Eredményesek az országosan kiépített jégkármérséklő berendezések: a májusban indult rendszernek köszönhetően az idén fele akkora területről jelentettek jégkárt, mint tavaly, holott az elmúlt évhez képest lényegesen több zivatarfelhő érte el hazánkat – írja a Magyar Idők múlt keddi számában.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Hiába minden figyelmeztetés, a WWF „sikoltása”, idén augusztus elsején a világ elfogyasztotta a Föld energiáinak 2018-ra tervezett egész hányadát. Ez a legkevésbé sem vicces! Évente korábban következik be. A bőrünkön tapasztaljuk az éghajlatváltozás súlyos következményeit.
A Samsung Electronics bemutatta a Samsung Galaxy Tab A 10.5-öt, a tabletet, amelyben az egész család örömét lelheti otthon és útközben egyaránt. A családbarát szórakoztató funkcióknak, a fejlett audio és vizuális jellemzőknek köszönhetően a Galaxy Tab A 10.5 kiváló eszköz a kedvenc filmek és műsorok megtekintéséhez bárhol, bármikor. Nem számít, hogy épp a kanapén pihenünk vagy úton vagyunk, a Galaxy Tab A 10.5 órákig képes szórakoztatni a családot. Az...
Több ezer diák dolgozik nyáron és keres pénzt nyaralásra, fesztiválbelépőre. Bár ma már számos olyan diákszövetkezet van, amely segíti a diákokat, fontos, hogy a munkavállalás során a fiatalok is tisztában legyenek a szabályokkal, így elkerülhetik a kellemetlen meglepetéseket.
A nyári tündérmese folytatódik: kéthetes mesemaraton közeledik! A UPC Direct kódolatlan időszakkal lepi meg legfiatalabb közönségét a nyári szünet utolsó hónapjában: a Plus HD TV csomagban szereplő összes gyerekcsatorna – a Nick Jr., a Cartoon Network és a Boomerang is – elérhetővé válik a műholdas szolgáltató minden ügyfelének 2018. augusztus 1. és 14. között, előfizetői csomagtól függetlenül. A gyerekek ebben a két hétben még több történetet, oktató műsort élvezhetnek,...
Margit hid 1948 Hetven évvel ezelőtt, 1948. augusztus 1-jén adták át a forgalomnak az újjáépült Margit-hidat. Ott toporogtam a tömegben a pesti okdalon, hogy én is átsétálhassak rajta Budára. Az 1944. november 4.én délután felrobbantott híd sok áldozatot követelt, csúcsforgalmi időben történt. Egy zsúfolt 6-os villamos haladt át rajta éppen.
Ha a nyár tipikus ételeire gondolunk, az elsők között ugrik be a dinnye. Legyen akár sárga vagy görög, a hőségben nincs is ennél jobb frissítő. Bármelyik legyen is a kedvenc, a Tesco áruházak polcain mindenki megtalálja, amit szeret: magszegény dinnye a gyerekeknek, mini és bébi dinnye az egy fős háztartásoknak, hagyományos a nagyobb családoknak.
A Sziget legnagyobb partihelyszínén, a Bacardí Arénában több mint 30 buli várja az látogatókat. Az idei kínálatból válogattunk, a teljesség igénye nélkül.
Magyarországi üzleteiben mintegy 10 ezer tonna magyar dinnyét értékesít a nyári szezonban a Tesco, míg cseh, lengyel és szlovák üzleteibe további több mint 8000 tonna hazai termelésű gyümölcsöt exportál. A kínálatban a szállítókkal együttműködésben kifejezetten az áruházláncnak fejlesztett dinnyefajták is szerepelnek, például a hosszúkás magszegény és a bébidinnye.
Miért éppen az Északi Járműjavítóban kap helyet az új fővárosi közlekedési múzeum? Miért érzi szükségesnek a Mercedes, a Porsche vagy a BMW, hogy hatalmas múzeumi palotával hangsúlyozza saját dicsőségét? Hogyan építette fel egy egyetemi oktató a legnagyobb hazai IT-történeti magángyűjteményt? Mit kezd a hazai muzeológia a Ganz, a Láng Gépgyár, az Óbudai Hajógyár és más gyáróriások óriási dokumentumhagyatékával? Hogyan lesz a repülőgép skanzenből Aeropark?
Az idei második negyedévben 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 887 forinthoz képest. A két évvel ezelőtti, 2016 második negyedéves adatokhoz képest pedig átlagosan nem kevesebb, mint 32 százalékos órabér-növekedést tapasztalhattak a kékgalléros munkavállalók. A felsőbb foglalkoztatási kategóriákban...
