Ami a Brehm-ből kimaradt

Alfred Brehm (1829-1884) német természettudós, zoológus, leghíresebb műve „Az állatok világa.” Tizenkilenc kötetes lexikon, a zoológusok, állatorvosok, etológusok, biológusok bibliája. A magyar nyelv megújítója, Kazinczy Ferenc is foglalkozott az állatokkal, illetve az állatok elnevezésével, „magyarításával”. Utána több költőnk, írónk, tudósunk is. Ezekből az elnevezésekből válogattam össze néhány furcsaságot.

   A magyar nyelvújítás korszakából (1770-1870) való a poroszkateve (dromedár), nyargalócz (iramszarvas), csörgöncz (csörgőkígyó), billegény (barázdabillegető), kávás csiga (kagyló), húros madár (rigó), tevekecske (láma), talpály (medve), tengeri sáska (languszta), egérpinty (csíz), kőfali fölleng (sarlós fecske), mormogzsebőc (ürge), nyakorján, vagy foltos nyakorján (zsiráf), nyargalóc (iramszarvas), szaladár (strucc). Tájnyelvekben a mai napig előfordul.

   Mikszáth Kálmán szelistyei asszonyai a kelempászmadár (mókus) fogadóban szálltak meg Mátyás király udvara felé tartva. Mikes Kelemen egyik levelében disznóhalnak nevezi a delfint és szörnyegnek a medúzát. Donászy Ferenc (gyermekkorom kedvenc írója) az „Őserdőkön, tengereken”, 1894-ben írt novelláskötetében tevepárducnak nevezi a zsiráfot. Jókai Mór ugatárnak hívja a kutyát, ugránynak a kengurut és papírskorpiónak a könyvmolyt.  Vajda Péter reformkori költő dalabár zenérnek nevezi a csalogányt. Arany János a flamingót lángmadárnak nevezi,

   Néhány furcsa nevű madár sincs a Brehm-ben, benne van viszont Herman Ottó, világhírű ornitológusunk 1914-ben kiadott könyvében, amelynek címe „A madarak hasznáról és kárárról.” Ezek is előfordulnak mai tájnyelvekben. Tikhordó, vagy gara (kánya), csettegő (tövisszúró gébics), hírmódi (csóka), aranymálinkó (sárgarigó), szegezin (cinke), bódorka (búbos vöcsök), sóvánka (poszáta).

   Nincs benne a Brehm-ben a turul, eredetmondáink legendás madara, a griff, amelynek oroszlán teste, sas szárnya és feje van, a vérfarkas és a csodaszarvas, az örök életű főnix (tűzmadár), a leviathán (óriás polip), a minotaurosz (bikaember), a pegazus (szárnyas ló), több nem jut most eszembe.

   És ne feledjük, azt csiripelik a verebek, hogy senkinek sem repül szájába a sült galamb, mert holló a hollónak nem vájja ki a szemét és a sas nem kapdos legyek után, valamint hiába akar sokat a szarka, nem sírja a farka, de ne búsuljunk, sok lúd disznót győz.

Láng Róbert