A vallásüldözések – az összes vallást tekintetbe véve – korunkban is minden évben több tízezer áldozatot követelnek a világban, elsősorban Ázsiában. A támadások többsége a keresztényeket éri.

A vallásüldözések – az összes vallást tekintetbe véve – korunkban is minden évben több tízezer áldozatot követelnek a világban, elsősorban Ázsiában. A támadások többsége a keresztényeket éri.

A vallásüldözések és vallásháborúk végigkísérték történelmünket: gondolhatunk itt a keresztényeket ért első üldözésekre, amelyek  a Római Birodalomhoz kötődnek, majd a VII. századtól kezdve, a keresztények és a zsidók elleni üldözésre Észak-Afrika és Kisázsia keresztény területein, a XVI. században dúló vallásháborúkra, vagy akár a XX. századi, kommunista ateizmus nevében történt vallásüldözésekre. Hosszú út vezetett addig, amíg 1948-ban, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásával a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogok alapjogokká váltak, legalábbis elméletben. A római katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat 1965. december 7-én kibocsátott Dignitatis Humanae című nyilatkozatában deklarálta a vallásszabadsághoz való elidegeníthetetlen jogot. 

A vallásüldözéseknek és vallásháborúknak politikai-ideológiai és vallási indíttatású formáival találkozhatunk. Az első esethez az állam által végrehajtott üldözések tartoznak, amelyek a kommunista ateizmus nevében minden vallás ellen irányulnak, mint pl. Kubában, Kínában,  vagy Észak-Koreában. Nigériában vagy Szudánban az üldözések etnikai okokra is visszavezethetők. A vallási indíttatásból végzett üldözések egy domináns vallás nevében ma elsősorban az iszlámhoz és a hinduizmushoz kötődnek (Pakisztán, Szaúd-Arábia, Irán, India, stb.). Ezekben az esetekben gyakran nem könnyű elkülöníteni az állam szerepét a szélsőséges csoportokétól.

Indiát nem számítva, az erőszak elsősorban a Közel-Kelet muzulmán országait érinti a Perzsa öböltől Közép-Ázsiáig. Ezekben az iszlám törvény, a saría által irányított országokban, ahol az Alkotmány az iszlámot államvallásként ismeri el, a más vallásokhoz tartozó embereket – keresztényeket és zsidókat – másodrendű állampolgárokként kezelik. Számukra a közhivatalok viselése és a kulturális tevékenységek – amelyeket itt összemosnak a hittérítéssel – tilosak, vagy csak szigorú ellenőrzés mellett gyakorolhatják ezeket. Ha valaki az iszlámról a kereszténységre szeretne áttérni, az nagyon súlyos, gyakran a halálig terjedő következményekkel jár. Újabb fájdalmas problémákat vet fel azon – nem elhanyagolható számú – keresztények a helyzete, akik házasságkötés miatt (a Korán tiltja a muzulmánoknak, hogy más vallásúval házasodjanak) vagy a kegyetlenségek elkerülésének érdekében muzulmán hitre térnek, ahogy ez például az Egyiptomi koptokkal gyakran előfordul.

Tagadhatatlan, hogy manapság leginkább a keresztényeket üldözik, ám az üldöztetés okai sokfélék. Mivel a kereszténységet a Nyugat – és 2003 óta különösen Amerika – vallásának tartják, a keresztényeket az iszlám hangsúlyozottan üldözi. A keresztények elleni erőszakos cselekedetek a muzulmán országokban elsősorban a papok, a szerzetesek és az egyházban dolgozó világiak ellen irányulnak.

Az okok az Evangélium „felforgató" eszméiben is keresendők: „A katolikus egyház zavaró tényező" – nyilatkozta Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) szervezet francia tagozatának igazgatója a La Croix című lapban.  „Az egyház emberről alkotott képe, amely minden ember elidegeníthetetlen méltóságán alapul, radikálisan eltér néhány más kultúra felfogásától."

Magyar Kurír

Forrás: La Croix

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük