gyűjteni. Folyója kétmillió éve nincs. Télen a hó és fagy hiányzik, olyannyira, hogy a mezőgazdasági művelés télen történik. Ahol öntözni tudnak, ott a krumpli, hagyma évente háromszor is megterem. Az ivóvíz hatvan százalékát a tengervíz sótalanításával nyerik. Málta lakossága folyamatosan növekszik, ugyanis kifejezetten hívják ide az embereket, nagy a munkaerőhiány. Az általános iskolákban jelenleg már összesen 60 különböző nemzetiség gyermekei tanulnak. Találkozásunk az őstörténeti múlttal a 3600 éves Ħaġar Qim megalitikus templománál kezdődik. A H betű kettős áthúzása nem nyomdahiba, ilyen a máltai nyelv egyik betűje. A templomot már évezredekkel ezelőtt olyan mérnöki tudással építették, hogy a nyári napforduló alkalmával a fény éppen egy, a nyílással szemben külön álló fal szélére esik. Van egy másik, amelyik a téli napfordulónál mutatja ugyanezt, tehát feltételezhető, hogy az építmény naptárul is szolgált, jelezve: elérkezett az ideje valamilyen mezőgazdasági munkának. Az egész templomcsoport történetéről a látogatók néhány perces, háromdimenziós film megtekintésével – az 1800-as években kezdődött feltárástól az építés idejéig visszamenve – kapnak részletes tájékoztatást. Hogy a hármasságról el ne feledkezzünk, az ősmúltból egy nagy ugrással visszaérkezve az újkorba, érdemes felkeresni három aprócska várost. A fővárossal, Valettával szemben, a kikötő túloldalán állnak. Vittoriosa, Senglea és Cospicua, – máltai nyelven Birgu, Isla és Bormla – egyetlen, nem is túl fáradságos sétával megismerhető. Vittoriosa nem véletlenül kapta győzelmet jelentő nevét. A már korábban is itt álló Sant’Angelo erődöt a Rodoszról 1530-ban ideérkező Szent János Rend lovagjai megerősítették, L’Isle-Adam nagymester ezt választotta székhelyéül. A következő nagymester, Claude de la Sengle a szomszédos félszigeten épített várat, melynek később igen nagy hasznát vették. Így eredményesen verhették vissza 1565-ben a több hónapig tartó török ostromot.  A két másik városka is érdemes figyelmünkre. Isla (Senglea – a nagymester nevéből) története egy kis szigeten álló kápolnával kezdődött. A szigetet a lovagok kötötték a városhoz. Erődjét a törökök nem tudták bevenni, azért a város harmadik nevet is kapott, így lett Città Invicta (Legyőzhetetlen város). A harmadik városka, Bormla (olaszul Cospicua) múltja sokkal régebbi. Már a kőkorszak óta lakott lehetett. A johanniták ezt is megerősítették, sőt Sengleával együtt újabb erődfallal vették körül. Úgy építkeztek, hogy az kétszáz évvel később is ostromálló volt. Napóleon 1798-ban megszállta a szigetet. Elűzte a lovagokat, mert azok nem harcoltak keresztények ellen. Majd csak 1991-ben térhettek vissza. A katonák fosztogató életmódja fellázította a helybelieket, előlük a franciák Bormla erődjébe menekültek. Angol segítséggel sem lehetett őket onnan kiverni, végül az éhség kényszerítette ki megadásukat.

(folytatjuk)

(A szerző a Fehérvár Travel szervezésében járt a helyszíneken)