Az MNB kötelezte az FHB Kereskedelmi Bankot és az OTP Bankot, hogy üzletszabályzatuk kiegészítésével egyértelmű és teljes körű tájékoztatást adjanak ügyfeleiknek a nyereménybetétek kamat- és nyereményalap számításáról. Az FHB Bankot – a termékhez kötődő számviteli hiányosságok miatt is – nyolcmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a jegybank.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Foto: Gordon Eszter Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2017. II. félévi oktatási tevékenységét. Hasonlóan a korábbi évekhez, a Program keretében idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívták fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.
Voodoo Papa & Szokolay Dongó Balázs a Fonóban. Szájharmonika, dob, gitár és ének – elsőre megszokott zenekari felállásnak tűnik. Ezeket a hangszereket azonban Szert Zsigmond és Fejér Simon Pál ketten szólaltatják meg. Ehhez az elementáris duóhoz csatlakozik vendégként a magyar népzene ikonikus alakja, Szokolay Dongó Balázs.
Kiemelkedő számú jelentkezés érkezett a Magyar Foundation of North America kezdeményezésére.
A boldog baba titka a kiegyensúlyozott kismama. Déli fekvésű gyerekszoba, az ország legjobb orvosa és a világ legdrágább kiságya – a picinek a folsavtól az egyetemig mindent meg kell kapnia. A gólyahír örömét általában a felelősség szorongató érzése követi: kismamaként szeretnénk a legjobb feltételeket nyújtani születendő gyermekünknek, gyakran túlzó elvárásokat állítva magunk elé.
Guernsey 27 pennys postabélyege Mint hajdani bélyeggyűjtő, szívesen keresgélek a neten bélyegeket. Ráleltem egy csodálatos motívum gyűjtemény weboldalára. Kutyák bélyegen a világ minden tájáról. Gondoltam, megkeresem törpe schnauzer kutyánkat, hátha valamelyik bélyegen rajta van. Találtam is egyet, letöltöttem és vizslatni kezdtem.
Február 3-án indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek a nyáron állhatnak először szolgálatba.
Az ár, az akkumulátor élettartama és a kijelző mérete. Ezek azok a jellemzők, amelyeket a leginkább figyelembe veszünk az új telefon kiválasztásakor.[1] A Samsung Galaxy A8(2018), amely mostantól már hazánkban is elérhető, mindhárom szempontból jó választásnak bizonyul: a káván túlnyúló Infinity Display[2] kijelzője és a gyorstöltő funkcióval ellátott akkumulátora a Samsung zászlóshajó modelljeiben már megszokott, nagy népszerűségnek örvendő funkciókat idézi, mindezt a középkategóriára jellemző áron.
Látványosan csökken a kirándulni indulók száma a téli időszakban a nyári hónapokhoz képest Magyarországon, pedig a túrázás minden évszakban lenyűgöző élmény, hiszen a természet mindig egy másik arcát mutatja. A legtöbb természetjárót a hideg időjárás tartja vissza a hosszabb rövidebb kirándulásoktól annak ellenére, hogy néhány egyszerű, az öltözetre vonatkozó trükkel télen is bárki kiválóan érezheti magát a természetben.
A PTE Szentágothai János Kutatóközpontjába várja január 23-án, kedden 11 órától a természettudományok, az informatika, a sporttudományok és a tanárképzés iránt érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Természettudományi Kara (TTK).
Simon Stephens: Heisenberg c. darabját mutatja be az Orlai Produkciós Iroda január 24-én a Hatszín Teátrumban, Szabó Máté rendezésében.
