EuroAstra

AZ OLVASÁS ÉJSZAKÁJA AZ ÖRKÉNY KÖNYVESBOLTBAN

A Supka Géza Alapítvány kezdeményezésére 2013-ban rendezték meg először az Olvasás Éjszakája programot, hogy népszerűsítsék az olvasást írók, költők, színészek segítségével könyvesboltokban, könyváruházakban, könyvtárakban, ahol különleges produkciókkal, interaktív játékokkal, koncertekkel, videókkal várják a közönséget. 

 

A Supka Géza Alapítvány kezdeményezésére 2013-ban rendezték meg először az Olvasás Éjszakája programot, hogy népszerűsítsék az olvasást írók, költők, színészek segítségével könyvesboltokban, könyváruházakban, könyvtárakban, ahol különleges produkciókkal, interaktív játékokkal, koncertekkel, videókkal várják a közönséget. 

 

Az Olvasás Éjszakáján nemcsak írók, művek, szerzők találkozhatnak egymással, hanem az olvasók köre is bővülhet, ha együtt jól érzik magukat ebben a közegben.

 

Mi most, október 18-án (a Szent István körúti) Örkény István Könyvesboltban vettünk részt a földszinti teremben tartott délutánon, ugyanis az emeleti helyiség más rendezvényeknek, kiállításoknak adott helyt. A hosszú éjszakában sokáig mutatkoztak be frissen megjelent könyvek szerzői és zenészek a beszélgetőpartnereikkel.

 

17 órától Börcsök Mária Égszakadás című művével; Szalay Zoltán a fotóival, Müller Péter: A halhatatlan szerelem című könyvével; Schäffer Erszébet Egyszer elmesélem című hatodik hangos-könyvével; Mihály Tamás Kossuth-díjas basszusgitáros a zenéjével, a Noran Libro Kiadó újdonsült szerzőivel szerepel; Bohumil Hrabal 100. születésnapján Galkó Balázs előadásával; 22:30-kor pedig Kováts Kriszta, Nádasdy Ádám és Fábri Péter összeállítása következett budapesti legendák dalaiból, történeteiből.

 Varga Kata-Lina

 

A délután 14:30-kor kezdődő ízelítő program első felvonásában Varga Kata-Lina színésznő  szavalta, sírta, nevette és dalolta végig válogatását a magyar irodalom legszebb verses gyöngyszemeiből. Az elhangzott művek zeneszerzője egy fiatal hölgy, Holb Alexandra elektromos zongorán kísérte a művésznőt.

 

Néhány megkapó, megható magyar vers irodalmunk legszebb alkotásaiból:

Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd…

Wass Albert: Látható az Isten

Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

Pilinszky János: Apokrif – érzelmes, filozofikus költeménye

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

József Attila: Eszmélet

Kányádi Sándor (Kossuth-díjas erdélyi költő): Fától-fáig

Kosztolányi Dezső: Ilona (dalban elmesélve)

Nemes Nagy Ágnes: Éjszakai tölgyfa

József Attila: Töredék

 

A népes hallgatóság óriási megértéssel követte a több mint egyórás előadást. A végén meghatódott tapssal köszöntötte a két, nem mindennapi fiatal művésznőt.

 

Az Olvasás Éjszakájával és a többi divatos éjszakai rendezvénnyel az a baj, hogy miképpen jut haza a lelkes közönség éjfél után a helyszínekről. Erre – sajnos – a rendezők és a tömegközlekedés irányítói (BKK) csöppet sem nem fordítanak figyelmet. A Múzeumok Éjszakáján gyakran beállítanak külön-buszokat, azokra viszont, tapasztalatunk szerint, a közönség fele sem fér fel!

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük