Ha egy szóval kell megfogalmazni, hogy miért elengedhetetlen a téli gumiabroncs, akkor az a szó a biztonság, mely egyben a Continental Vision Zero küldetésének is legfőbb eleme. Abban az esetben, ha az évszaknak megfelelő abroncs van a gépjárművön, sokkal nagyobb biztonságban van a vezető, az utasok és a közlekedésben részt vevők – gyalogosok és a többi autós – is. Ha a rossz idő beálltával a nyári abroncs marad fenn...
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A nem hagyományos programozói képzéssel foglalkozó Codecool magyar cég képviseli hazánkat a 2017. november 20-24. között megrendezésre kerülő Európai Szakképzési Héten.
Kieselbach Tamás főhajtása Romváry Ferenc művészettörténész előtt egy gyönyörű album szponzorálásában és kiadásában nyilvánult meg 2017 novemberében. Örömmel kaphattuk kézbe a Romváry hatalmas életművét bemutató 400 oldalas, több mint 330 színes képmellékletet tartalmazó könyvet. A műgyűjtő, galériatulajdonos Kieselbach Tamás elmondta, hogy 1985-től hétvégeken – még Trabanttal – elzarándokolt a pécsi kézműves- és népművészeti vásárokra, ahol néha „nagy fogások” is várták, utána pedig rögtön meglátogatta a képtárat, 15 év alatt...
A Koreai Kulturális Központ legújabb, egyben idei utolsó kiállításán Choi Dukjoo művésznő jogakbo alkotásai 2017. november 20. hétfőtől tekinthetők meg a központban. A látogatók számára már nem ismeretlen a tradicionális koreai foltvarrás, a jogakbo szépsége, története, technikája. Több jogakbo tematikájú kiállítást követően a központ ismét vendégül lát egy neves koreai művészt.
Little Italy császára, a gengsztermozik nagymestere, a Rolling Stones hű krónikása, Jézus Krisztus megkísértője, Martin Scorsese november 17-én ünnepelte a 75. születésnapját. A Paramount Channel a rendező két remekművével, a Leleményes Hugóval és a Cape Fear – A rettegés fokával köszöntötte az Oscar-díjas művészt. A jeles esemény kapcsán összegyűjtöttünk pár érdekességet a hollywoodi nagymenőről és filmjeiről; ezeket biztosan nem tudtad Scorsese-ről!
November 19-én tartják a nemzetközi férfinapot, melynek tiszteletére tematikus műsorkínálattal készül a DoQ vasárnap este.
Felkai Miklós fejében három évtizeddel korábban született meg a gondolat, hogy egy csapatba terelje a nyolcvanas évek közepe-végének akkori legmeghatározóbb gitárosait.
Az emlékmű, bejáratát Mihály arkangyal őrzi Napóleon hamvait halála után negyven évvel, 1861-ben helyezték örök nyugalomra a párizsi Invalidusok templomában, zöld gránit talapzaton álló hatalmas vörös kvarcit (obszidián) koporsóban. A koporsó körüli márvány padlón csatáinak helye. De ezek a franciák – ejnye-bejnye – csak a győztes csatákét tüntették fel. A Moszkva felirat is ott van, pedig azt nemigen lehet győzelemnek tekinteni, legfeljebb pirruszinak.
A Kaspersky Lab éves kiberbiztonsági rendezvényén, a Cyber Security Weekend-en, többek között az egészségügyet érintő változásokról is tartott előadást, amelynek egyik fő kérdése az internetre csatlakoztatott orvosi eszközök informatikai védelme, valamint a betegek személyes adatainak kezelése.
A mesterséges intelligencia, valamint a dolgok internete technológiákon alapuló két megoldást választott győztesnek a tizenhét beérkezett pályázat közül a Fundamenta Digiverzum Innovációs Verseny zsűrije. A legnagyobb hazai lakás-takarékpénztár a nyertes projekteket a fejlesztőkkel közösen hasznosítja Magyarországon, valamint segít a megoldások nemzetközi bemutatásában is.
Félidejéhez érkezett az év végi kgfb-átkötési időszak, melynek során az átlagosan 15-20 százalék közötti díjnövekedés ellenére sem vár 100 ezernél több lakossági szerződésváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Hétfőn kihirdették azt a törvénymódosítást, amely a jövőben lehetővé teszi, hogy a többi lakossági biztosításformához hasonlóan a kgfb-szerződéseket is teljesen elektronikusan lehessen megkötni. Mindez tovább erősítheti az alkuszok domináns szerepét ezen a területen.
