A korábban felröppent híreket, miszerint az Apple csökkenti a legújabb okostelefonjának gyártási mennyiségét, úgy tűnik a karácsony és az újév elkezdésével több forrás is megerősíti.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Ana Roš, a világ legjobb női szakácsa Az ősz visszavonhatatlan teljességgel lendületbe jött, szép színekkel „átfesti” a környezetet – erőteljesen és sikeresen jó hangulatot varázsol az emberek szívébe-lelkébe. – Tájékoztatott László Gyula, a MÚOSZ Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály tagja, Szlovénia szerelmese.
A Radetzky induló kottája Az Újévi Koncert közvetítését néztem, utolsó szám természetesen a Radetzky induló. Egyik kedvencem, úgy tűnik a bécsi közönségnek is, hagyományosan a karmester intésére ütemesen tapsolták a ritmust.
Vízkeresztet január 6-án ünnepli a katolikus egyház parancsolt ünnepként. Az epifánia („epiphania Domini”, az „Úr megjelenése”) néven is nevezett nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
Létezik olyan zene, ami összeköt bennünket az élet örömével, a teljes élet ízével, ami találkozás a lélek és a szellem örök világának legyőzhetetlen életerejével. Az ÖRÖMTÜZEK A VILÁG TETEJÉN! CD a kozmikus életerő diadalának jegyében született.
Válogatott felvételekkel érkezik a humorcsatornára a Láttad már? Legszebb öröm a káröröm, a balul elsült home videók pedig reneszánszukat élik. Ezt a nemes hagyományt ünnepli a Comedy Central új, saját gyártású produkciója.
Rekordszámú nézettség a NOSALTY-nál a karácsonyi és szilveszteri időszakban 2017-ben. A Centrál Médiacsoport piacvezető gasztroportálját, a NOSALTY-t közel 390 ezer egyedi látogató kereste fel 2017. december 23-án, ezzel a 4. – mobilon az első – legnézettebb oldal volt ezen a napon a Digitális Közönségmérési Tanács adatai alapján.
Vajon mi lett az ország kedvenc levese? Hatalmas érdeklődés kísérte a Bonduelle „Nagy Levesválasztó” elnevezésű, nyereményjátékkal egybekötött országos promócióját, amelynek arca Fördős Zé, a népszerű gasztro-blogger volt.
Három nonprofit szervezet összesen közel 18 millió forintnyi támogatást nyert el a közfoglalkoztatottak pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási programjainak megvalósítására kiírt jegybanki pályázaton. Az MNB támogatásával így idén négy megyében előadásokkal, szimulációs gyakorlatokkal ismertetik meg az érintett fogyasztókkal a hitelfelvétellel kapcsolatos tudnivalókat.
2018 elején már több mint 300 ezer Telekom ügyfél élvezheti okostelefonján a 4G Hang előnyeit. A 4G Hang gyorsabb hívásfelépülést, HD hangminőséget és telefonálás közben is folyamatos, 4G sebességű mobilinternet kapcsolatot biztosít.
Kiberbáb, kísérletező tendenciák, a báblét alakzatai, a bábszínház és a poszthumanizmus kapcsolata – rendhagyó konferenciának és workshopnak ad otthont 2018. január 13-án a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ a Vojtina Bábszínházzal közösen.
