AB Előtt Az Egészségügyi Törvény:Viták Kereszttüzébe Kerülhet Az életmentő Beavatkozások Visszautasításának Szabályozása

http://aszklepioszforum.shp.hu/

2011-ben újra viták kereszttüzébe kerülhet az életmentő, életfenntartó kezelések visszautasításának hazai szabályozása, miután Alkotmánybírósághoz fordult dr. Vadász Gábor sebész aneszteziológus szakorvos, kérve az egészségügyi törvény és a kezelések visszautasításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes részei alkotmányellenességének kimondását és megsemmisítését.

http://aszklepioszforum.shp.hu/

A szakorvos beadványában jelezte: a jelenlegi szabályozás pontatlan, számos esetben végrehajthatatlan, a gyakorlatban nem működik. Mindez újra generálhatja a hazai eutanázia-vitákat is; a kérdésben utoljára 2003-ban foglalt állást a hazai Alkotmánybíróság.

Merész, bár sokak által régóta várt lépésre szánta el magát dr. Vadász Gábor nyugalmazott sebész-aneszteziológus szakorvos, amikor hosszas előkészületeket és konzultációkat követően beadványt fogalmazott a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága számára, kérve az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény jó néhány rendelkezésének megsemmisítését. Szerinte azok ugyanis sértik az alkotmányt. Az Aszklépiosz-fórum Cikkek, tanulmányok, olvasnivalók rovatában részleteiben is közzé tesszük a szakorvos beadványát, amely várhatóan újra generálja a hazai eutanázia vitákat is. Vadász Gábor a többi közt ugyanis azt állítja: bár az egészségügyi törvény szellemisége jó, 1997-ben sok tekintetben az élenjárók közé tartozott Európában, hiszen „a betegjogok között elismerte a beteg kezdeményezte passzív eutanáziát, a kezelés visszautasítása végrehajtásának szabályozásával. A rendelkezések hibái az elmúlt 13 év alatt azonban „halmozottan megmutatkoztak, sok tekintetben ütköznek a földrészünkön végbement jogfejlődéssel és a Magyar Köztársaság Alkotmányával is. A beadvány célja, többi közt épp ezek feloldása."

Bár a halál közelébe kerültek számára bonyolult procedúrát követően ma elvben bármilyen kezelés visszautasítható, Magyarországon mindmáig megoszlanak a vélemények arról, jelenti-e mindez a passzív eutanázia lehetőségét. Az egészségügyi törvény megalkotása előtti viták idején az Egészségügyi Tudományos Tanács és az orvosi kamara Etikai Kollégiuma is közölte: külön kell választani a passzív eutanáziát a halál közelébe jutó (terminális állapotú) betegek orvosi ellátásától, attól, hogy az orvos esetleg eltekint valamilyen beavatkozás elvégzésétől, s ezzel járul hozzá a beteg halálához. Definíció mindmáig nem született a kegyesnek, jónak nevezett halálra, ami akadályozza az előrelépést, annak ellenére, hogy egy 2000-ben közölt közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság 64 százaléka támogatná az eutanáziát, s kétharmaduk az aktív eutanáziát választaná. Az Alkotmánybíróság aktív eutanáziát elutasító 2003-as döntése azonban – amely ugyancsak adós maradt a fogalmak meghatározásával – egy időre nyugvópontra juttatta a kérdést, még ha nem is örökre.

Az akkori döntést Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd 1993-ban benyújtott indítványa váltotta ki, melyben azt kérték a taláros testülettől, hogy ismerje el a gyógyíthatatlan betegek aktív eutanáziához való jogát, és építsék be a Büntető Törvénykönyvbe a méltányossági ölés tényállását. Az Alkotmánybíróság 2003. áprilisi állásfoglalásának indoklása szerint azonban (még ha voltak is különvélemények) a minden embert megillető általános önrendelkezési jogból nem vezethető le a gyógyíthatatlan beteg azon joga, hogy halálát aktív orvosi tevékenység segítse elő.

