Az embermentések története a felebaráti szeretet története. Emlékeznünk kell e szeretetre, hogy ismétlődő fájdalmas helyzetekben ne a rossz, hanem a jó irányítsa tetteinket – mondta Várszegi Asztrik főapát Pannonhalmán, a Világ Igaza díj átadásán március 31-én.

Az embermentések története a felebaráti szeretet története. Emlékeznünk kell e szeretetre, hogy ismétlődő fájdalmas helyzetekben ne a rossz, hanem a jó irányítsa tetteinket – mondta Várszegi Asztrik főapát Pannonhalmán, a Világ Igaza díj átadásán március 31-én.

A posztumusz díjazott Brunschweiler Benedek Eduard, aki 1944-45-ben a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőjeként bátor helytállásával számos ember életét mentette meg.

Az ünnepségen megjelent  Juliusz Janusz apostoli nuncius,  Christian Mühlethaler svájci, és Michael Zimmermann osztrák nagykövet,  a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet képviselői, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt képviselői, a Zsidó Hitközség országos és helyi képviselői, a Holokauszt Emlékközpont képviselői, az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviselői, és számos más közéleti szereplő.

A díjazott életét  Szita Szabolcs, a Holokauszt Közalapítvány vezető történésze ismertette „Megemlékezés Eduard Benedek Brunschweilerről, a Nemzetközi Vöröskereszt pannonhalmi megbízottjáról" című előadásában.

A díjat Aliza Bin-Noun nagykövet asszonytól Várszegi Asztrik vette át. A nagykövet asszony beszédében kiemelte: Eduard Benedek Brunschweiler a II. világháború alatt saját élete kockáztatásával mentette zsidó emberek életét, és ez akkor nagyon nagy dolog volt. A díj alapítása és odaítélése megmutatja Izrael állam hálás elismerését a megmentett zsidó emberek nevében, a családok nevében azoknak az embereknek, aki tettek valami különlegeset, rendkívülit ebben az időszakban – fogalmazott Aliza Bin-Noun.

A díjátadás után a résztvevők megkoszorúzták  Eduard Bendek Brunschweiler és Friedrich Born emléktábláját, majd a bazilikában Kelemen Krizosztom főapát sírjánál emlékeztek, aki már korábban megkapta a Világ Igaza kitüntetést. 

Arra a kérdésre, hogy mit mondhat Eduard Brunschweiler példája a mai embernek, Várszegi Asztrik elmondta: „Ha a mát, akár a világot, akár hazánk lelki békétlenségét és nyomorúságát nézzük, akkor az ő tette egyfajta keresztény tanúságtétel és bátorság. Az üldözöttek, a kisemmizettek, a megbélyegzettek védelmére ad nekünk példát Brunschweiler. Szegények, kirekesztettek, megpecsételtek mindig lesznek közöttetek, mondaná Jézus maga is, és erre az evangéliumi szabadságra és az isteni törvényre, a felebaráti szeretet mindig időszerű törvényére, és a keresztény ember belső szabadságára kitűnő példa Eduard Brunschweiler."

Az ünnepségen részt vett a ma 67 éves Balázs Endre is, aki három éves gyermekként, szüleivel és nyolc hónapos öccsével kapott menedéket az apátságban. Ő így emlékezett vissza ezekre az időkre: „Életem első emlékei ide kötnek – három és fél éves voltam akkor, de jól emlékszem mindenre – még azt is megmutattam Várszegi főapát úrnak, hogy melyik szobában laktunk. Öcsémnek, akkor nyolc hónapos csecsemőként, angolkórja volt, mert nem volt elég ennivaló. Arra is emlékszem, hogy a faluból egy néni minden nap egy kis tejet hozott fel, hogy mi élelmiszerhez jussunk. … A körülményekhez képest nagyon rendes szobában laktunk, fűtésünk is volt. A háború poklához képest mi nagyon jól éltünk. Emlékszem, hogy nagyon sok ember volt itt, és azt megkaptuk, amit talán otthon sem kaptunk volna meg."

Az alábbiakban a Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal és Balázs Endre mérnökkel készített beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják, amelyet a Katolikus Rádió munkatársa, Zimányi Ágnes készített.

Várszegi Asztrik főapát

– Hogyan került kapcsolatba Eduard Brunschweiler a Pannonhalmi Főapátsággal?
– A háború vége borzasztó volt mindenki számára Magyarországon.  A pannonhalmi főapát, Kelemen Krizosztom a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti megbízottját, Born Frigyest kereste meg és szerződést kötött vele. Pannonhalmát gyermekmenedékhelynek deklarálták, területen kívüli intézménynek tekintették, és Friedrich Born közvetítésével idekerült egy akkor még fiatal ember, Eduard Brunschweiler vállalkozó, kereskedő. Az ő feladata az volt, hogy a főapát segítségével Pannonhalmát védje. Övé volt a hivatali hatalom, a főapát pedig a rend elöljárójaként felelős volt az objektumért. Sokan éltek Pannonhalmán, később egy egész árvaházi intézet, aztán az ide menekülteket, sőt az ide küldötteket, és ezek között édesanyák, gyermekek, zsidó szökevények, katonaszökevények, végül az ostrom előtti napokban a környék asszonyai, gyermekei is jöttek, és így Pannonhalma, mint ahogy a középkorban, azílum, menedékhely volt, 1944 október 15-től 1945 március végéig, amíg a szovjet csapatok meg nem jelentek. 

