A Szentszék egyházi bíróságai

Ahhoz, hogy az egyház mint saját szabályai alapján szerveződő közösség rendezetten működhessen, szüksége van olyan szervekre is, amelyek védelmezik rendjét és igazságot szolgáltatnak a felmerülő vitás ügyekben.

Ahhoz, hogy az egyház mint saját szabályai alapján szerveződő közösség rendezetten működhessen, szüksége van olyan szervekre is, amelyek védelmezik rendjét és igazságot szolgáltatnak a felmerülő vitás ügyekben.

Az egyház ezért „saját és kizárólagos jogon ítélkezik a lelki vagy lelkiekkel kapcsolatos dolgokra vonatkozó ügyekben", továbbá „az egyházi törvények megsértése ügyében és minden bűnös cselekedet ügyében, amennyiben a bűn megállapításáról és egyházi büntetések kiszabásáról van szó" (CIC 1401. kán.). „A római pápa az egész katolikus világ számára a legfelsőbb bíró" (CIC 1448. kán.), aki általában az Apostoli Szentszék rendes bíróságai útján ítélkezik. Ezek a bíróságok különböznek a Vatikánváros, mint független állam saját törvényszékeitől.

A három szentszéki bíróság közül az első az Apostoli Penitenciária (Paenitentiaria Apostolica), amelynek eredete a XII. század végére nyúlik vissza. A penitenciárius az a pap volt, aki a pápának fenntartott feloldozási ügyeket intézte, vagyis lényegében a pápa helyett gyóntatott. Később a főpenitenciárius munkáját további gyóntatók, azaz penitenciáriusok segítették, akik ma is megtalálhatók Róma négy nagy pápai bazilikájában. A pápai gyóntatók között hagyományosan képviseltetik magukat a különböző nemzetek, hogy anyanyelven tudják fogadni a gyónásokat.

A Penitenciária mindig is az ún. belső fórum ügyeiben volt illetékes. A még ki nem tudódott (de lelkiismeretben kötelező) esetekben feloldozást ad az Apostoli Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítés alól, felmentést a szent rendek felvételét vagy gyakorlását akadályozó szabálytalanságok, illetve egyes kötelezettségek alól, dönt bizonyos érvénytelen jogcselekmények (házasság, választások) orvoslásáról. Ezen kívül feladataihoz tartozik még a különféle búcsúk engedélyezése és szabályozása.

Az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága (Supremum Tribunal Signaturae Apostolicae) foglalkozott a XIII. századtól kezdődően azokkal az ügyekkel, amelyekben a pápától igazság szolgáltatását, vagy valamilyen kegyet, kiváltságot kérelmeztek. A referensek (referendarii) feldolgozták és a vonatkozó iratokat előkészítették aláírásra (innen a Szignatúra név). Egy idő után a pápa megadta a szignatúra tagjainak a jogot, hogy bizonyos ügyeket maguk intézzenek el és írjanak alá. Később két hivatalra osztották (a kegyes ügyek, illetve a bírósági funkciók szerint), ám a XVII. századra fokozatosan elvesztette jelentőségét, mert feladatait más hivatalok vették át. A mai Szignatúrát Szent X. Piusz 1909-ben állította fel ismét, mint a Szentszék legfelsőbb bíróságát, majd VI. Pál határozta meg jelenlegi feladatait.

A kongregációkhoz hasonlóan bíborosok és püspökök a tagjai, élükön a prefektussal, aki egyben a Vatikánvárosi Állam legfelsőbb bíróságának elnöke is. Első részlege látja el a tulajdonképpeni legfelsőbb bírósági funkciókat (semmisségi panaszok, felfolyamodások, rotai bírákkal szembeni érdekeltségi kifogások, bíróságok közötti illetékességi viták), második részlege közigazgatási bíróságként működik, a harmadik pedig az egyházi igazságszolgáltatás feletti felügyeletet gyakorolja (vö. CIC 1445. kán.).

A Rota Romana Bírósága (Tribunal Rotae Romanae) a Szentszék rendes fellebbviteli bíróságának számít. Eredete a XIII. század közepéig nyúlik vissza, és az avignoni pápai udvarban teljesedett ki. Ez volt a pápa bírósága, ami az elé kerülő mindenfajta egyházi peres ügyben az egyház legfőbb hatósága nevében ítélkezett. A XV-XVIII. században a létrejövő kongregációk miatt egyre szűkült a hatásköre, illetve illetékessége fokozatosan a Pápai Állam területére korlátozódott, ám ennek ellenére nagy szakmai tekintélynek örvendett az egyházban. A XIX. században lényegében már csak polgári bíróságként működött, és előbb a napóleoni háborúk alatt, majd a Pápai Állam 1870-es megszűntét követően szünetelt. A Rota Romanát végül Szent X. Piusz kúria-reformja állította helyre, immár mai formájában.

A Rota Romana másod- vagy többedik fokon foglalkozik azon peres eljárásokkal, amelyek rendes fellebbezés folytán elé kerülnek, vagy azokkal, amelyek a hívőknek a Szentatyához folyamodása révén kerülnek elé (CIC 1443-1444. kán.). Az apostoli bíróságok közül a legismertebbnek számít, mert ez foglalkozik a hívők szélesebb körét érintő házassági semmisségi ügyekkel. De illetékességébe tartoznak a püspökök, a prímás- és főapátok peres ügyei, s a közvetlenül a pápának alárendelt egyházi magán- vagy jogi személyek. Munkája hozzájárul az egyházi igazságszolgáltatási gyakorlat egységéhez és ítéletei segítik a többi egyházi bíróság munkáját is.

Nevét (rota, azaz kerék) legnagyobb valószínűséggel az ülésterem közepén álló nagy forgatható állványról kapta, vagy pedig a bírák köralakban elrendezett stallumairól. Más magyarázat szerint a rota a bírák rotációjára utal, akik háromfős turnusokban kapják az egymás után érkező ügyeket. Ez az egyetlen dikasztérium, aminek tagjai nem bíborosok, hanem ügyhallgató prelátusoknak (praelati auditores) nevezett bírók, élükön a dékánnal, továbbá két ügyész (promotor iustitiae) és három kötelékvédő (defensor vinculi). Mellette működik a rotai ügyvédeket és bírákat képző Studio Rotale.

A Rota bíráit és tisztviselőit minden bírósági évad elején fogadja a Szentatya, és értékes iránymutatással szolgál minden egyházi bíró számára, kiváltképpen a házassági ügyek tekintetében.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír