index_133.jpgA toborzás és a munkavállalók megtartása a döntéshozók egyik legnagyobb globális kihívása. A technológiai fejlődés a HR-t és a szakmai vezetőket is szemléletváltásra készteti a munkaerőért folytatott versenyben – hívja fel rá a figyelmet az EY, ahol épp ezért már a kiválasztástól folyamatos a tehetséggondozás, az innovatív technológiák alkalmazására pedig a mindennapi munkavégzést támogató funkcióknál is nagy hangsúlyt helyeznek.

 

A tehetségek bevonzása és megtartása jelenti az egyik legnagyobb nehézséget világszerte a cégvezetőknek – derül ki C-Suite Challenge™ több mint ezer döntéshozó megkérdezésén alapuló kutatásából. Az elemzés szerint a munkaerő felvétele jobban aggasztja az igazgatókat, mint az új versenytársak megjelenése vagy a pénzforgalmi változások.

 

„Az iskolakezdők 65 százaléka karrierje során olyan munkát is végez majd, amely ma még nem létezik” – emeli ki az eredmények kapcsán Debreczeni Dóra, az EY HR vezetője. A cégnél ezért fontosnak tartják, hogy támogassák munkatársaik szakmai fejlődését és felkészítsék rá őket, hogy olyan munkakörökben is megállják a helyüket, amelyek ma ismeretlenek számukra.

 

„Folyamatosan adaptáljuk az új megoldásokat mindennapi működésünkbe. Például több olyan mobilapplikációt is használunk, ami megkönnyíti a kommunikációt és innovatív gondolkodásmódra ösztönözi a kollégákat. Próbálunk harmóniát teremteni az ember és a technológiai változások között a sikeres együttműködés reményében” – emelte ki a szakember, aki szerint a tehetségek felvételéhez már nem elég versenyképes juttatási csomagot garantálni a jelentkezőknek. „A sikeres toborzás kulcsa, hogy nagy hangsúlyt helyezünk a jelölt gondolkodásmódjára, készségeire, valamint arra, hogyan tud azonosulni a szervezeti értékekkel, mennyire tudja kezelni a világ felgyorsulásából adódó változásokat, és a korábbi gyakorlathoz képest háttérbe szorul, hogy mi szerepel a pályázó szakmai önéletrajzában.”

 

Az EY a következő üzleti évben összesen 100 új munkatársat tervez felvenni Magyarországon, többek között olyan területekre, mint az adótanácsadás és a könyvvizsgálat, a tehetséges fiatalok jelentkezését ezért folyamatosan várja a szervezet.

 

A kutatásról

 

A C-Suite Challenge™ egy nemzetközi felmérés, amit a New York-i székhelyű kutató cég, a Conference Board 1999 óta minden évben elvégez (korábban CEO Challenge). A legfrissebb kutatás 2017 szeptembere és novembere között készült 561 vezérigazgató és 475 felsővezető bevonásával, akiket az üzleti világ legfontosabb kihívásairól kérdeztek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük