2026.március.18. szerda.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

mav_nyugati_pu_kormanyablak_atado_1_20180220.jpg
Nyugati PU Kormányablak A Nyugati és a Keleti pályaudvar területén is befejeződött a kormányablakok kiépítése. A Nyugatiban 486 m2-en 12 ügyfélpult és 2 fotófülke, a hamarosan megnyíló Keletiben 440 m2-en 10 ügyfélpult és 2 db fotófülke várja az utasokat. Mindkét kormányablak akadálymentes.
boll-1.JPG
Az 1985-ben elhunyt, Nobel-díjas német író, Heinrich Böll munkái, napjainkban idehaza nem tartoznak a legolvasottabbak közé. Pedig életében, életművében kitüntetett szerep jutott Magyarországnak. Az író három regénye köré csoportosítva ebből a kapcsolatrendszerből mutat be a Petőfi Irodalmi Múzeum most megnyílt, és május 6-ig látogatható kiállítása néhány kevésbé ismert, vagy éppen ismeretlen mozzanatot.
kitek.jpg
Sikerrel zárult a hétvégén a Visegrádi Csoport országainak filmművészetét bemutató Előhívás – #V4filmfeszt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál elérte célját, a bemutatott alkotásokon keresztül közelebb hozta a hazai közönséghez a Visegrádi Csoport országainak filmművészetét. Ugyanakkor jó néhány tanulság is megfogalmazódott a fesztivál négy napja alatt, például egymás filmjeinek forgalmazási támogatását vagy a hazai filmek piaci részesedését illetően.  
1_kep_1.jpg
Esernyő az agyaghadsereg kocsiján Kezdetben vala a napernyő, később rájött az emberiség arra, hogy esőben is használható. De addig sok évnek kellett eltelnie. Az ókori Egyiptomban a fáraó-osztotta kiváltság volt az ernyő birtoklása. Csin Si Huang császár idejében (Kr. e. 200 körül) biztos használtak ernyőt, mert az ő sírját védi az agyaghadsereg, egyik kocsiján ernyő látható. A középkorban az ernyő pápai jelkép volt. Majd eltelt sok évszázad és az...
image35_2.jpg
A Magyar Telekom 2017-ben is folytatta intenzív hálózatfejlesztését, előzetes terveinek megfelelően egy év alatt közel 270 ezer újabb háztartást fedett le szélessávú vezetékes hálózattal. Az újonnan elért otthonokok több mint 40%-ában gigabit-képes optikai hálózatot épített ki a vállalat.  Így ma már összesen több mint 3 millió háztartásban elérhető a legalább 30 Mbit/s sebességű vezetékes szolgáltatás a Telekom hálózatán. Ebből 800 ezer otthonban gigabit-képes optikai hálózat áll rendelkezésre, így akár...