A MÉRET LÉNYEG!

A Magyar Elhízástudományi Társaság ez évi IX. kongresszusát 2008. május 23-24-én tartotta Budapesten. Az esemény egyben jubileumi évforduló is, mivel idén 15 éves a magyar elhízástudomány. Tennivaló van bőven, mivel az elhízás már Magyarországon is népegészségügyi probléma, jelenleg 2 millióra tehető az elhízottak száma és 4 millióan túlsúlyosak.

A jelek szerint tudományos tévhit az a közvélekedés, hogy a kövérek mindig vidám, jókedvű emberek. A tudományos világban régóta ismert tény, hogy a túlsúlyosak és elhízottak gyakrabban fordulnak elő a depressziós (és különösen a mániás-depressziós) betegek között, mint az „átlagpopulációban". A testsúly és az étvágy markáns megváltozása az ún. major depressziós epizód 9 tünete közül az egyik leggyakoribb. Az esetek kb. 70 százalékában étvágy- és testsúlycsökkenés, kb. 15 százalékában étvágy és testsúlynövekedés észlelhető, és csak a depressziós betegek kb. 15 százalékában nem változik sem az étvágy sem a testsúly. Mindemellett ezek a tünetek az ismétlődő depressziós periódusok során igen következetesen jelentkeznek.

A felnőtt populációban, reprezentatív mintán végzett vizsgálatok szerint elhízás (BMI 30 felett) esetén kb. 20-45 százalékkal gyakrabban észlelhető depresszió vagy bipoláris betegség. Mivel a depressziós betegek döntő többségénél a betegség jelentkezése (akut epizód) alatt étvágy-és testsúlycsökkenés észlelhető, így könnyen belátható, hogy az érintett betegek gyakoribb elhízása nem (elsősorban) az alapbetegséggel, hanem az életmóddal, a depressziós betegeknél gyakrabban előforduló cukorbetegséggel, a nem ritkán párhuzamosan jelentkező bulimiával és valószínűleg speciális genetikai-biológiai tényezőkkel függ össze. Depressziós és bipoláris betegeknél végzett vizsgálatok szerint a páciensek 57-68 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a metabolikus szindróma gyakoriságát pedig 25 és 49 százalék közöttinek találták bipoláris betegeknél.

A fentiek ismeretében jogos aggodalomra ad okot, hogy a hasi típusú elhízás és kísérőbetegségeinek kezelésére már néhány éve hazánkban is bevezetett (de még gyógyszertári forgalomban nem kapható) jóllakottság érzetet keltő, és a metabolikus szindróma – koszorúér betegségek, magasvérnyomás, zsíranyagcsere és szénhidrát háztartási zavarok – kezelésére kiadott gyógyszerről kiderült, hogy szedésekor figyelemre méltó esély van depresszió kialakulására, sőt öngyilkosságra is. Ezért az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatósága (FDA) 2010-ig megvonta a gyógyszer forgalombahozatali engedélyét. Bár az Európai Unió illetékes szerve nem változtatta meg az engedélyezésre vonatkozó döntését, a forgalmazás engedélyezésével az ausztráliai hatóságok is várnak az Egyesült Államokbeli végső döntésre. Az adott gyógyszerrel kapcsolatos további probléma, hogy depresszió akkor is jelentkezhet, ha nem depresszív betegek előzetesen antidepresszáns gyógyszert szedtek.

Az említett gyógyszerhez hasonló újabb termékek iránt fokozott a figyelem és sajnos legújabban skizofrénia ismételt jelentkezését állapították meg egy előzetesen már skizofréniás majd tünetmentes betegen, aki egy hónapi gyógyszerszedés után lett újra pszichiátriai beteg.

Az tapasztalatok szerint egyértelmű, hogy a központi idegrendszerre ható, jóllakottság érzést előidéző gyógyszerek semmiképp sem adhatók előzetes, vagy fennálló depresszió esetén. Ennek vizsgálatára egyszerű formájú tesztvizsgálat készül.

AZ XXXXXXXXXL PROBLÉMA

A 40 kg/m2 értékű, vagy azt meghaladó testtömegindex (BMI) esetén a beteg III. fokozatú, vagy morbid elhízás csoportba tartozik a WHO kritériuma alapján. A hazai orvosi szaknyelvben még nincs általánosan használt magyar kifejezés a morbid elhízásra, a következményeikre való tekintettel, a vészes elhízás kifejezés ajánlható (a vészes vérszegénység analógiájára). A morbid elhízás 1,5-6,9 százalékos előfordulási gyakorisága első látásra csekélynek tűnik, de epidemiológiai vizsgálatok és becslések szerint még Magyarországon is legalább 100.000 morbid obéz beteggel számolhatunk.

A probléma jelentősége elsősorban az előfordulás világszerte észlelt rohamos növekedéséből adódik. A jelenség kialakulásában genetikai és környezeti tényezők egyaránt szerepet játszanak. A morbid elhízás jelentőségét az érintett szempontjából a kísérő betegségek, az életminőség romlása és a társadalmi beilleszkedés nehézségei adják meg. A szíveredetű halálozás 12-szeres esélye mellett a hirtelen szívhalál esélye 40-szeresre nőhet. A cukorbetegség, magasvérnyomás, agyvérzés, mozgásszervi zavarok, zsírmáj, véralvadási zavarok, mentális zavarok és pszichiátriai kórképek, menstruációs zavarok, sterilitás, a szexuális élet zavarai, a bőrbetegségek nemcsak kísérő betegségek, hanem érthetően rontják a betegséghez kapcsolódó életminőséget.

Az egészségügyi ellátás – járóbeteg-rendelésen vagy kórházban – önmagában is számos nehézséget okoz, mivel a berendezés alkalmatlansága, az egészségügyi személyzet ápolói, vérvételi nehézségei, a beteg ellátása, mentőszállítása egyenként is rengeteg gondot okoz, de összességében szinte megoldhatatlan problémát jelent.

Mindemellett a morbid obezitás kezelése különös nehézséget jelent. Gondoljunk bele, hogy 200 kg-os testsúly esetén a gyógyszeres kezelések alkalmazásakor megszokott maximális 5 kg csökkenés csak 2,5 százalékot, vagyis alig látható különbséget jelent!

Egyértelmű tehát, hogy komplex kezelés szükséges. Egy Magyarországon kidolgozott módszerrel gyógyszermentesen, vízitorna, gimnasztika és lépésmérővel ellenőrzött gyaloglóprogramban 40-50 kg-nyi fogyás is elérhető volt, azonban a munka folytatása a hazai egészségügyi átszervezés miatt lehetetlenné vált.

Időközben új sebészeti irány alakult ki, a bariatrikus sebészet, ami a vészesen elhízásban szenvedők emésztőtraktusának különböző műtétjeivel maradandó testsúlycsökkenést tud előidézni. Jelenleg a társadalombiztosítás semmilyen olyan ellátási formát nem finanszíroz, amivel ez a vészesen kövér betegcsoport eredményesen kezelhető lenne, így a következményeket és az életkilátásokat tekintve elmondható sajnos, hogy a társadalombiztosítás egyszerűen halálra ítélte a morbid elhízott betegeket!

FOGYÁS, DE HOGYAN?

Egy hazai felmérésben 500, korábban már fogyókúrázó személy nyilatkozott testsúlycsökkentő módszereiről. A megkérdezettek mindösszesen 4 százalékának sikerült tartósan megváltoztatni az életmódját a fogyókúra során! A sikertelenség egyik tényezője a gyors fogyókúra volt (a válaszadók 95 százaléka) és több mint felük (51%) szívesebben választotta az ismerős, barát által javasolt módszereket. A megkérdezettek csak 12 százaléka kért segítséget háziorvosától, szakorvoshoz pedig csak a fogyni vágyók 7 százaléka fordult, miközben a fogyni vágyók kétharmada (65%) úgy vélte, hogy az orvosnak tanácsadó, felvilágosító szerepe van a sikeres testsúlycsökkentésben.

Egyértelmű, hogy a testsúlycsökkentésben fontos szerepe van a háziorvosoknak, hiszen a betegek leggyakrabban őket keresik fel különböző panaszokkal a rendelőben. A családorvos prevenciós munkájának részét kell képeznie a túlsúlyos betegek időben történő kiszűrése és a testsúlycsökkentő programokba történő bevonása. Egyénre szabottan kell megtervezni a stratégiát a motiváltság fokozására. Fontos hangsúlyozni, hogy csak a testsúly fokozatos, hosszú távú csökkentésével érhetünk el sikert és ehhez feltétlenül szükséges a páciens életmódjának megváltoztatása is.

Az elhízáshoz vezető számtalan tényező között pszichés faktorok is szerepelnek. Ezeknek nemcsak a túlsúly és elhízás kialakulásában, de megmaradásában, sőt a sikertelen testsúlycsökkentő próbálkozásokban is meghatározó szerepe lehet. A lelki tényezők között meghatározó a stresszkezelő, ún. coping mechaniznusok elégtelensége és az egyén önmagával való elégedettségének, belső harmóniájának hiánya. Sajnos mindkét faktor erőteljesen jelen van az átlagember mindennapjaiban.

A mindennapi tapasztalatból tudjuk, hogy a nehezen elért, nem is mindig a kívánt mértékű testsúlycsökkentést gyakran újabb hízás követi és betegeink között nagyok az egyéni különbségek. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor széles publicitást kapnak a különböző diétás-fogyókúrás programok, néha szakmai kontrol nélkül is. Egy előadás szerzői ezért összehasonlítottak néhány nagyobb esetszámú meta-analízist, egyetértést keresni a legjobb és a legtartósabb hatást biztosító módszerekről.

Hosszabb távon, még 3 év után is, a zsírszegény diéta csökkentette legtartósabban a testsúlyt és eredményesebbnek bizonyult a metabolikus szövődmények megelőzésében. A divatosabb diéták rendelkezésre álló kevés kontrolált eredményét összehasonlítva a rövid távú metabolikus előnyök kedvezőbbek voltak a zsiradékban gazdag Atkins csoportban (-4,7 kg), míg Zone (-1,6 kg), Ornish (-2,2 kg), LEARN (-2,6 kg) diéták mérsékeltebb fogyást eredményeztek, viszont a zsiradékban gazdag étrend hosszú távon lényegesen gyengébb eredményűnek bizonyult.

Változatlanul megőrizte előnyös helyét a fehérjegazdag étrend kevesebb szénhidrát fogyasztással, ugyanekkor bizonytalanság mutatkozik a glikámiás index értékelésében.

Végezetül hangsúlyozni kell, hogy míg a fogyókúra csak egy adott időszak feladata, addig a testsúlymenedzsment egész életen át tartó folyamatot jelent, amelyben szakmai irányítás szükséges.