A legújabb, 2010. decemberében iktatott beadványban a szakorvos emlékeztet, hogy korábbi döntésében az Alkotmánybíróság nem zárta ki lehetőségét annak, hogy álláspontja megváltozhat: a „határvonal nem egyszer s mindenkorra adott; az ismeretek szintje, az intézmények állapota, fejlettsége-fejletlensége és egy sor további tényező befolyással lehet e kérdés alkotmányosságának megítélésére." Mint Vadász Gábor írja: „Ötven éve vagyok orvos. Betegeim, családtagjaim, barátaim és saját véleményem összegezésével írom le, hogy a betegnek bármikor joga van eldönteni, hogy meddig és milyen terápiát kíván igénybe venni az eljövendő életútján, és senkinek sincs joga korlátozni őt belátó képessége birtokában hozott tájékozott döntésében. Ezt tükrözi az egészségügyi törvény alapeszméje is." Vadász Gábor már beadványa elején megalkotja a hiányzó fogalmakat, s számos törvényi helyet felsorol, amelyek szerinte gondok forrásai a mindennapokban.

Ezek között találjuk a kezelésről való lemondás szabályozását, az ehhez szükséges bizottság felállítását, a pszichiátriai szakvélemény kérését a beteg döntésének elfogadása előtt épp úgy, mint az úgynevezett élő végrendelet kérdéskörét, vagy annak szabályozását, milyen rokonok, illetve ki hozhat döntést az érintett helyett.

Vadász Gábor a többi közt jelzi, ma a törvény egyes paragrafusai között ellentmondás feszül; míg egyik helyen azt mondja a jogszabály, hogy közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban utasítható vissza életmentő-életfenntartó kezelés, addig másutt félreérthető a fogalmazás, és csak közokiratban teszi ezt lehetővé. Alkotmányellenes szerinte, hogy a dédszülőket, dédunokákat és a további felmenőket kizárták a helyettes döntéshozók közül,

Vadász Gábor szerint különösen nagy gondok vannak az életmentés és az életfenntartás fogalmai körül, ami a gyakorlatban számos probléma forrása. Ráadásul a jog több fogalmat összemos. „Az életmentés a javallata okán lehet azonnali, vagy későbbi, egymástól nagymértékben különböző tevékenység" – írja beadványában, amely szerint „az életmentésnek a szélesebb jelentéstartalommal történt értelmezése lehet az oka annak a lehetetlenségnek, hogy a sürgős életmentő beavatkozás visszautasítása esetére Bizottságot, három napot, lebeszélést, ismételten Bizottságot, illetve bírósági eljárást írtak elő" az egészségügyi törvényben. Vadász kiemeli, hogy az életmentés visszautasításának nem célja az élet megrövidítése, csupán az elnyújtott haldoklás elkerülése, és emiatt nem sorolható az eutanáziák közé."

A szakorvos szerint sok egészségügyi intézetnek nincs is pszichiáter szakorvosa, különösen nem olyan, aki a beteg sürgős életmentést igénylő életveszélyes állapotában igény szerint mozgósítható lenne, és akit a beteg számára rendelkezésre álló rövid időn belül az intézményben döntési helyzetbe hozhatnának. Így sok esetben nincs is meg a lehetősége az előírt háromtagú bizottságnak a beteg érdeke szerinti záros határidőn belüli összehívásának. Azaz: az intézmények különböző szakorvosi ellátottsága akadálya a betegek esélyegyenlősége megvalósulásának, ami ugyancsak alkotmányellenes rendelkezés. Vadász Gábor szerint még az életfenntartó kezelés visszautasítása sem tehető függővé egy bizonytalan elérhetőségű pszichiáter szakorvostól, csakhogy a beadványíró szerint az, hogy pszichiáternek kell megítélnie a beteg belátó képességét, nemcsak a beteg, de az orvos méltóságát is sérti, hiszen korábban neki kellett páciensével megállapodnia a szükséges terápiában.

További gond, hogy a jogszabály nem tartalmaz elegendő a beteg érdekeit védő garanciális elemet az életmentés sürgős eseteiben a visszautasítás lehetőségének a biztosításához. A kezelés visszautasításának részleteit szabályozó kormányrendelet rendelkezik ugyan a Bizottság összehívása rendjének a kialakításáról, működése feltételeinek a biztosításáról, de sehol nincsenek határidők – jelzi Vadász Gábor, aki arra is felhívja a figyelmet: nincs szabályozva és nincs megszervezve az elutasítást tartalmazó közokiratok nyilvántartása és a hozzáférés lehetőségének a kialakítása, így ma alig vannak olyanok, akik élnek az élő végrendelet nyújtotta lehetőséggel. Igaz, sem a közvélemény, sem az orvosok, sem a közjegyzők előtt nem is ismert kellő arányban ez a lehetőség. „Alátámasztja ezt a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökétől kapott információ is, miszerint az elmúlt évek alatt csak csupán egyetlen ügyfél kereste meg e tárgykörben, aki, amikor megtudta, hogy elmeorvosi vizsgálaton kell részt vennie, alkotmányos jogának Eütv. előírta gyakorlásához, visszakozott a nyilatkozattételtől" – írja beadványában a szakorvos.

