A MAGYAR NÉPMŰVÉSZET 1000 CSODÁJA — Kaiser Ottó legújabb albumáról

Szinte hihetetlen vállalkozás, hogy Kaiser Ottó segítőtársával, azaz feleségével alig több mint egy év alatt a történelmi Magyarország 402 községében nemcsak megfordult, hanem ideje akadt kivárni nagyszerű felvételeihez a megfelelő fényeket és időjárást, sőt bejárta a régi házak belsejét, a helyi múzeumokat vagy tájházakat is.

Az egyes tájegységekhez és a csodálatos fotókhoz Papp Márió írt rövid összefoglaló szövegeket. Így magyarázza a Kárpát-medence egy-egy vidékén belül a népművészet különböző vonásait. A különbözőség aszerint alakult, hogy mi termett meg a földjén, és milyen származású népek telepedtek meg rajta. A török megszállás után sok falu teljesen kiürült, majd új lakókkal népesült be. Ezek új szokásokat, életmódot, másféle öltözködést, kézművességet és motívumokat hoztak magukkal. Némelyek jellegzetességeit jobban ismerjük, de a kevésbé ismert zugokat most felfedezhetjük e könyv segítségével.

Az öt alaposan bemutatott tájegység: Dunántúl, Felföld, Alföld, Erdély, Délvidék – ahogyan régen nevezték.

1. A Dunántúl egyik jelentős magyar öröksége Göcsej. Szinte múzeumfalu a mesés házaival abból a korból, amikor a lakosság mindent maga készített a bölcsőtől a koporsóig, a kályhától az edényekig, a bútoroktól a szőttesekig. A fantáziájából született elemekkel, vallási motívumokkal díszítette fel a környezetét. Az Őrség népe önellátásra rendezkedett be, miközben védte az ország nyugati határát. Elképesztő haranglábakat állított Árpád-kori templomai mellé. Az asszonyok szőttek-fontak, hímeztek, a férfiak fából faragtak, a faépületeket díszítették, tökmagból olajat ütöttek a főzéshez. A fotókon látjuk az ételeiket is. A sovány, agyagos földön kevés gabona termett, inkább csak tök és gyümölcs. A népi gyógyászatban is használt, hidegen sajtolt tökmagolaj még ma is egyesek megélhetését adja. A Mura-vidéki erdőkből kivágott fákból boronaházak, karámok, hordók készültek.

   Az Észak-Dunántúlon a Kisalföld a 10. századtól lakott terület a Csallóközzel és a Szigetközzel együtt. Igényes csipkék, festett bútorok, takaros házak jellemzik, akárcsak Mátyusföldet (Csák Máté egykori birtokát).

   A Bakony a pásztorélet nyomait őrzi szűrrel, kékfestőkkel – utóbbi német hatásra. A híres ösküi körtemplom az egyik legérdekesebb Árpád-kori műemlékünk. Szél- és vízimalmok látványa fogad.

   A Balaton-felvidék máig a romantika hazája, a Szent-György-hegy szőlőivel, méhészetekkel, Kékkúton a gyógyvízzel.

   Somogyország a Balatontól délre majorságokkal tűzdelt. Lakosai pásztorok voltak, lovakat tenéysztettek. Buzsákon rátétes terítőket készítettek, a női viseletet bő rakott szoknyák, hímzett mellények jellemezték. Látunk tavasszal májusfákat, késő ősszel látogathatjuk a boros pincéket.

   A Dráva mentén az Ormánság fakazettás templomairól, tipikus mintájú szőtteseiről ismert. Baranya német lakossága igen takaros házakban lakik. Villány nevezetes a világnyertes vörösborokról, Mohács a busójárásról és a sokác kultúráról.

   Sárköz Buda és Belgrád között, a kereskedelmi útvonalon fekszik, egyedülálló a népművészete. Tolnába a bukovinai székelyek hoztak új színeket és mintákat. A nők gyöngyös főkötőt és farpárnát viseltek.

   Mezőföld a Sió, a Velencei-tó és a Duna háromszögében van, népművészete mégis hasonlatosságot mutat az Alföldéhez. Lakossága magyar-német-szláv keveredésű.

2. Felföldön palócok, nyíriek, rétköziek, bodrogköziek, taktaköziek, Tisza- és Szamos-hátiak csoportja él. A palócok származása máig kutatott téma: talán kabar törzsek utódai vagy szlávok és magyarok keverékei, esetleg kun-polovec eredetűek lehetnek. Egyik csoportjuk, a matyók a többiektől különböző tájszólással, viselettel, szokásokkal rendelkeznek. Alkotásaik roppant színesek. A Felföld jó része hamar polgárosodott, látszik a csipkéken és a kerámiákon. Ide tartozik Hollókő, Bükkalja, Mezőkövesd (utóbbi Matyóföld központja), Sóstó, Pócspetri, a szatmári tájegység, a beregi térség, Zemplén, Hegyalja (Tokaj, Tállya, Gönc), Bodrogköz, Gömör, Medvesalja, Tiszahát, Kárpátalja. Faragott mángorlófák, vesszőfonás, fatemplomok ((Csaroda) maradtak ránk innen.

