Az év Természetfotói Magyarország 2010

A 2010. november 3-án megnyitott Az év természetfotói Magyarország 2010 c. kiállítással párhuzamosan, az Alexandra Kiadó jóvoltából könyv alakban is megtekinthetjük a bemutatott 112 fotográfiát, amely alighanem a földkerekség bármelyik kiállítóterében megállná a helyét, és nem egykönnyen találhatnánk olyan nemzetközi pályázatot, amelyik versenyezhetne a kollekció minőségével. Az album a korábbi évekhez hasonlóan az idei gazdag fényképtermés igényes bemutatását tűzte ki célul.

A könyvben a pályázat 12 kategóriájának díjazott képei mellett rövid jellemzéssel megismerhetjük az Év Természetfotósát és az Év Ifjú Természetfotósát, Máté Bencét ill. Kaszás Tamást, valamint a fotók mellett az alkotók élményeit, a képekhez fűzött gondolataikat olvashatjuk.

„Az elmúlt néhány esztendőben lezajlott digitális forradalom a természetfotósok világát sem hagyta érintetlenül; felnőtt egy új nemzedék, amely tagjai a mérhetetlenül felgyorsult világunkban még gyorsabb és még látványosabb eredményeket várnak a technikájuktól, mint a „nagy öregek". A 2010-es pályázat tanulságait levonva már most is látható, hogy a természetfotózás új műfajai vannak kialakulóban, amelyek minden bizonnyal alaposan át fogják írni Az Év Természetfotósa kiírását a következő években. Ám addig még nagyon sok daru fog átvonulni a Hortobágyon! Most gyönyörködjünk inkább a hazai és határon túli természetfotósaink idei termésében!" – ajánlja Radisics Milán, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke.

A könyvből idézném Eifert János fotóművész, a zsűri elnökének bevezetőjét:

„Carl Gustav Jung (1875-1961) svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus véleménye szerint „meg kell változtatnunk a természettel kapcsolatos gondolkodásunkat, és ennek érdekében mindenekelőtt azt kell újból megtanulnunk, hogy bensőnkben meghalljuk, és komolyan vegyük a természet halk szavait. A természet részei vagyunk, és évmilliók tapasztalatait hordozzuk magunkban. Az ember – a még tagolatlan és érintetlen természet részeként – teljes egész volt, és benne foglaltatott a Teljesség…"

Szinte közhely a tényszerű és keserű felismerés: a Teljesség – az ember és a természet harmóniája – megbomlott. A civilizációnk fejlettsége lehetővé tette, hogy beavatkozzunk a természet működési mechanizmusába, és sok esetben begyógyíthatatlan sebeket ejtettünk rajta. A természet erőforrásait gátlástalanul kizsákmányoló emberi magatartás következményei aggasztóak. Fajok tűntek el értelmetlen pusztításaink miatt, és maga az ember is veszélyeztetetté vált. Vélhetően bűnös szerepünk van a természeti katasztrófák előidézésében is. Pedig hogy szeretjük a természetet!

Jungot idézem újra: „A természet szeretete egymagában mit sem használ, ha nem párosul értelemmel." Szerencsére természetfotósaink – akikben az érzelem és értelem együtt jelenik meg – meghallják, és képpé alakítva, természetfotóként továbbadják nekünk a természet halk szavait. A fotográfia képes erre, hiszen a természetfényképezés olyan sokszínű és sokágú terület, amelybe a tudományos értékű, dokumentatív ábrázolás éppúgy beletartozik, mint a művészi elképzeléseket célzó kreatív fotográfia. Értelem és érzelem, hasznosság és szépség jellemzi: a természet- és környezetvédelem érdekeit, tudományos célokat szolgáló, szakirányú fénykép éppúgy megjelenik esztétikai értékeket hordozó megfogalmazásban, mint a művészi ihletésű képek, amelyek akár a szakemberek számára is fontos információkat hordozhatnak. Nélkülük „képünk sem lenne" az élővilágról, természeti környezetünkről és annak állapotáról.

A természetfotózás reneszánszát éli, óriási az érdeklődés iránta. Volt már „nagy" korszaka a hazai természetfotónak: Vajda Ernő, a „növényfotográfus", Koffán Károly, a nemzedékét szemléletében messze megelőző grafikus- és fotóművész, Homoki Nagy István, a „mozgóképes", Tildy Zoltán, a magyar madárfényképezés „atyja" és Nagygyörgy Sándor, a vadfotó és a tájkép mestere és mások három-négy évtizeddel korábban tevékenykedtek. Életművük ma is mérföldkő, igazodási pont a hazai természetfotós élvonal számára, amely tagjai egyébként a legkülönbözőbb foglalkozást űzik. Van közöttük mérnök, tanár, orvos, állatorvos, köztisztviselő, biológus, tűzoltó, designer, hivatásos természetvédő, termékmenedzser, vállalkozó, tanuló, és még hosszan sorolhatnánk az érdekesebbnél érdekesebb foglalkozásokat. Egy valamiben azonban nagyon hasonlók: mindennél többre becsülik a természet szeretetét. A természetfotózás a természet szeretetéből ered, de ma már a fotóművészet egyik különleges ága. Ahogyan dr. Kalotás Zsolt, az egyik legismertebb magyar természetfotós megfogalmazta: „Magas szintű műveléséhez a tehetségen, a művészi talentumon túl átlagon felüli kitartás is kell, és nemritkán kivételes bátorság. Ahhoz, hogy valaki ezen a területen eredményt érjen el, szükséges még az elméleti és gyakorlati biológiai felkészültség, magabiztos eligazodás a természetben. Nem lehet jó természetfotós az, akiben nincs elegendő türelem, tapintat és a természet iránti alázat.

A természetfotózás nemcsak eszköz-, hanem időigényes is, hiszen egy-egy ritka természeti pillanat méltó megörökítésére nemritkán napokat, éveket kell várni. Még a szerencsének is meghatározó szerepe lehet. A természetfotózásban fellelhetők az őskori ember zsákmányolási hajlamai is, de ez a vadászat már nem véres terítékre hozást, nem az életben maradásért folytatott küzdelmet jelenti, hanem a pillanat megőrzésére, konzerválására irányuló tevékenységet."

„A technikai eszközök fejlődése, a digitális technika térhódítása mellett a különböző közösségek, fórumok is segítették a fejlődést. Az 1976-ban alakult, 1980-tól a Természetfotósok Nemzetközi Szövetsége (IFWP) tagjaként is működő Nimród Fotóklub, az 1989-ben alakult Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt), a FotoNatura, a Mezőségi Fotóklub, a Fényecset stb. olyan műhelyekké váltak, amelyek a különböző irányultságú, felfogású és művészi ambíciójú természetfotósokat az etikus és elkötelezett természetfényképezés szellemiségében erősíti meg.

A megmérettetés lehetőségét, a jó képek nyilvánosság elé kerülését segítették a különböző hazai és nemzetközi pályázatok, kiállítások. 1980-tól a Nimród Fotóklub szervezte a Találkozás a természettel pályázatot. Ezt követte Az Év Természetfotósa pályázat, amelyet a Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt) első alkalommal 1993-ban írt ki, és mintaként a világsikert elérő nagy nemzetközi természetfotós-pályázat, a londoni Natural History Museum és a BBC Wildlife Magazine által 1964 óta kiírt Wildlife Photographer of the Year (WPY) szolgált. Az Év Természetfotósa – mint magas szintű, mértékadó művészi mérce és a hazai megmérettetés fóruma – az elmúlt tizenöt évben Magyarország egyik legjelentősebb fotópályázatává, és a legrangosabb természetfotós megmérettetésévé vált.

A párizsi természetfotós Grand Prix, a német GDT pályázata, a legnagyobb európai természetfotós-seregszemlének számító Glantzlichter pályázat vagy a világ legnagyobbja, a WPY, illetve a közelmúltban, Belgiumban kiírt nemzetközi Aves természetfotós-verseny is gyakran befogadja és díjazza a magyar természetfotósok képeit. Mondhatjuk, hogy Máté Bence, Dombovári Tibor, Selmeczi Dániel, Somodi Ferenc, Haarberg Orsolya, Kiss Gábor, Radisics Milán, Násfai Béla, Kalotás Zsolt, Novák László, Forrásy Csaba, Daróczi Csaba, Takács Gábor, Nagy Csaba, Berta Béla, Karai Csaba, Vadász Sándor és mások nevét egyre jobban megismerik nemcsak Budapesten, hanem Londonban, Párizsban, Berlinben, New Yorkban és Delhiben is." (Budapest, 2010. július 9. Eifert János)