Vadász Gábor annak alátámasztására, hogy számos alkotmányellenesnek ítélt törvényi hely van a jogszabályokban, klinikai példákat hoz. Az „arctalan" betegnek kíván emberi arcot adni és bemutatni azt, akiről a jogalkotó szerinte sok esetben meggondolatlanul rendelkezett.

„Agyvérzés miatt folyamatosan rosszabbodó, súlyos állapotú egyetemi tanárt hoz be két diplomás gyereke és a felesége a kórházba. Ott, a három családtagja előtt, akik ismerik az élete végéről kialakított álláspontját, miszerint békében, méltóságban és gépek nélkül kíván meghalni, ezt a beteg, a tanúként jelenlévő családtagjai előtt, közérthetően elmondja kezelőorvosának; nem kíván semminemű agresszív, invazív orvosi kezelésben részesülni.

A beteg állapota fokozatosan romlik, a kezelőorvos eljut a válaszúthoz:

a./ vegye figyelembe a már emberi ronccsá vált tájékozott betegnek az előzőekben előadott kívánságát, de nem volt Bizottság, sem pszichiáter szakorvos, sem három nap múlva ismétlés, sem lebeszélési kísérlet, vagy az előzők hiánya miatt

b./ kezdjen intenzív terápiát, mely végén, vagy:

1./ egy kiszámíthatatlan, de nem kívánt idő múlva bekövetkezik a halál, vagy

2./ esetleg hetek múlva a gépekről leválasztott biológiai készítmény szintűvé vált, volt homo sapienset eredményez a tevékenysége, (a vegetatív koma állapota), vagy

3./ esetleg konstans állapotba kerülve, tudattal bíró magatehetetlen, teljesen kiszolgáltatott emberi ronccsá válik, mely ellen a „beteg ember", amíg képes volt rá, az Eütv-nek a 15. § (5)-ben biztosított jogával élve, az ilyen irányú és ilyet eredményező orvosi tevékenység megkezdése ellen, a leghatározottabban tiltakozott, sőt meg is tiltotta azt!!!

Kérdem: a tisztességes orvos ilyenkor mit tesz? Továbbá megkérdezem, hogy hol van ilyen esetekben lehetőség! az Eütv 20. § (4) és (5)-ben, valamint a Kr 3. és 4. §-aiban lefektetettek végrehajtására?!"

Mint Vadász Gábor beadványában írja: „E törvényben sajnos, még mindig kísért a Monarchia örökül hagyott toteme, a § mindenekfölöttisége! Józan igazságérzetem és az általam, valamint kollégáim által tapasztaltak alátámasztják azt, amit e kérdéskörben igazságnak tartok-tartunk. Beadványommal célom a jog és a klinikum között keltett és keletkezett ellentmondások, az ebből eredeztetett feszültségek és veszélyek feltárása, ezek csillapítása, illetve elhárítása volt.

Megjegyzendő, hogy az eutanázia témakörében legutóbb az ELTÉ-n tartott konferencián a résztvevők közül számosan elismerték: bár az eutanázia Magyarországon tiltott, az a gyakorlatban számos esetben előfordul. A kérdéskörben 2010-ben mások is javaslattal fordultak az Országgyűlési Biztosok Hivatalához. A vizsgálat várható befejezési időpontja az év első fele. Talán nem véletlenül nyilatkozott úgy tavaly prof. dr. Szabó Máté ombudsman, hogy a 2011. évben kiemelten a betegjogok témakörére fókuszál majd.

Dr. Vadász Gábor pedig addig is kíváncsian várja az Alkotmánybíróság válaszát. Mint írja: „Nagyon sok energiát és időt áldoztam e beadvány megírására, hiszen nem rendelkezem jogi ismeretekkel. Sajnos, a férfiak Magyarországon várható élettartamát már több mint négy évvel túléltem; ugyanis rég elmúltam 74 éves. Szeretném még itt, a Földön megérni a válaszukat, de az egyre gyorsabban múló idő, ellenem dolgozik."

Köbli Anikó / Aszklépiosz-fórum/2011. január 7.