A technológiai fejlődés eddig kedvezett a fejlődő országok munkavállalóinak, így olcsó munkaerejük versenyképesnek bizonyult a globális piacon. Ez azonban a közeljövőben gyökeresen megváltozhat. Az egyre fejlődő automatizálódási folyamatok következtében az olcsó manuális munkaerő lényegében feleslegessé válhat. Másfelől a hagyományos tőkével rendelkező befektetők sem lesznek nyertesei a változásoknak, mivel az automatizálás következtében a gyártáshoz szükséges tárgyi eszközök fokozatosan elértéktelenednek. A gazdasági növekedés „szűk keresztmetszetei" egyértelműen az innovatív ötletek, ezért a jövőben az ötletgazdák számíthatnak a legnagyobb haszonra is.

Foreign Affairs, 2014. július/augusztus

Erik Brynjolfsson, Andrew McAfee, és Michael Spence: Az új világrend – Munkaerő, tőke, ötletek a gazdaságban

A Foreign Affairs cikke a világban zajló technológiai újítások gazdasági növekedésre gyakorolt hatásait elemzi. A megjelenő új technológiák és automatizálási folyamatok megbontják az olyan „klasszikus" közgazdasági elméleteket, amelyeket a gazdasági növekedés, a tőke illetve a rendelkezésre álló munkaerő közti összefüggések határoznak meg. A szerzők szerint kialakulóban van a „második gépkorszak", amelyben a profit egy még szűkebb csoport körül fog összpontosulni, és az egyik legnagyobb kérdés az lesz, miként biztosítunk elfogadható életszínvonalat azoknak a tömegeknek, akik kívül esnek ezen a privilegizált körön.

Ahhoz, hogy a fenti állítások valóságtartalmát eldönthessük, meg kell vizsgálnunk a szerzők érveit mind a munkaerő, mind a tőke esetében.

A munkaerő helyzete

A technológiai fejlődés eddig kedvezett a fejlődő országok olcsó munkaerejének, mivel a gyártáshoz szükséges technológiát mobilissá tette.
Ez hosszú távon a globális munkaerőpiac kiegyenlítődéséhez vezetett volna, amely a fejlődő országokban nettó béremelkedést, a fejlett gazdaságokban bércsökkenést eredményezett volna.
A fejlődő országokban végzett munka azonban repetitív jellege miatt könnyen kiváltható, vagy hamarosan kiválthatóvá válik, méghozzá automatizált gyártási folyamatokkal és robotokkal.
Ez nem csak a fizikai munkára igaz, hanem egyre több olyan feladatra is, mint a call centerek üzemeltetése vagy különböző fordítási munkák.

A fentiekből arra is következtethetnénk, hogy az új trendek nyertesei egyértelműen a befektetési tőkével rendelkező csoportok lehetnek. Ezt az is igazolná, hogy az eddigi folyamatok azt mutatták, a gazdasági növekedés haszonélvezői egyre inkább a szó szoros értelmében vett tőkéscsoportok. A szerzők szerint azonban ezek a trendek az automatizálás előrehaladtával változhatnak.

A tőke szerepének átalakulása

Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy a jövedelemkülönbségek a gyári munkás és egy cég vezérigazgatója között folyamatosan emelkedtek.
A cikk állítása szerint ez a trend is megtörni látszik: az automatizálás következtében a gyártáshoz szükséges tárgyi eszközök előállítása is egyre olcsóbbá válik, ráadásul nagy számban lesz elérhető, és könnyedén helyettesíthetővé válik. A tőke is digitalizálódik.
A gazdasági növekedés új egyetlen nélkülözhetetlen komponense, vagyis szűkös erőforrása az eredeti ötlet, azaz az innováció lesz. Csak az innováció kecsegtet magas profittal. Természeténél fogva kevesek rendelkeznek effajta tőkével, így logikusan következtethető, hogy kevés lesz az új ötletekből.

