Míg az utakon óvatosabb hölgyek elsősorban az abroncsnyomással kapcsolatos problémák, valamint a padkák és kátyúk okozta sérülések miatt, addig a sportosabban vezető férfiak jellemzően a vezetési stílusukból adódó abroncssérülések miatt térnek be a gumiszervizekbe – derült ki a Bridgestone gumiszervizek vezetői körében végzett elemzéséből.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Jóval több salátát és rengeteg cukros üdítőt teszünk virtuális kosarunkba a forró hónapokban, de zömében ugyanazokat a laktató főételeket választjuk, mint télen – derül ki a Falatozz.hu országos ételrendelő portál felméréséből.
A jövő évi versenyhétvége után kezdődhetnek meg a stratégiai fejlesztési programban szereplő beruházások a Hungaroring területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtját megelőző sajtótájékoztatóján.
A fotós körökben elhíresült mondat talán még sohasem volt ennyire igaz. A folyton kéznél levő okostelefonok elterjedésével emberek milliói váltak fotóssá. Tavaly a képek 85 százaléka már mobillal készült[1], az egyik legnépszerűbb, közel 75 millió fotós által használt fényképmegosztó oldalra, a Flickr-re feltöltött képek 50 százalékát már telefonnal lőtték, miközben csupán a képek 33 százaléka készült tükörreflexes fényképezőgéppel[2]. A jelenleg körvonalazódó trend várhatóan a jövőben is folytatódik, becslések szerint...
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett 2018. évi Országos Borverseny legjobb fehérborának a Varga Pincészet 2017-es évjáratú Aranymetszés Friss Olaszrizlingjét választották. „Nagy a jelentősége számunkra ennek a sikernek” – hangsúlyozza Varga Péter a pincészet tulajdonosa, majd hozzáteszi: „Az ország legnépszerűbb borfajtájáról van szó, amiből csak a mi pincészetünk évente több mint 2 millió palackot értékesít. Ugyanakkor az olaszrizlinget a szakma és a fogyasztók jelentős része néhány éve még...
Amerikai kábitószer gyógyszerreklám a harmicas évekből (kokaint az emésztési görcsre…) Epegörcs? Felejtse el! Az Amerikai Egyesült Államokban feltalált és Brazíliában 10.000 betegen tesztelt új görcsoldó gyógyszer, a nátrium-izo-propoxi-kovasav-fluorid, népszerű nevén a Byotex minden várakozást felülmúlt. Az epegörcs ötven másodperc alatt eltűnt, feloldódott, nyoma veszett. Páciensek százainak hálálkodó leveleiből idézünk néhányat.
Jelentős új fejlesztést jelentett be a vállalati tárgyalókban használt videokonferencia-rendszerek területén az LG Electronics (LG). Az LG Ultra HD kijelzői közül 6, a vállalat Full HD kijelzői közül pedig 20 modell mostantól teljes mértékben kompatibilis a Cisco Room Kit és Room Kit Plus rendszerekkel, valamint a Cisco SX széria SX10, SX20 és SX80 eszközeivel. A távoli országokban és kontinenseken tartózkodó munkatársak így hatékonyan kommunikálhatnak egymással anélkül, hogy a technológiai...
Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak szerdán a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek.
Már a szüleink is ezzel a kérdéssel szembesültek… Már javában tombol a kánikula, sokan a tengerparton élvezik a jól megérdemelt pihenést, ám még mindig nincs késő ahhoz, hogy néhány fontos dolgot megtudjunk a megfelelő napvédelemről. Sokszor hallottuk már, hogy mennyire fontos a bőr védelme, ennek ellenére sokan – akár már a nyaralás első napjaiban is – napégéstől szenvednek. Mi lehet az oka?
Augusztus első hétvégéjén mindenből duplázik a Budapesti Nyári Fesztivál. Verdi Rigolettója nemzetközi sztárszereposztásban lesz látható a Margitszigeten, a Group’n’Swing együttes a Városmajorban biztosít fergeteges hangulatot, Petruska és Ferenczi György pedig egy este dupla koncerttel készül
Vitorlázók segítettek az autizmussal élőknek. Rendhagyó megoldással segítették az autizmussal élőket az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon az indulók. A versenyzők egy második kék szalag megvásárlásával a 10 autista lakóotthont támogató, és az otthonokban művészetterápiás foglalkozásokat tartó Autistic Art Alapítványt támogatták.