Svájci születésű volt, 1935 óta Budapesten egy nagy gyár ágenseként dolgozott, és a vöröskeresztes tevékenységet önkéntes megbizatásból vállalta. A küldetése az volt, hogy a nemzetközi vöröskereszt munkatársaként a menekülteket, a kiszolgáltatottakat, és ezt az egész történelmi objektumot védelmezze. Svájci protestáns volt, itt a bencés atyákkal való jó kapcsolata alapján elkezdett jobban érdeklődni a katolikus egyház iránt, talán így fogalmazhatnám, hogy újra hitre talált, és katolizált. Ebben nagy segítője és kísérője volt Radó Polikárp professzor úr, neki is köszönhetően, nemcsak hogy a katolikus hitre áttért, hanem még csatlakozott is a bencések oblátus, tehát a világi közösségéhez, és akkor vette föl a Benedek nevet. Ezért most az emléktáblán is az Eduard keresztneve mellett ott van a Benedek név is. Tehát Európa védőszentje, Szent Benedek atyánk tiszteletére, mint bencés oblátus, ezt a nevet kapta.

– Ezekben az években a pannonhalmi főapát Kelemen Krizosztom volt. Ő már évtizedekkel ezelőtt megkapta a „Világ Igaza" kitüntetést. Eduard Brunschweiler személye, az ő szolgálata valahogy elfelejtődött, homályban maradt?
– Ismerős, hogy a „Világ Igaza" kitüntetést általában akkor kapja meg valaki, ha dokumentálni, igazolni tudják, hogy akár csak egy lelket, vagy egy csoportot a zsidóságból megmentett. Eduard Brunschweilerről tudtuk, hogy Nemzetközi Vöröskereszt delegátusaként Pannonhalmát védte, de részleteket a munkásságáról nem ismertünk. Szita Szabolcs kutatta ki a legutóbbi időben, és ez a történeti kutatás elég volt ahhoz, hogy később, azaz a mai napon megkaphassa ezt a posztumus kitüntetést. Kelemen Krizosztom főapát és Torda Lajos szolgálattevője kérdésében a dolog egyszerűbb volt. Él annak a férfinak, Geréb György professzornak az özvegye, aki férje elbeszéléséből és más dokumentumokból, továbbá pannonhalmi ismerős atyák elbeszéléséből igazolni tudták, hogy Kelemen Krizosztom és Torda Lajos kiket mentett meg és milyen módon. Így ők ketten 1998-ban kapták meg a „Világ Igaza" kitüntetést. De már korábban mind Friedrich Bornnak, mind pedig Eduard Brunschweilernek emléktáblát emeltünk a kolostor főkapujának ívei alatt. Tehát az emléktáblája itt volt, meg nem feledkeztünk róla, de a történeti kutatás késett, ezért ő később kaphatta meg ezt a kitüntetést.

– Mit mondhat Eduard Brunschweiler példája a mai embernek?
– Ha a mát, akár a világot, akár hazánk lelki békétlenségét és nyomorúságát nézzük, akkor az ő tette egyfajta keresztény tanúságtétel és bátorság. Az üldözöttek, a kisemmizettek, a megbélyegzettek védelmére ad nekünk példát Brunschweiler. Szegények, kirekesztettek, megpecsételtek mindig lesznek közöttetek, mondaná Jézus maga is, és erre az evangéliumi szabadságra és az isteni törvényre, a felebaráti szeretet mindig időszerű törvényére, és a keresztény ember belső szabadságára kitűnő példa Eduard Brunschweiler.

*

A ma 67 éves Balázs Endre hároméves gyermekként, szüleivel és nyolchónapos öccsével kapott menedéket a pannonhalmi apátságban. 

– Mire emlékszik ezekből az időkből?
– Anyám a soproni gettóból már a bevagonírozásra várt, amikor sikerült elmenekülnie, és apámmal együtt Erdély felé vették az utunkat. Anyám Erdélyben született és így sikerült az 1944-es év jórészét ott eltöltenünk, majd mikor az orosz csapatok bevonultak, akkor mi a megváltást tőlük várhattuk. Akkor előrejöttünk Pannonhalmáig. Pannonhalma befogadott bennünket, mert Sopron még ostrom alatt volt, és itt töltöttünk három-négy hónapot.

Életem első emlékei ide kötnek – három és fél éves voltam akkor, de jól emlékszem mindenre – még azt is megmutattam Várszegi főapát úrnak, hogy melyik szobában laktunk. Öcsémnek, akkor nyolc hónapos csecsemőként, angolkórja volt, mert nem volt elég ennivaló. Arra is emlékszem, hogy a faluból egy néni minden nap egy kis tejet hozott fel, hogy élelmiszerhez jussunk.

A körülményekhez képest nagyon rendes szobában laktunk, fűtésünk is volt. A háború poklához képest mi nagyon jól éltünk. Nagyon sok ember volt itt, és megkaptuk azt, amit talán otthon sem kaptunk volna meg. Emlékszem a tavaszra, szüleimmel sokat sétáltunk, és ezek az emlékek még mindig bennem vannak, mint életem első, visszaidézhető emlékei.

Édesanyám, aki már húsz éve meghalt, számtalanszor elmesélte, hogyan éltünk itt, és mennyi mindent köszönhetünk a pannonhalmi bencés rendnek. Én mérnökként, felnőttként sem felejtettem ezt el, rendszeresen tartom a kapcsolatot Várszegi Asztrik úrral, a rendezvényeken is itt vagyok és nagy szeretettel gondolok a bencés apátságra.

Magyar Kurir/Katolikus Rádió/MKPK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük