Aranyba rejtett arcok – Aranymaszkok Ázsiából

2007. március 12-én megnyílt a Zelnik-gyűjtemény és a Néprajzi Múzeum Aranyba rejtett arcok – Aranymaszkok Ázsiából című közös kiállítása. A világon most első alkalommal mutatják be a nagyközönségnek a két intézmény különleges tárgyait.

2007. március 12-én megnyílt a Zelnik-gyűjtemény és a Néprajzi Múzeum Aranyba rejtett arcok – Aranymaszkok Ázsiából című közös kiállítása. A világon most első alkalommal mutatják be a nagyközönségnek a két intézmény különleges tárgyait.

 Maszk – már maga a szó is izgalmat s némi titokzatosságot sugall, hisz az elrejtőzés, a más képében való megjelenés szándéka áll mögötte. Állati maszkot öltött a történelem előtti idők törzsi sámánja, amikor sikeres vadászatért folyamodott az égi hatalmakhoz. Álarcot vett fel az indián varázsló, amikor harci táncát járta a csaták előtt, s halotti álarcot kaptak az elhunytak megannyi kultúrkörben, amikor egy-egy uralkodó vagy hadvezér végső búcsúztatására került sor. Napjaink világához is hozzátartozik az álarcviselet, a laborokban dolgozó szakértők védőmaszkjától a hagyományidéző farsangokig, Hollywood maszkmestereitől a velencei karnevál csillogó álarcaiig.

A tárlat huszonnégy páratlan értékű arany-, valamint három ezüstmaszkot vonultat fel, amelyek a Zelnik-gyűjtemény világviszonylatban is egyedülálló darabjai. A kiállított aranymaszkok lelőhelye, készítésének ideje és funkciója tág határok között mozog: legrégibb darabjainak elkészülte becslések szerint az időszámításunk előtti 6-5. századra tehető, de stílusjegyeik alapján még a "legifjabbak" is 13-14. század körüliek – tehát fél ezredévnél idősebbek. A lelőhelyek a görög kori Trákiától Dél-Ázsián és Indokínán keresztül egészen Jáva szigetéig terjedhetnek. Az egykori felhasználást illetően a maszkok kidolgozottsága, anyagvastagsága és egyéb nyomok adnak támpontokat, amelyek alapján halotti (temetési) és más rituális funkció valószínűsíthető. A halotti maszkok közül kiemelkedik egy, a Liao-dinasztia (907-1125) idején készült darab. A Mandzsúria nagy részét uraló kitájok temetési szokásaihoz igazodva a maszk széle mentén lyukakat fúrtak, melyekhez ezüstből készült dróthálót erősítettek, s ez a drótháló alkotta a teljes testet beborító halotti lepel részét. A kiállítás másik büszkesége a skorpióálarc-páros. A tárgyak előző tulajdonosának tudomása szerint a Vietnami-hegylánc gerincére visszaszorult törzsek és fejedelemségek valamelyikéből származnak e műremekek. A skorpió etnográfiai vonatkozásai mindazonáltal meglehetősen bizonytalanok, vegyesek. A délkelet-ázsiai monszunövezetben több népcsoport asszonyai kézfejükre, Borneó szigetén a tengerparti iban harcosok pedig felsőtestükre tetoválják a skorpiót, hogy így védekezzenek rettegett, nemritkán halálos csípésétől. A dômb törzsbeliek (indiai Orissa állam) pedig épp ellenkezőleg, az állat életerejének és energiájának megszerzése érdekében teszik ugyanezt.

A Néprajzi Múzeum saját gyűjteményéből válogatott kollekció hasonlóan különleges, eddig még be nem mutatott ritkaságokat tár a látogató elé. E maszkok zöme Óceániából, elsősorban Pápua Új-Guinea szigetvilágáról származik. A múzeum által bemutatott temetési, tánc- és színházi maszkok többsége mulandó anyagokból készült (növényi rostokból, levelekből, sőt előfordulnak szőrből vagy akár pókhálóból készült alkotások), de fából vagy kéregből faragott példányok is vannak a kiállítás tárgyi anyagában. Az álarcok többnyire különböző titkos társaságokhoz kötődtek, melyeket e társaságok tagjai készítettek és viseltek a felnőtté avató rítusok során.

A nemesfémek királya az arany évezredek óta a gazdagsággal, a hatalommal egyenértékű, érte éltek és öltek is. Nők aggatták magukra díszként, viselték papok és császárok, kutatták Eldorádóban, alkimisták próbálták létrehozni boszorkánykonyháikban. De nem csupán pénzként, ékszerként használták, az ókortól kezdve készítettek belőle temetési szertartásokra szánt álarcokat is. Méltán világhírű Tutanhamon fáraó halotti maszkja vagy a megtalálója, Schliemann által a görög Agamemnón királynak ttulajdonított mesteri álarc. A maszkok ezerszínű világából is kiemelkedik Ázsia, ahonnan a Zelnik-gyűjtemény aranymaszkjainak zöme származik. A legdrágább alapanyag persze nem akárkinek, általában csak előkelőségeknek, uralkodóknak járt.

Nemcsak az arany és más nemesfémek izgatták ősidők óta az emberi fantáziát, hanem a drágakövek és a további drágakövek például achát, ametiszt, jáde, jáspis, lazúrkő, nefrit, ónix, opál, topáz, türkiz is. Kínában közülük előszeretettel használták ékszerek s álarcok alapanyagaként a jádét. A jádémaszkokat különféle rituális célokra alkalmazták, többek között a halottak arcát fedték le velük, sőt néha jádegömböket helyeztek az elhunyt szájába is.

Kínában a jádét királyi kőként emlegették, s szinte az aranyhoz és a gyémánthoz hasonlóan tisztelték. Sokszor ebből készítették a legféltettebb, örökkévalóságnak szánt, véderővel felruházott tárgyakat, mint a kiállításon látható szörnyalakra emlékeztető maszkot, mivel a jádét elpusztíthatatlannak tartották. Egyes maszkok készítésének helye és időpontja nem ismert, s konkrét funkciójának eldöntéséhez sincs támpont. Egye teóriák szerint az ilyen darabokat melldíszként, netán amulettként viselhették papok ősi rituálék során.

Kínában nem csupán ékszerkészítésre használták, hanem a temetésekkor is gyakran kapott szerepet. A több darabból álló jádemaszkokat általában selyemlepelre varrták, így helyezték a halott arcára. Később gyakorivá vált, hogy az egész holttestet vékony jádekövekből összefűzött ruhával fedték le. A jádéról Kínában máig azt tartják, hogy a konfuciánus erények bölcsesség, igazságosság, szenvedély, szerénység és bátorság megtestesítője, s számos más kultúrában is szerencsét hozó, védelmező kőnek tekintették. Napjainkig ismeretes egy kínai mondás: az arany értékes, de a jáde felbecsülhetetlen.

A türkizt – akárcsak a jádét – évszázadokon át előszeretettel használták ékszerek készítésére Kínában. Népszerűségét fokozta az a hiedelem, hogy képes elhárítani a betegségeket. Viselői úgy gondolták, hogy többnyire kékeszöld színének módosulása jelzi, tükrözi tulajdonosa egészségének változását. A nagy becsben tartott türkiznek már az egyiptomiak is csodaerőt tulajdonítottak, azt tartották, hogy megóv a lezuhanástól, s lelki egyensúlyt biztosít.

A lazurit viszonylag ritka, ám annál kedveltebb ékszerkő volt már az ókorban is. Hevítéssel színe befolyásolható, de legkeresettebb a mélykék változat. Legrégebben, immár 5-6000 éve Afganisztánban bányásszák, de kisebb készletek akadnak Kína területén is, ahol dísztárgyak, ékszerek keresett alapanyaga. A lazúrkő – lapis lazuli – felhasználása is az ősi időkbe nyúlik vissza. A legrégebbi megmunkált lazúrkő i. e. 3500 tájáról került elő egy Úr városában feltárt királysírból.

A Zelnik-gyűjtemény izgalmas, valószínűleg a világon egyedülálló darabja egy arany skorpiópár, a figurák potrohára királyi illetve királynői arcot domborított az aranyműves. A tárgyak előző tulajdonosának tudomása szerint a Vietnami-hegylánc gerincére visszaszorult törzsek valamelyikéből származnak e műremekek. A pompás maszkpárosnál alkalmazott skorpióforma etnográfiai vonatkozásai bizonytalanok. Délkelet-Ázsiában több népcsoport asszonyai kézfejükre, Borneó szigetén a harcosok felsőtestükre tetoválták a skorpiót, így védekezve rettegett csípésüktől. A kisebb sérülések dacára mindkét tárgy kiváló állapotú.

A kiállításhoz a megértést nagyban segítő, könnyen érthető kiállítási kalauz készült, míg az alaposabb elmélyülést a katalógus szolgálja. A gyerekeket a múzeumpedagógiai kiadvány segíti abban, hogy megismerjék a maszkok világát.

	Zelnik István

A kiállítást Biró Anna, Jelen János, és Wilhelm Gábor rendezte.

Az „Aranyba rejtett arcok – Aranymaszkok Ázsiából" Budapestről a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, ezután a debreceni Déri Múzeumba vándorol, majd a hazai bemutatóhelyek után az aranytárgyak jövőre Nyugat-Európa kiállítóhelyein is bemutatkoznak.

Forrás: Zelnik-gyűjtemény

http://www.neprajz.hu/

Lantai József