3. Az Alföld szintén több tájegységre tagolódik: Nagykunság, Kiskunság, Jászság, Hajdúság, Kalocsa. A Hortobágy régóta turistaszenzáció a kilenclyukú híddal, ősi történetekkel, nevezetes magyar állatfajokkal, madarakkal, csikósmutatványokkal. Közülük egyedülálló az ún. pusztaötös, az ostorcsattogtatás meg a cifraszűr. Az itt készült Kaiser Ottó-felvételek szokatlan nézőpontból láttatják a tájat, mintha új felfedezések volnának. Megismerjük a pásztor-, a bojtár és a kondáskalapot, látjuk mint főzik hagyományos ételeiket: slambuc és gulyás. Rövid tanulmány ismerteti a jászok és a kunok különbözőségeit.

   A Kiskunság a betyárok emlékeivel van tele. Békés a gyümölcseiről, a szilvapálinkáról és a halászléről ismert. Itt megtaláljuk a halászlé, a bodag és a túrós kőttes receptjét is. Bemutatkozik a tanyavilág, Ópusztaszeren pedig ezeknek az összefoglalása. Csongrád, Makó az iparosok és a szélmalmok világa, Hajós a svábok lakhelye borospincékkel, dudásokkal, tekerőlantosokkal. A leghíresebb a vidéken Kiskunhalas leheletfinom csipkéivel, azokon magyar motívumokkal. Kalocsa feledhetetlen a korábban fehér, most inkább színes paprika- és tulipán mintákkal hímezve, főkötőkkel, fekete menyasszonyi ruhával,.

4. Erdély ugyancsak változatos tájakat foglal magában: Partium, Szilágyság, Fekete-Körös, Mezőség, Torockó, Székelyföld, Kalotaszeg, Csángóföld.

   Kalotaszeg fazsindelyes református templomai és négy fiatornyos haranglábai lenyűgöző szépségűek. Magyarvalkón a viseletek, a festőasztalosok, a varrottas kézimunkák, az egyedi hímzések és a népművészet minden ága lenyűgözi a látogatót (itt az olvasót).

   A Mezőség a legkorábban lakott magyar települések közül való. Benne a széki kézművesség páratlan emlékeit látjuk. A Székelykő alján Torockó népi építészete kiemelkedő, különösen azért, mert régóta egyetlen házat, kaput sem újítottak fel – szerencsére.

   Székelyföld legfontosabb látnivalója Szejkefürdőn Orbán Balázs néprajzkutató emléke a székely kapukkal. Udvarhelyszéken dúsan festett tékákat, bútorokat, szarufaragásokat, kerámiákat őriznek. Énlakán egykor csodás református templomot emeltek. Korond a fazekassággal írt történelmet, mesterei a mai napig készítik mázas kerámiáikat. Sepsiszentgyörgy ad helyet a Székely Nemzeti Múzeum gazdag gyűjteményének.

   Alsócsernát a Haszmann-gyűjteményben mutatja be a legrégebbi mázas, figurális kályhacsempéket.

  A csángók a székelyektől különvált népcsoport a Gyimesnek nevezett területen. Rendkívül színes belső falburkolatokat, különös szőtteseket, hímzéseket, durva fekete kendervásznakat készítettek a rengeteg erdőség közepén. Csernakeresztúron már színesedik a népi díszítés.

5. A Délvidék részei: Bácska és Bánság. Szent István korában még Alvidéknek mondták, mint a Magyar Királyság déli megyéit. Ma Szerbiához tartozik, és inkább Vajdaságnak nevezzük. Magyarok, németek és szerbek lakják – időnként változó arányban. Ma már a múlt századforduló óta kevesebben őrzik a hagyományos népviseletet, inkább csak a táncegyütteseknél divat a buggyos ujjú ruha, a keményített alsószoknya, a kötény, a főkötő és a kendő, meg a sok gyöngy – a nőknél. Doroszló, Péterréve, Topolya, Csantavér asszonyai házilag készítettek festéket a szőtteseikhez, a jobb módúak fehér hímzéses selyem fehérneműt viseltek, amit varróasszonyok varrtak ki számukra. A szobákban nem rakták meg magasra az ágyat. A népi fazekasságat felváltotta a porcelán. A férfiak téglát készítettek, és gyártottak míves hintókat, fogatokat.

   Székelykeve a Vajdaság legdélebbi, magyarok által lakott területe, ahová 1883-ban telepítettek le bukovinai székelyeket. Magyar sziget Szerbiában, Belgrádtól 46 km-re. Már csak a nyelvet őrzik, azt is inkább falvédőkön és egyszerűen hímzett polccsíkokon. Egy nyolcosztályos magyar iskola működik a községben.

A könyv végén helységnévmutató igazít el, ha valamely községet vagy várost keresünk a magyar népművészet gazdag tárházában.

Dicséret illeti kiváló munkájukért az Alexandra Kiadó szerkesztőit: Diósdi Lászlót és Ónodi Zsuzsát, a bonyolult grafikai tervezésért Ott Zsuzsannát, a címlapért Dékány Zsoltot. Kaiser Ottó vállalkozása egyedülálló, tekintve megjelent albumainak hosszú sorát, nagy érdeme a tájak jellegének és a népművészet különböző ágainak megörökítése. Képeivel biztosítja azt, hogy az utókorra is maradjon valami a közép-kelet-európai térség csodálatos színességéből.

A könyv igen igényes és elegáns karácsonyi ajándék lehet.  

DOBI ILDIKÓ