2026.március.22. vasárnap.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

Lényeges javulás állt be a magyarországi utakon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül közlekedő gépjárművek számát tekintve: 2017. szeptember végén – az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben – a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
hal2.JPG
Az egészségtudatos táplálkozás, a célzott kampányok, valamint az étkezési hal áfájának jövő év januári csökkentése megteremti a lehetőségét annak, hogy a halfogyasztás tovább nőjön hazánkban – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Hortobágyi Halgazdaság Zrt-nél tett látogatása során.
brusszel.jpg
A Pact 4 Youth nemzetközi program keretében magyar delegáció képviselte csütörtökön Brüsszelben a Nemzeti Ifjúsági Tanács által koordinált Nemzeti Akciótervet. Az ifjúság-fejlesztési tanulmányban piaci szakértőként együttműködő, az ifjúsági munkaerő-piaci foglalkoztatás területén piacvezető MELÓ-DIÁK hálózat diákjai már olyan pályaorientációs és készségfejlesztő program keretében dolgoznak a tanulmányaik mellett, amely 2 év alatt fejleszti optimális szintre a fiatalok foglalkoztathatósági kompetenciáit, megkönnyítve a munkaerő-piaci integrációjukat.  A konferencián előadó Navracsics Tibor, az Európai Bizottság...
canar-1.jpg
 Bizonyára sokan ábrándoztak már arról, milyen érdekes lenne egy karácsonyt a hideg, ködös tél helyett egy kellemesen meleg estén, vízparton tölteni. Gyorsan el is vetették a gondolatot, hiszen ki is akarna ezért legalább egy napig utazni. Hát most érdemes az ötlettel újra foglalkozni, mert egy ilyen tengerpart Budapestről úgy négy, négy és fél óra repülőúttal elérhető!
image8_1.jpg
Lélekölő bolyongás üzletről üzletre, fáradt kutakodás a netes ajánlatok között. Kinek van kedve tömött áruházakban vagy az interneten intézni a karácsonyi bevásárlást? Úgy tényleg intéznivaló lesz. Aki már kipróbálta, milyen egy meseszerű piactéren, forralt bort kortyolgatva, fesztiválhangulatban válogatni kézműves remekek és nívós iparművészeti alkotások között, az tudja, mennyivel jobban tud esni ez.
0020.JPG
Kedves Zenészek, Dalszövegírók, Frontemberek, Rapperek! Éberen figyelem dalaitok szövegét és szomorúan tapasztalom, hogy kevés a lelkesedés, az optimizmus bennük. Bezzeg az én időmben, különösen a kemény diktatúrában elődeitek más szövegeket, a társadalom hangulatához és igényeihez jobban illő dalokat, indulókat, slágereket alkottak. Fel is sorolok néhány példát.
mnblogo_4.jpg
Az MNB a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére, számítására, valamint a THM maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 5 millió forint, illetve 1,5 millió forint bírsággal sújtotta a záloghitelezési tevékenységet folytató CORNER Záloghitel Zrt.-t és a Correct Zálogház Zrt.-t.
image7_2.jpg
Ha választhatnának év végi munkahelyi ajándékot, a pénznek és a wellnessutalványnak örülnének a legjobban a magyarok – derül ki a NaturMed Hotel Carbona reprezentatív kutatásából. A legnagyobb hévízi szálloda megbízásából készült országos felmérés szerint a válaszadók alig ötöde kap minden évben meglepetést munkahelyétől vagy céges partnerétől. Az ajándékozók körében legnépszerűbb ünnepi ajándék a virág, az édesség és a könyv.  
70es3.jpg
Az OTP legjobb reklámplakátja a 70-es évekből Az alacsony kamatkörnyezet miatt a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kamata is a mélybe süllyedt. Ma már ott tart a piac, hogy a legjobb személyi kölcsönök alig több mint 7 százalékos thm-mel igényelhetőek, ami kedvezőbb bizonyos jelzálog alapú lakáshiteleknél is. A bankok közötti verseny miatt a személyi kölcsönök kamatai viszont még tovább eshetnek.