Az UNIQA a hivatalos biztosítója a MOL új, MOL LIMO néven induló közösségi autómegosztó szolgáltatásának. A 300 autóból álló flottához a Casco biztosítást az UNIQA szolgáltatja.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Idén májustól élvezhetik a magyar gazdák az ország egész területére kiterjedő, jégkár-mérséklő rendszer, a Jéger előnyeit. Az eddig három megyében kiépített kárelhárító eszközök tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy ez a védelem csak a megkötött biztosításokkal együtt hatékony igazán – tette közzé adatait a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Jelentősen, 12,2 százalékkal drágultak az új lakások a múlt év harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. Január közepén a legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres budapesti lakások átlagos négyzetméterára 673 ezer forint volt. Debrecenben 396 ezer forint, Szegeden 383 ezer forint, Győrben pedig 337 ezer forint volt az átlagár. A használt lakásoknál fordulat történt, bár az árak emelkedtek, a drágulás mértéke a 2014-es szintre lassult.
Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a leszármazottak, úgy válnak egyre élesebbé rajtuk legendás nagyapjuk vonásai.
A két évvel ezelőtti alapítása óta már 150 tanulónak nyújtott új megélhetést a Codecool programozóiskola. Az egyre gyorsuló ütemet jól jelzi, hogy csak idén további legalább 150 emberük helyezkedik el a Codecool segítségével.
Magyar startup biztosítja a zöld energiát a Prologis Park Budapest-Harbor elektromos töltőállomásához.
Bullet For My Valentine és Asking Alexandria koncert. Ahogy már megszokhattuk a Budapest Park és a New Beat jövőre is igyekszik minden műfaj rajongójának örömet szerezni, ezúttal a metál szerelmeseinek hozunk jó híreket: 2018. június 18-án a walesi metalcore formáció, a Bullet For My Valentine koncertezik nálunk, partnerük pedig az Asking Alexandria lesz. Zúzásra fel!
Az Európai Bizottság iránymutatást tesz közzé, hogy megkönnyítse az új adatvédelmi szabályok május 25-től esedékes, zökkenőmentes és közvetlen alkalmazását az egész unióban. A bizottság a kkv-knak szóló új online eszközt is létrehoz.
A Sárik Péter trió decemberben ünnepelte 10. születésnapját. Az ünnepi koncertre már hetekkel előtte nem lehetett jegyet kapni. Ezért most azoknak, akik kihagyták, vagy akik nem fértek be: szülinapi utókoncert lesz a Fonóban, nem is akárhogy!
Február 7. és március 7. között szerdánként 18 órától ingyenes filmvetítések a Blinken OSA Archívumban. Lemaradtál a Verzióról? Vagy csak kimaradt néhány film? Íme 5 alkalom, hogy megnézd a 14. Verzió Filmfesztivál legjobb dokujait, köztük a nyitófilmet, valamint a fődíjas, a különdíjas és a közönségdíjas alkotást.
Zenei gyöngyszemek a Mátyás-templomban. Négy fantasztikus művész összefogása egy nemes ügy érdekében – Szamosi Szabolcs orgonaművész és barátai: Sebestyén Márta népdalénekes, Dés László dzsesszzenész-zeneszerző és Sigmund Groven norvég szájharmonika-művész 2018. február 13-án, 19:30 órakor jótékonysági koncertet adnak a Mátyás-templomban a Filharmónia Magyarország szervezésében. A koncert bevételét a fellépők az Érintettek Egyesület javára ajánlják fel.