A digitális tőke természete és az innováció elsőbbsége

A cikk megpróbálja megragadni a digitális tőke természetét, magyarán azt, hogy miként írható le a tőke digitalizálása és milyen hatással lehet ez a ma ismert gazdasági viszonyokra. A kulcsmomentum, ami megkülönbözteti a digitális tőkét a hagyományostól, az a végtelen másolhatóság és megismételhetőség. Azáltal, hogy bármilyen eszköz, termék, vagy szolgáltatás digitalizálható (készíthető róla digitális leírás), ezek a javak könnyen lemásolhatóak szinte a világ bármelyik pontján. Szoftverek esetén ez magától értetődő, de az egyre fejlődő 3D nyomtatás fizikai tárgyak ismételt előállítását is leegyszerűsíti. Ez a három jellegzetesség kombinációja – a szélsőségesen alacsony előállítási költség, a gyors elérhetőség és az eredetivel megegyező tökéletes másolat létrehozásának képessége – egyrészt „hátborzongató", másrészt „csodálatos" gazdasági modellhez vezet. Így olyan területeken is bőséges erőforrások állhatnak rendelkezésre, ahol korábban a szűkösség volt a jellemző. Ez nem csak a fogyasztási cikkekre, hanem olyan gazdasági erőforrásokra is vonatkozik, mint a tőke és a munkaerő.

A szerzők hangsúlyozzák, ez vezet el minket oda, hogy az egyetlen szűkös erőforrás a jövőben az innováció, az eredeti ötlet lesz. Ez lesz a gazdasági növekedés egyetlen olyan eleme, aminek előállítása nem automatizálható, ezért értéke megnövekszik. Emelkedik az innovációval mint erőforrással rendelkező személyek profitja is, mivel – a szerzők hangsúlyozzák – a legnagyobb profitra a legszűkösebb erőforrással rendelkezők számíthatnak. Ezt a „győztes mindent visz" modellt az Instagram példáján keresztül mutatja be a cikk, szembeállítva a Kodak csődjével.

Az Instagramot 14 ember készítette, alacsonyan képzett munkaerő és fizikai tőke befektetése nélkül. Digitális terméket állítottak elő és a digitális világra jellemző előnyöket (alacsony előállítási költség, azonnaliság és tökéletes másolhatóság) kihasználva másfél év alatt 750 millió dolláros profitra tettek szert. Érdekes egybeesés, hogy a hagyományos fotó üzletággal foglalkozó Kodak ugyanekkor ment csődbe. A Kodak 145 ezer alkalmazottat foglalkoztatott világszerte, és többmilliárd dollár értékű tárgyi eszközökkel rendelkezett.

A szerzők kiemelik, hogy az Instagram „szélsőséges példája" egyre gyakoribb lesz a jövőben, és nemcsak a szoftver és a média iparágakat, hanem egyre inkább az üzleti és a gyártási szférát is jellemzik majd.

Megoldási javaslatok

A szerzők reálisan értékelik a fent leírt változásokat, amelyek rövid és középtávon hátrányosan érinthetnek jelentős társadalmi csoportokat. Általánosságban elmondható, hogy azon személyek munkája, akik nem kreatív területen dolgoznak elértéktelenedik, így az ő szociális helyzetük rövid és középtávon romlik. A szerzők szerint ez azért is veszélyes, mert az anyagi egyenlőtlenség az esélyek egyenlőségét is alááshatja, ami végső soron demokráciadeficithez vezethet. Erre a problémára a cikk kétfajta megoldást javasol:

Egyrészt segíteni a jelenlegi, és különösen a követező nemzedékeket, hogy minél inkább olyan intellektuális területeken helyezkedhessenek el, ahol munkájuk értéke továbbra is magas. A szerzők ennek megoldását elsősorban az oktatásban látják, amely a gazdaság mellett szintén kihasználhatja a digitalizálódó világ által nyújtott előnyöket könnyen hozzáférhető tananyagok és ismeretek formájában.

A közszolgáltatások szintjének emelésével csökkenthetők a szociális feszültségek, ezért a cikk az állami beruházások növelését javasolja. Az állami beruházások megtérülése már középtávon jelentkezik, megállítja a lecsúszó rétegek további leszakadását, javítja a lakosság életkörülményeit és a jövő nemzedékek számára is jobb lehetőségeket teremt.

Az eredeti megjelent:

http://szazadveg.hu/foundation/kutatas/szazadveg-otletmuhely/az-otletek-az-uj-szukos-eroforras

