Informatikai fakultációt indított a Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnáziuma középiskolások számára az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara és az evosoft Hungary szoftverfejlesztő cég gesztorálásval.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A Semmelweis Egyetemen nyílik az első magyarországi NIPT – laboratórium. Mérföldkőhöz érkezett az Európában elsőként bevezetett, és jelenleg magánfinanszírozás keretében Magyarországon is elérhető non-invazív genetikai szűrővizsgálat.
A világ legjobb jazzbőgőseinek egyike legújabb triójával Budapesten is megmutatja, hogyan lehet folyamatosan megújulni, meglepetést okozni, és mindig friss zenei hangzást alkotni úgy, hogy a közönség lehetőleg eufóriában távozzon a koncertről. Ebben társai lesznek: Obed Calvaire (dobok) és Kevin Eubanks (elektromos gitár).
Folytatódik az Uránia kamarakoncert-sorozata. Brahms egyik ritkán hallható zongoranégyesével és egyik közkedvelt zongoraötösével folytatódik november 23-án, csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínház tavaly megkezdett kamarakoncert sorozata.
Műhelykonferencia az Országos Levéltárban. 1717-ben, idén 300 éve született Mária Terézia, Habsburg főhercegnő, a későbbi magyar és cseh királynő. Az idei évben Európa-szerte több kiállítás, konferencia és rendezvény keretében emlékeznek meg az évfordulóról.
– Nagyapa, mi a véleményed a Paks 2.-ről? A nyolcadikosok folyton erről sugdolódznak.
Magyarországon évente minden tizedik, vagyis kb. 8000 gyermek születik idő előtt, ez mára már népbetegségnek számít. Általánosságban mégis elmondható, hogy a társadalom keveset tud a koraszülésről, annak hátteréről és kockázatairól, amely lényegesen megnehezíti a megelőzést is.
Új utak a cirkuszművészet megújításában. Fekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója az intézményben eddig elért eredményekről már több tudományos, szakmai konferencián beszámolt, ezekben a napokban pedig a Szentpétervári Cirkusz épületében 17 ország cirkuszigazgatójának tart előadást.
Közel egy tucat adótörvény-módosító javaslatot fogadott el az Országgyűlés november 14-én. A legfontosabb pontokat a Mazars szakértői foglalták össze.
A sarkvidéki kutyaszános túrára előképzettség nélkül jelentkezhetnek az érdeklődők. A Fjällräven november 16-án megnyitotta a jelentkezést a saját szervezésű, sarkvidéki kutyaszános túrájára, amelyre a világ 10 régiójából pályázhatnak azok, akik szívesen részt vennének egy 300 kilométeres sarkköri kalandban. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/10/18/keszen_allsz_egy_eletre_szolo_sarkkori_kalandra)
Már zajlik a szervezés… Hivatalosan is bejelentette a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), hogy jövőre is megszervezi a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Kijelölésre került már a kétnapos esemény időpontja is.
