AMI MEGMARADT…Hegyaljai zsidó házak

Benkő Ágnes és Wirth Péter építészek könyve rendkívül értékes adatok, emlékek, képek gyűjteménye Hegyalja zsidó lakosságának életéről. Kétszáz évig laktak zsidók Tokaj-Hegyelja kisebb-nagyobb településein, amíg hetven évvel ezelőtt egy szálig kiirtották őket. Néhány épület, zsinagóga, rituális fürdő nyomait rögzíthették hétéves munkájuk során a szerzők.

Benkő Ágnes és Wirth Péter építészek könyve rendkívül értékes adatok, emlékek, képek gyűjteménye Hegyalja zsidó lakosságának életéről. Kétszáz évig laktak zsidók Tokaj-Hegyelja kisebb-nagyobb településein, amíg hetven évvel ezelőtt egy szálig kiirtották őket. Néhány épület, zsinagóga, rituális fürdő nyomait rögzíthették hétéves munkájuk során a szerzők.

Hegyalja védett kultúrtáj a tokaji borvidéken, az UNESCO világörökség listáján szerepel. Az 1970-es évek előtt azonban senki nem foglalkozott a még meglévő zsidó műemlékekkel, pedig itt bőven akadt belőlük. A Rabbiképző legendás igazgatója, Scheiber Sándor hívta fel Wirth Péter figyelmét „a hazai zsidóság múltját őrző kincsestárra". Feleségével, Benkő Ágnes építésszel együtt először Apostagon, egy Duna-menti kis faluban sikerült helyreállítaniuk a romos zsinagógát, amely felkeltette az Europa Nostra bizottság érdeklődését, majd először 1988-ban kapták meg az Europa Nostra-díjat munkájukért. Megmentettek tájházakat, ősi lakóépületeket a helyiek személyes emlékei, tudományos elemzések és levéltári iratok alapján. Wirth Péter ugyanis az Országos Műemléki Felügyelőség népi építészeti csoportját vezette.

Az izraelita vallásúak a Habsburg-birodalom távoli tájairól, Keletről és Nyugatról telepedtek vagy menekültek ide a 17. századtól kezdve. A 20. század elején már a hegyaljai lakosság egyharmadát tették ki az ortodox zsidók, 10-12 hitközség működött. Ma már szinte senki nem maradt közülük, az imaházakat vagy lerombolták, vagy (ritkábban) más funkciót kaptak. „Tokaj-Hegyalja zárt területéhez a legújabb felfogás szerint huszonnyolc hazai település tartozik. Ezek közül jelöltük ki kutatási célpontként azokat, ahol a zsidó közösség lélekszáma valaha is meghaladta a száz főt" – írja előszavában Wirth Péter.

Régi fényképek, leírások alapján az első vizsgált város Szerencs. A két szerző minden esetben utánajárt a helyi zsidóság történetének, lefényképezte a még álló lakó- és kereskedőházakat, a hitéletet szolgáló épületeket, közli az alaprajzukat, építészeti arányaikat, bemutatja az elfelejtett temetőket, közlik, ami megmaradt.

Mád ugyan viszonylag kis település, de hajdani nagy hitéletéről árulkodik sok leírás és a szerzők tervei alapján helyreállított, Europa Nostra-díjas zsinagóga. Szállodák, emeletes lakóházak is voltak Mádon zsidó tulajdonban. Meglepően gazdag díszítéseket, barokk kapualjakat fedeztek fel, és nyomokban megtalálták az izraelita temetőt is. Tolcsván a zsidó hitközség életével, a felekezet tagjainak lakóházaival, a hatalmas zsinagógával, a népiskolával, a kóser mészárszékkel és a temető felirataival ismerkedhetünk. Tállya településtörténetéhez hozzá tartozik a tokaji borkereskedelem és az általa megalapozott polgári lét. Kapurészleteken, omló falakon a festékrétegek alól előtűnnek a vallási motívumok. Jelen és múlt együtt él a fogadók, a borospincék, az egykori mikve (fürdőhelyiség), a sakter (kóser mészáros) háza és a temető emlékeiben.

Így haladunk tovább Sárospatak, Erdőbénye, Bodrogkeresztúr, Tokaj, Tarcal, Sátoraljaújhely, Abaújszántó, Göncruszka, Gönc, Zsujta és Forró településeken. Minden helységnél szó esik a helyi zsidóság történetéről, régi fényképeken megörökített családokról, esküvőkről, társasági eseményekről és természetesen az építményekről.

Felemelő látvány, hogyan újult meg egy-egy félig vagy teljesen lepusztult épület például Tokajban. Sárospatakon az emeletes imaházból áruház lett. A zsinagógák stílusa általában ortodox, azaz mindegyiknek megvannak a kötelező, mindenütt megtalálható elemei. Ezekre is érdekes oldalakat szánnak a szerzők. A településtörténet mellett gyönyörű kovácsoltvas munkákra, barokk kapualjakra figyelhetünk fel. Különös módon évtizedek után is érintetlenek maradtak bizonyos boltok, így a fodrászatok antik berendezései. Apró részletekből, stukkók maradványaiból következtettek a hajdani épület nagyságára és díszítéseire, ezekből rajzolták meg külső homlokzatát és belső szerkezetét. A fejezetek végén elhanyagolt, fűvel benőtt, hiányos parcellás temetők sorakoznak. Akadnak az épületek között elegáns villák, városias bérházak, áruházak, zsidó tulajdonosok gyárai, látunk korabeli kereskedői hirdetéseket, karikatúrákat, izraelita kórházat (pl. Sátoraljaújhelyen), csinos boltokat – persze a felújítás után. Ahol lehetett, felkutattak régi fotókat ezekről.

A bortermelés és -kereskedelem szempontjából Tokaj-Hegyalja igen alkalmas helyen fekszik. Keleti és nyugati irányba egyaránt könnyen eljuthattak a kereskedők szekerei. A tokaji bor híréhez hozzájárult, hogy jól szállítható. Egyes helyeken (pl. Göncön) megjelentek a borhamisítók is. 1865-ben a törvények lehetővé tették a zsidók teljes emancipációját, szabadon mozoghattak, gyakorolhatták a vallásukat. Ekkor a vidéki izraelita lakosság egy része a nagyobb városokba költözött, tehát jó néhány zsinagóga elárvult vagy átalakult, a temetők pedig – gondozás hiányában – lepusztultak.

Az utolsó fejezetben roppant izgalmas Forró község története.  A Budáról Miskolcon át Kassára vezető úton fekszik, de birtokként évszázadokig Kassához tartozott. A 17. századi pestisjárvány után tótokat (szlovákokat) telepítettek be a jó termőföld és a szőlők művelésére, s a 19. századra lakossága már félig magyar, félig tót volt. 1910-ben 68 izraelita lakost számláltak, akiket 1941-ben Kassán keresztül szállítottak Auschwitzba. A zsidók patikát, kocsmát, postát, fogadót, csárdát üzemeltettek. A Selymes család vitte a legtöbbre, a 19. században kastélyt épített Forrón, amit 1944-ig használt. 1958-ban az Abaúj Múzeum költözött az emeletes épületbe, majd az is megszűnt 2006-ban. A műemlék ház mára majdnem összeomlott. Uniós forrásokból a környező térburkolat felkövezése, „a gótikus eredetű katolikus templom, a barokk kápolna és plébánia helyreállítása" megtörtént – idézzük a könyv szerzőit. „Ezek az épületek a postafogadóval kivételes történeti együttest alkotnak. Miskolc és Kassa között félúton itt lehetne az idegenforgalom legfontosabb állomáshelye"

A szerzők vállalkoztak arra, hogy „ingyen elkészítjük a műemlék részletes felmérését és azokat az építészeti terveket, amelyek egy pályázat benyújtásához szükségesek… Javaslatunkkal a műemlék tulajdonosa, a helyi önkormányzat egyetért, ettől is remélve az idegenforgalom felvirágzását". Az egykori elegáns lakóépületbe múzeumot, emlékszobát, városi könyvtárat, eredeti fényképek alapján polgári szalont és „parasztszobát" is terveznek.

A gazdagon illusztrált, építészeti rajzokkal bőven ellátott, ízléses külsejű kiadvány végén tudományos igényű irodalomjegyzéket találunk. Bárcsak minden elhanyagolt műemlék ilyen elkötelezett híveket kapna!

A könyv a TERC Kft. gondozásában, a MAZSIKE terjesztésével jelent meg, valamint a Holokauszt Emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatásában részesült.

DOBI ILDIKÓ