Francis Fukuyama: Politikai rend és politikai hanyatlás – 3. rész

Demokrácia

A Századvég Ötletműhely korábbi bejegyzéseiben ismertette Francis Fukuyama „Politikai rend és politikai hanyatlás" c. művének első két részét. Az első részben a szerző a modernizáció, az állami berendezkedés fejlődése és a demokrácia elterjedése közötti összefüggéseket vizsgálta. Elsősorban arra kereste a választ, milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük a XIX. századi nyugat-európai és észak-amerikai országoknak, hogyan sikerült kiépíteniük a demokrácia intézményeit és lerakniuk a versenyképes modern állam alapjait. A második rész a fejlődő országok földrajzi és történelmi sajátosságain keresztül igyekezett bemutatni, milyen folyamatok mentén épültek ki az államiság intézményei Latin-Amerikában, Kelet-Ázsiában, és a Szaharától délre található afrikai területeken. Fukuyama célja az volt, hogy megértse, miért voltak egyes államok sikeresebbek a többinél, és miért alakultak ki olyan országok, ahol az állami berendezkedés a további fejlődés gátjává vált. A kötet harmadik részében a szerző azt vizsgálja, miért és hogyan terjedt el a demokrácia a bolygó egyre több országában, van-e esély a további demokratizálódási folyamatra, és milyen veszélyek leselkednek a már kiépült demokráciákra. Szerinte a globális munkaerőpiac megjelenésével és a gyártási folyamatok automatizálásával a demokrácia magját alkotó középosztály a gazdasági lecsúszás útjára léphet, ami hosszú távon alááshatja a demokratikus berendezkedést. Érdekesség, hogy Fukuyama megállapításai egybecsengenek a Századvég Ötletműhely által feldolgozott első cikk állításaival is.

Francis Fukuyama: Political Order and Political Decay: From the Industrial Revolution to the Globalization of Democracy;

Profile Books, 2014;

A 2011-es tavaszi események a Közel-Keleten felvetették az arab államok demokratizálódásának lehetőségét. Az alulról szerveződő megmozdulások sorra mozdították el a térség diktátorait, több országban demokratikus választásokat tartottak, a politikai részvétel intézményesített formái kiépülni látszottak. A később lezajlott folyamatok azonban a visszarendeződés jeleit mutatják. Egyiptomban a katonai rezsim újra átvette a hatalmat, a szír polgárháború pedig vérrontásba torkollott. Ez a jelenség foglalkoztatta Francis Fukuyamát is, aki arra kereste a választ, lehetséges-e egy olyan negyedik demokratizálódási hullám, amelynek célpontjai az arab államok. Kompatibilis-e a demokrácia az iszlám vallással, és ha igen, milyen feltételek mentén alakulhatnak ki arab demokráciák. Hogy ezt megérthesse, az Arab tavaszt annak történelmi előképével, az 1848-as Népek tavaszával hasonlította össze. A XIX. századi és a XXI. századi eseményekre egyaránt jellemző, hogy adott kultúrkörön belül nem volt előzménye a demokratikus berendezkedésnek, illetve a kezdeti sikerek után erős visszarendeződés volt tapasztalható. Fukuyama azonban további következtetéseket is levon a két jelenség vizsgálatából, és megpróbálja feltárni a már kiépült demokráciákra leselkedő veszélyeket.

1848, Népek tavasza

Fukuyama szerint az 1848-as események azért figyelemre méltóak, mert egyszerre érintették a kontinentális Európa összes nagyhatalmát, s közös céljuk a demokratikus értékrend meghonosítása volt, azonban mindegyik nemzeti forradalom végül elbukott. A szerző arra kereste a választ, miért nem voltak egyből sikeresek ezek a kezdeményezések, holott a XIX. század végére számos országban megvalósult a '48-as célkitűzések egy jelentős része. Fukuyama úgy véli, alapvetően két úton juthat el egy ország a demokratikus berendezkedéshez:

Egyrészt eszmetörténeti okokból. A szerző szerint Nagy-Britannia tipikus példája annak, amikor a demokratikus eszmék megelőzték a gazdasági fejlődés elindulását. Szerinte itt fogalmazódtak meg először az egyetemes emberi jogi gondolatok, igény a kormányzati elszámoltathatóságra, és a jogállamiság eszméje. Ezek az ideák olyan erősen voltak jelen a brit társadalomban, hogy idővel államszervezési elvekké váltak. Ez a folyamat teremtette meg a lehetőséget a gyors gazdasági növekedéshez, amely versenyképes és sikeres állammá tette Nagy-Britanniát.
Másrészt társadalmi/gazdasági mobilizáció következtében. Fukuyama szerint a kontinentális Európa országai más utat jártak be. Az iparosítás és gazdasági fejlődés előbb érte el ezeket az országokat, mint a politika jogok kiterjesztése. A gazdasági változások következtében azonban felbomlottak a hagyományos (feudális) társadalmi viszonyok, az addig földművelésből elő parasztság városi életformára váltott, a polgárság pedig a növekvő gazdasági befolyása mellé politikai jogokat is követelt magának. Ezek a változások voltak az alapjai annak a demokratizálódási folyamatnak, amely az egyre szélesebb körű szavazati jog, és a jogállami normák elterjedéséhez vezetett.

Fukuyama szerint hibás az a felvetés, hogy a társadalmi osztályok tudatos politikai szereplőként is fel tudnak lépni, ezért a formálódó és kialakult politikai pártoknak kiemelt jelentőségük van a demokratizálódási folyamatokban. A pártok maguk dönthetik el, hogy milyen politikai szövetségeket kötnek, és a legsikeresebb pártok több társadalmi osztály képviseletét is képesek ellátni. A megerősödő polgárság sok esetben a feudális értékek képviselőivel lépett szövetségre, hogy megakadályozza a városi munkásság szavazatszerzését. Hosszú távon a polgárság számára fontos jogállamiság, és a munkás rétegek preferenciái, az általános választójog elterjedésének köszönhetően, lényegében egyszerre jelentek meg. Összességében elmondható, hogy a demokratizálódási folyamatok motorja a tehetős polgári réteg, amely ugyan preferenciái mentén válogathat, kivel lép politikai szövetségre, hosszú távon azonban szükséges feltétele a demokratikus intézmények kialakulásának.

Fukuyama úgy véli, az 1848-as demokratizálódási folyamatok azért buktak el, mert idejekorán jelentkeztek: nem volt megfelelő gazdasági fejlettség és kialakult polgárság, amely hatékonyan képviselte volna a politikai átalakulás ügyét.

2011, Arab tavasz

Fukuyama szerint több hasonlóság is felfedezhető az 1848-as európai, és a 2011-es közel-keleti folyamatok között. Egyfelől a felkelések mindkét esetben gyors eredményeket értek el, a megkezdett folyamatok azonban hamar ellentétes irányt vettek. Másrészt a XIX. századi európai események olyan értelemben egyedülállóak, hogy a demokratizálódni vágyó államoknak nem volt korábbi demokratikus tapasztalatuk. Ugyanez igaz az érintett arab államokra is: olyan országokban követeltek szélesebb politikai jogokat, amelyek nem rendelkeztek demokratikus hagyományokkal. A régi elit (a feudális rendiség és az arab katonai diktatúrák hadseregei) erős befolyással rendelkeztek. Emellett az erős középosztály ugyanúgy hiányzik a XXI. századi arab országokban, mint ahogyan hiányzott a XIX. századi európai államokban. Ezért a kisszámú középosztály, politikai hatalmát védve hajlamosabb a régi elittel szövetkezni az alsóbb rétegekkel szemben. Fukuyama szerint jó példa erre Egyiptom esete, ahol a középosztály támogatta a katonai rezsim restaurációját, az Iszlám Testvérek által delegált elnökkel, Mohamed Morsival szemben.

A szerző azt is kiemeli, hogy míg a másfél évszázaddal ezelőtti európai folyamatokban a nacionalizmus eszméje játszott meghatározó szerepet, addig a kortárs iszlám világban az iszlámizmus eszméje van hatással a demokratizálódási folyamatokra. Az európai középosztály az erős nemzetállam megteremtése érdekében gyakran kötött szövetséget az autoriter jellegű elitekkel (bismarcki Németország), és a közel-keleti iszlamista mozgalmak is gyakran kapnak támogatást az ottani középosztálytól.

A modern demokráciák kihívásai és megoldási javaslatok

Fukuyama a fentiekből azt a következtetést vonta le, hogy az erős demokráciának alapvető feltétele, hogy tehetős középosztály alakuljon ki egy adott államban. Szerinte mára számos olyan folyamat ütötte fel a fejét, amelyek alááshatják a már meglévő demokráciák működését is. A munkaerőpiac globalizációjával a fejlett nyugati társadalmakban stagnál, vagy alkalmanként csökken a bérek reálértéke. Másrészt az újonnan megjelenő automatizált gyártási folyamatok egyre inkább a képzettebb rétegek megélhetését is veszélyeztetik. Ezeknek a tendenciáknak a következtében egyre kevesebben leszek képesek megőrizni középosztálybeli státuszokat, ami végső soron a demokratikus értékek elhalványulásához vezethet. Fukuyama szerint a legkézenfekvőbb megoldás az oktatás színvonalának emelése lehet, mert a magasabban képzett munkaerő még mindig jobban érvényesül a munkaerőpiacon, így képes lehet társadalmi státuszának megőrzésére, amely több szempont szerint is a demokrácia alapja.

Az eredeti megjelent: http://szazadveg.hu/foundation/kutatas/szazadveg-otletmuhely/francis-fukuyama-politikai-rend-es-politikai-hanyatlas-3-resz